2008. február 26. | -nm-
Egy ír utcai zenész és egy cseh virágárus lány szerelmét megörökítő dal és egy írógéphangokkal megbolondított monumentális nagyzenekari filmzene készítői kaptak szobrot az idei Oscar-gála zenei szekciójában. Bár a filmfelhozatal idén nagyon erős volt, zeneileg továbbra is maradtak a hagyományoknál, és az igazán merész és jó műveket még csak nem is jelölték.
A filmek zenéjét minden évben két kategóriában díjazza az amerikai Filmakadémia: legjobb betétdal és legjobb filmzene. A jelölőbizottság és a zsűri mindkettőben teljesen konzervatív volt. A legjobb betétdal-jelöltek között volt a Raise It Up, egy gospel-szám az August Rush című filmből, amely egy tizenegy éves zenei zseniről szól, aki a szüleit keresi és így belefut egy New York-i elhagyatott templom szintén elhagyatott fekete kórusába. A Falling Slowly egy négédes akusztikus kvázi-szerelmes szám az alacsony költségvetésű, kézikamerával forgatott Once című filmből, amelyben a cseh lány és az ír fiú „megtalálják az utat hazafelé süllyedő hajójukkal” – ahogy a szintén ír Colin Farrell fogalmazott meghatottan a gálán. Ezen kívül három (!) számot bírtak jelölni az Enchanted című új Disney-szirupból, amely hagyományos kézi rajzfilm és élőszereplős film viccesnek szánt keveréke. Végül a nemzetközi kapcsolatokat népszerűsítő Falling Slowly nyert, amelyet egy véletlenül épp a helyszínen üldögélő nagyzenekarral elő is adott a két főszereplő, Glen Hansard és Marketa Irglova. A musical-szerzőként a Karácsonyi lidércnyomással már bizonyított Danny Elfman dalai a Sweeney Todd-ból nem voltak a jelöltek közt.
Nem volt sokkal fantáziadúsabb a filmzene-felhozatal sem, bár itt legalább az öt jelölés öt különböző filmet is takart, értelemszerűen. A Kite Runner (Papírsárkányok) egy írópalánta afgán fiú hányattatásait festi alá, természetesen keleties motívumokkal. A Michael Clayton című összeesküvős krimi visszafogott, de feszült háttérzenével operál, a 3:10 to Yuma című régivágású western jelölése pedig nagy dicsőség az eddig főleg akciófilm-zenékkel foglalkozó Marco Beltraminak – amúgy főleg Morricone-kliséket használ, de a film ezzel együtt is nagyon jó. Jelölték még a Ratatouille-t (L’ecsó) is, de a befutó végül az Atonement (Vágy és vezeklés) nagyzenekari kompozíciója lett, amelyet az írógép ütemes kopogása tett emlékezetessé. Az egészben csak az a furcsa, hogy a mezőny sokkal jobb és színesebb is lehetett volna – érthetetlen például, hogy miért nem került be a Radiohead-mindenes Jonny Greenwood feszült és nyomasztó Vérző olaj-filmzenéje, Nick Cave és Warren Ellis szomorú szerzeményei a Jesse James meggyilkolásához, vagy Howard Shore lúdbőrös Eastern Promises-e. Bár igaz, hogy a kísérletezéssel még senki sem lopta be magát az Akadémia szívébe.
-nm-
Forrás: oscar.com