3422 bands 12339 MP3 a descargar
Categorías
Hirdetés
Hazai

2008. március 8. | Savas Henrik

FreshFabrik 15 év - csak semmi nosztalgia

Copyright:

A Nerve című lemezük kiadásának 10., míg a zenekar fennállásának 15. évfordulóját, készül megünnepelni a FreshFabrik zenekar, akik sajtóközleményükben kitértek arra is, hogy korántsem nosztalgia buliról van szó, na de akkor hogy is van ez?

Adott egy zenekar, ami jópár vérfrissítést megélt már, ami a tagcseréket illeti. A boldog 90-es évek második felében létezett egy zenei kollaboráció, a Warpigs, FreshFabrik, Publo Hunny szentháromság, amely a későbbi alter vonal, és a BPRNR zenei egylet melegágyának is tekinthető. A csapat tele ambícióval, szépen lépegetnek előre, Warner lemezszerződés, koncertek, fesztiválsikerek, Sziget nagyszínpad, Arany Zsiráf. Majd az akkori énekes, Pityesz (civil nevén Horváth István) kikerül a zenekarból, és valahol itt kellett volna abbahagyni, a csúcson, és váltani, továbblépni, azzal a lendülettel, ahogy annak idején berobbantak a magyar zenei közéletbe. Ehelyett új énekes, új zenészek több poszton, nyomon követni is tereh. Énekesi poszton megfordult itt a szépfiú a P.O.T- ből, egy dal erejéig Újvári Péter a hajdani UP! hajdani frontembere, és a Megasztárból ismert Oláh Szabolcs.

Most pedig itt a FF születésnapja, amit méltó módon ünnepelnek a Petőfi Csarnokban, előzenekarokkal, régi tagokkal, és biztos lesz tortadobálás is.

Amit nem értek az viszont az, hogy ha már Pityeszt visszahívták, hogy a Drive my hand-ről ismert klasszikusokkal (Lamnetation, Check mother stb) szórakoztassák a nagyérdeműt, akkor a régi gitárost, Matyit, és a későbbi közreműködőt, Bodrogi „Kid” Andrást is hadrendbe állíthatták volna, bár a C.H.I.P. jelenlegi tagja nem tett annyit hozzá  a FF munkásságához mint Matyi, de ha már a régmúltidézéshez a régi tagok felvonultatása formatot választották, akkor ez így lett volna korrekt. (lehet, hogy az általam hiányolt tagokat meghívták, de sehol nincs utalás arra, hogy nem vállalták a jelenést).

Hasonlóan a Zorall 5. születésnapjához, ahol bár Szekeres Tamás guitar hero fellépett( hozzá jár az énekes, és tanítja a basszer hangya nagyobbik fiát is) de az azóta kivált gitáros és dobos már nem jelenhetett meg.

Érdemeik elvitathatatlan tények a magyar rockzene nagykönyvében, de sajnos a siker és annak hozadéka nem tett jót a srácoknak. Míg a kivált tagoknak, Vörös Andrásnak, és Pityesznek sikerült a saját világukat felépíteni, addig az anyazenekarnak ez nem nagyon jött össze. Folyamatos útkeresés, és a külföldi fellépések ellenére olyan, mintha a tagcseréket nem tudták volna kiheverni. Érdemes lett volna a csúcson lenullázni a történetet, foglalkozni mással, zenélni másokkal, frissülni, megújulni, ahogy azt a kivált tagok tették.
Talán bölcsebb lett volna a zenekarnak az A38 hajóra tenni a zsúrt, ahol egyébként fellép még a Mangod Inc., a Shell Beach és a Reflected. Mindenestre örüljünk annak, hogy a régi jó dalok újra, eredetiben március 21 - 20:00 Debrecenben a Klinika moziban, 22–én a balassagyarmati Rock Táncházban, majd 29-én a Petőfi Csarnok színpadán lesz látható.

Savas Henrik

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 28.

Átadták a 2025-ös Music Hungary-díjakat Veszprémben

Három nap után véget ért a XIII. Music Hungary Konferencia & Showcase, amely november 17–19. között rekord nézőszám mellett töltötte meg Veszprémet a hazai zeneipar szereplőivel. Az idei fókusztéma, „A zene körforgása – Fenntartható zeneipar 2025-ben” azt vizsgálta, hogyan épülhet fel egy önmegújuló, hosszú távon működő zenei ökoszisztéma Magyarországon. A szakmai programok kurátora Mezei Csaba volt, aki gazdasági, kreatív és közösségi nézőpontok metszetében állította össze az idei tartalmat. Seguir

2025. november 27.

Az élet a legjobb: megérkezett az Artúr Rambo első nagylemeze

Az Artúr Rambo három évnyi munka, közös ötletelés és számtalan éjszakába nyúló felvétel után kiadta nagylemezét, amelyet december 6-án a budapesti Akvárium Klubban, majd december 20-án Pécsen, a Szabadkikötőben mutatnak be élőben. Seguir

2025. november 26.

Molnár Tamás és Mehringer közös ügye

„VELETEMESSETEKEL” címmel megjelent Molnár Tamás legújabb együttműködése az X-Faktorból ismert Mehringerrel. A dal hangvételét különösen izgalmassá teszi, hogy intim és személyes vallomásként hat, miközben a két előadót egészen más indíttatás vezérelte. Seguir

2025. november 11.

Budapesten mutatja be hetedik albumát a The Trousers

Az idén húszéves The Trousers története új fejezethez érkezett: a Music Fashion kiadó az elmúlt napoknan adta ki a zenekar hetedik nagylemezét, a „Necessary Evil”-t. Az album megjelenését természetesen élőben is megünnepli a banda, hiszen november 15-én a Három Hollóban lépnek fel. Seguir

2025. október 29.

Hősök: Csak gyűlik a harag, több lesz a soknál

A Lomtár a mai közhangulat, a társadalmi feszültségek és az elfojtott düh lenyomata. A Hősök legújabb megjelenése minden tekintetben rezonál arra, amit talán mind érzünk a levegőben: sok évnyi csalódás, elmérgesedett közbeszéd, egyre fogyó türelem. Seguir

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky