3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2008. június 11. | Fodor Csaba

Sürgős műtét miatt maradhat el a díjátadás?

Copyright:

A Viva Comet-en „legjobb új előadó” kategóriában jelölt Bridge együttes énekesét, Joskót – akit igazából csak vokalistának nevezhetnénk – sürgősen meg kellett operálni, így kétséges, hogy részt tud-e venni az átadón.

Joskó még tavaly sérült meg egy ausztriai vadvízi evezés során. „Imádom az extrém sportokat, de erre a kalandra nem tudtam eléggé felkészülni. Felborult a csónakunk és bordatörést szenvedtem, ami – legalábbis azt hittem – azóta teljesen begyógyult.” – közölte. Viszont mostanában igen sokszor erőtlennek érezte magát. Az együttes énekesnője, Réka természetesen aggódott is érte: „Élő fellépéseinken a harmadik- negyedik szám után egyre gyakrabban kért meg, hogy egy pár percre szórakoztassam a közönséget beszéddel, hogy kifújhassa magát. Soha nem fordult elő ilyen korábban. Nagyon megijedtem, és ragaszkodtam hozzá, hogy kivizsgáltassa magát.” Vizsgálat után kiderült, hogy a rosszul összeforrt bordák miatt nem tud rendesen lélegezni, és ez oxigénhiányt okoz.

Az operáció jól sikerült és a könnyed dallamokkal operáló, jótékony együttes (az első albumuk bevételét beteg gyerekeknek ajánlották fel -  a szerk.) előadója reméli, hogy a legjobb formájában tud megjelenni a június 12-én tartott Viva Comet-en.

Fodor Csaba

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 11.

Akusztikus átdolgozással zárja a múltat Lil Frakk

Gitárra és zongorára csupaszított kislemezzel búcsúztatja legutóbbi korszakát Lil Frakk. A fiatal rapper „Alternatív Napok” címmel adott ki új EP-t, amelyen korábbi szerzeményei csendülnek fel úgy, ahogyan eddig még sohasem. Tovább

2026. október 1.

Vadonatúj pályázati lehetőségekkel bővül a ParkLab, a Budapest Park tehetségtámogató programja

Újabb fontos szakaszához érkezik a Budapest Park tehetségtámogató programja, a ParkLab: ősszel egyszerre több pályázati lehetőség is megnyílik a feltörekvő és már ismert előadók és alkotók előtt. A program célja az, hogy a hazai zenei szcéna új szereplői szakmai támogatást, professzionális körülményeket és láthatóságot kapjanak pályájuk kibontakozásához és hosszú távú fenntartásához. Tovább

2026. augusztus 6.

Film készül bongor díjnyertes konceptalbumához

Berta Csongor, azaz bongor évek óta a hazai zenei színtér fontos alkotója, épp most készül a szeptemberben esedékes első önálló Budapest Park koncertjére, tavaly pedig elkészült pályafutása eddigi legszemélyesebb és legnagyobb hatású lemeze. A sokszoros díjnyertes EXTÁZIS című konceptalbum dalai végigvezetnek az alkotó életén, fókuszba helyezve többek között az addikcióval kapcsolatos viszonyát. Az albumhoz, ahogy bongor nemrég bejelentette, most mozifilm készül K. Kovács Ákos és Ipacs Gergely rendezésében a Superfactory, a TelekomFilm és a CineSuper gondozásában, ami már idén ősszel látható lesz a mozikban. Tovább

2026. június 11.

Ünnepi estély egy süllyedő hajón – új Blahalouisiana-dal érkezett

Nem sokkal előző megjelenésük, a Sűrű végtelen után egy már-már karneváli hangulatú, mégis súlyos kérdéseket boncolgató dallal jelentkezik a Blahalouisiana. Tovább

2026. június 1.

Sűrű végtelen: itt a Blahalouisiana új dala

A dal mindenki számára ismerős érzéseket fogalmaz meg olyan hangulattal vegyítve, amitől annyira szerethető a Blaha-pop. A Sűrű végtelen szerzője, Schoblocher Barbara gondolatainak világába hívja a hallgatókat. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky