3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2008. április 13. | Kerényi Áron

Magyar Hősök

Copyright:

Régen esett szó ezen az oldalon Magyarország egyik leg(el)ismertebb rap/hip-hop csapatáról, a Hősökről. Ezt a hiánypótlást ejtjük most meg egy interjú-féleség és a Hősök-hírlevél apropóján.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

A hazai underground rap-színtér nagyon széles. Sokkal szélesebb, mint sokan gondolnák. Iszonyatosan sok srác (vagy lány!!) kezd el otthon rappelgetni, aztán feltenni a számait ide-oda, ahol pedig a többi hozzá hasonló srác (u.a.) meghallgatja. Mint minden szubkultúrának, ennek is megvannak a visszásságai, de ez az önfenntartó magatartás mindenképpen pozitív. Ebből az underground körből elég nehéz kiszakadni itthon, főleg azért, mert a mainstream itt (is) szitokszónak számít.

Ezáltal kevés az olyan magyar zenekar, vagy rapper, akiknek mégis sikerül ezen a vékony kötélen egyensúlyozva messzire eljutni. A Hősök egy ilyen csapat. A 7 éve létező rap-ötösfogat már nagyon sok mindent letett az asztalra, a teljesség igénye nélkül: 2 nagylemez, 3 maxi, és számtalan közreműködés, szólóprojekt, filmzene, és még sok minden. A csapat egyik tagja, Eckü például a fehérvári Pixával közösen minden hétfő este a Yo! Rádió AP c. műsorának házigazdái. Az adás hip-hop körökben nagyon népszerű, hiszen rendszeresen vannak vendégeik, emellett pedig csak igényes (külföldi és magyar) rap zenéket játszanak.

Az interjút a veszprémi egyetemi tévé készítette, ami valójában egy összeállítás része, amelynek témája a szintén nagy múltú veszprémi K-Os! partik világa. Ha a riport és a riporter (érthető módon) nem is vérprofi, egy kis megmosolygással nagyon tanulságos a videó. A majd 15 perces videóban megszólal a másik nagy földalatti hiphopper csapat, az Akkezdet Phiai is. A videó letölthető az egyetemi TV honalapjáról itt!

Kerényi Áron

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. június 1.

Sűrű végtelen: itt a Blahalouisiana új dala

A dal mindenki számára ismerős érzéseket fogalmaz meg olyan hangulattal vegyítve, amitől annyira szerethető a Blaha-pop. A Sűrű végtelen szerzője, Schoblocher Barbara gondolatainak világába hívja a hallgatókat. Tovább

2026. május 20.

Új Acid Empire klip

Az elmúlt években egyre több hazai zenekar próbálja összemosni a modern metal, az elektronika és a hiphop határait, de kevés formáció találta meg ebben a saját, könnyen felismerhető hangját. A budapesti Acid Empire azonban pontosan ebbe a kategóriába tartozik. A 2022-ben alakult csapat industrial és rap-metal alapokra építkező zenéje egyszerre agresszív, feszült és atmoszférikus, miközben végig ott lüktet benne valamiféle hideg, városi nyugtalanság. Tovább

2026. május 4.

Sárkányok tánca: új verziót kapott a Hősök dala

A téli álmából ébredő Minimal Project közreműködésével gondolta újra az idén jubileumot ünneplő Hősök a 2003-as Sárkányok táncát. Tovább

2026. április 25.

A szürke hétköznapok túlélésében segít Freddie

Vannak olyan slágerek, amelyek már első hallgatásra megragadnak az emberben. Legyen az a szöveg, a dallamvezetés vagy éppen a hangulat, ilyenkor mindig magunkkal viszünk valamit az előadó alkotásából. Freddie korábban megjelent angol nyelvű szerzeménye ugyanilyen hatással volt Lotfi Begire, aki azonnal stúdióba vonult, hogy elkészítse saját verzióját a felvételhez. Tovább

2026. február 12.

Artúr Rambo és Bérczesi Robi közös dala

Te így, te így, ilyen legyél! – itt az Artúr Rambo és Bérczesi Robi közös dala. A himnusz (így vagy jó) felemel, megnyugtat és összehozza az embereket. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky