3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2008. május 26. | Baranyi Ágnes

Az egyik legjobb magyar csaj remek lemeze - Hallgass bele!

Copyright:

A 90’es évek második felének egyik bestiális popdíváját hajdanán még harmadmagával Bedhy néven ismerhette meg a nagyérdemű, Moór Bearnadett azonban már akkor sem számított zöldfülűnek a zenebizniszben, hiszen immár 17 éve mozog a pályán, és idén végre előhozakodott első önálló albumával is, amit most Charlie közreműködésével élőben is bemutat nekünk!

A Bestiák vörös Bedhy-je egyrészt azért számított kuriózumnak a 90-es évek poppalettáján, mert azon ritka énekesnők közé tartozott, akiket a csinos küllem mellett hanggal is megáldott a jóisten, másrészt mert sok hazai „sztárral” szemben zenei múlttal is rendelkezett, hiszen számos produkcióban vokálozott, még a lánybandával megélt sikerei előtt. A Bestiák 2002-es feloszlásával azonban Bernadett a család mellett döntött, de úgy tűnik második kisfia születése után szíve mégis visszahúzta az énekesi pályára. 2005 óta munkálkodik első szólólemezén, mely idén el is készült; a korong a maga 13 nótájával az Elkésni szépen kell címet viseli, melyből bizonyára majd sok notórius randi-késős hölgytárs profitálhat!

Néhány ízelítő a tracklistből hangulatfestő jelleggel: Pletyka, Álmos Tangó, Titkos Dal, Valami új...szóval csupa-csupa lánytéma, majd egy kis intermezzóval egy pesti utazásra (Pesti Broadway) invitálnak minket a dallamok, ahol is az énekesnő oldalán Horváth Charlie vállalja a „sightseeing tour” vezetését. A lemezen a Fekete-Kovács Kornél vezette Modern Art Orchestra briliáns játéka biztosítja a Jazz-ínyenceknek, hogy mind a tíz újukat megnyalják, nem csak otthon a lemez meghallgatása után (előkóstolás itt!), hanem május 30-án élőben is a Budapesti Kongresszusi Központban.

Baranyi Ágnes

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. augusztus 6.

Film készül bongor díjnyertes konceptalbumához

Berta Csongor, azaz bongor évek óta a hazai zenei színtér fontos alkotója, épp most készül a szeptemberben esedékes első önálló Budapest Park koncertjére, tavaly pedig elkészült pályafutása eddigi legszemélyesebb és legnagyobb hatású lemeze. A sokszoros díjnyertes EXTÁZIS című konceptalbum dalai végigvezetnek az alkotó életén, fókuszba helyezve többek között az addikcióval kapcsolatos viszonyát. Az albumhoz, ahogy bongor nemrég bejelentette, most mozifilm készül K. Kovács Ákos és Ipacs Gergely rendezésében a Superfactory, a TelekomFilm és a CineSuper gondozásában, ami már idén ősszel látható lesz a mozikban. Tovább

2026. június 11.

Ünnepi estély egy süllyedő hajón – új Blahalouisiana-dal érkezett

Nem sokkal előző megjelenésük, a Sűrű végtelen után egy már-már karneváli hangulatú, mégis súlyos kérdéseket boncolgató dallal jelentkezik a Blahalouisiana. Tovább

2026. június 1.

Sűrű végtelen: itt a Blahalouisiana új dala

A dal mindenki számára ismerős érzéseket fogalmaz meg olyan hangulattal vegyítve, amitől annyira szerethető a Blaha-pop. A Sűrű végtelen szerzője, Schoblocher Barbara gondolatainak világába hívja a hallgatókat. Tovább

2026. május 20.

Új Acid Empire klip

Az elmúlt években egyre több hazai zenekar próbálja összemosni a modern metal, az elektronika és a hiphop határait, de kevés formáció találta meg ebben a saját, könnyen felismerhető hangját. A budapesti Acid Empire azonban pontosan ebbe a kategóriába tartozik. A 2022-ben alakult csapat industrial és rap-metal alapokra építkező zenéje egyszerre agresszív, feszült és atmoszférikus, miközben végig ott lüktet benne valamiféle hideg, városi nyugtalanság. Tovább

2026. május 4.

Sárkányok tánca: új verziót kapott a Hősök dala

A téli álmából ébredő Minimal Project közreműködésével gondolta újra az idén jubileumot ünneplő Hősök a 2003-as Sárkányok táncát. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky