![]() ![]() |
![]() ![]() |
|
---|---|---|
Odett: Elég jó érzés!Úgy alakult, hogy az éteri Polgár Odettel beszélgethettünk, mely alkalommal némi összegzést kaphattunk a 2013-as évről, valamint megtudhattuk, mit is várhatunk a 2014-ben megjelenő következő sorlemezétől, valamint az egyik utolsó idei nagy bulitól, a Gödör Klubban. Tovább |
2013. december 15. Interjú |
|
[dunkelbunt] a KuplungbanA következő 2013. december 20-án tartandó Mana Mana partin régi harcostársunk [dunkelbunt] kanyarodik erre, nem sokkal az amerikai turnéja után és kevéssel az európai előtt. Legutóbb a múlt év elején járt nálunk a bécsi lemezlovas-producer és hobbi-fűszer-mixer. Tovább |
2013. december 12. Események |
|
Vad Fruttik: Olyanok vagyunk, mint egy állatkertA Vad Fruttik az egyik legsikeresebb és leghallgatottabb magyar alternatív-rock zenekar. Eddig három lemezt adtak ki a kezükből, a rajongók nagy örömére. Pár napja debütált a negyedik nagylemezük, Darabok címmel. Likó Marcellt, a zenekar frontemberét kérdeztem a kezdetekről, arról, hogyan is került kapcsolatba a zenével, de mesél az új lemezről, az új klipről, és arról is, hogy mik a terveik a jövőre nézve. Tovább |
2013. december 14. Interjú |
|
TréBánya az élre áll - FurakorFurakor: Holnapután (2013) | Második lemezét hozta ki idén AKR és FuraCsé, amely megfontoltabb, összetettebb - és minimum egy szinttel feljebb tette a lécet, mint anno a debütlemez. Közel 50 percnyi agymosás a legjobb fajtából! Tovább |
2013. december 13. Lemezkritika |
|
Britney Spears újra feldereng a homálybólTisztelet a jelentősen nagyszámú kivételnek, még mind a mai napig akad néhány ember, aki kedveli és ez nekik jó hír, hiszen most íme, megérkezett Britney második kislemezének klipje december 2-án megjelent új Brintey Jean című albumáról. Tovább |
2013. december 12. Külföldi |
|
Corrections House: metal supergoup koncert a Neurosis főhősévelA konzumidiotizmust csúcsra pörgető karácsony előtti időszak véghajrájában, december 19-én érkezik Budapestre a Neurosis-ból ismert Scott Kelly nevével fémjelzett Corrections House, mely vészjóslóan sötét, komor zenével, apokaliptikus kinyilatkoztatásokkal és sokkoló színpadi produkcióval várja az ellenállókat. A Dürer Kertben tartott koncerten az Entrópia Architektúra is játszik. Tovább |
2013. december 13. Események |
|
Balaton Sound 2014: megérkeztek az első fecskékEgy fecske nem csinál nyarat, de kezdetnek több mint fél tucat már bizonyíthatja, hogy idén is egy fergeteges nyárnak nézhetünk elébe. A MasterCard Balaton Sound már most komoly fellépő arzenált előlegez, köztük a súlyosan laza és lazán súlyos Wiz Khalifa, az énekesnő, rapper, divatdiktátor Azealia Banks vagy a világ legsikeresebb, legnépszerűbb elektronikus tánczenéit jegyző DJ-je, David Guetta. Tovább |
2013. december 12. Balatonsound 2014 |
|
Visszatérő Anna és 30 éves Pokolgép a Barba NegrábanErős zenei programmal készül az ünnepek környékén a Barba Negra Music Club. December 25-én a budai klubban adja hagyományos karácsonyi koncertjét a Zorall, másnap a Vikidál Gyulával kiegészülő Mobilmánia, majd a közös turnéját záró Kowalsky meg a Vega és a Road lép fel külön-külön. 29-én a szülési szabadságából visszatérő Pásztor Anna mutatja be csapatával új unplugged lemezüket, a sort a 30. születésnapját ünneplő Pokolgép zárja. Tovább |
2013. december 12. Események |
|
Elmarad a Wisdom Of Crowds koncertA koncertet szervező Negative Art Prod. értesítette az érintetteket, hogy a 2013. december 13-ra, a Dürer Kertbe meghirdetett Wisdom Of Crowds koncert a zenekar utazási problémái miatt elmarad. Tovább |
2013. december 12. Események |
|
Karányi dalpremier a Trafiq-banAz új Karanyi-dal, a CELEBRATE LIFE hivatalos bemutató bulija Big John Whitfield (USA) élő közreműködésével, és 2 órás exkluzív dj szettel, a mostanába gyakran szóba kerülő Trafiq-ban, 2013. december 14-én szombaton! Tovább |
2013. december 10. Események |
|
SoNaR 9.0 – koncert gyertyafújássalA hangszeres haladó pop Magyarországi élharcosa, a SoNaR ZeNeKaR lassan betölti a kilencedik életévét, ezt december 13-án este 9-től barátaival és rajongóival közösen ünnepli a Gozsdu Manó Klubban. Lesz torta, pezsgőbontás és dalpremier is. Tovább |
2013. december 10. Események |
|
Breaking: Új Biorbot-lemez az év végén!A 2013-as év végének egyik igen váratlan könnyűzenei eseménye a Biorobot-CD megjelenése, amely Nemes András és Bérczesi Robi közös, de félbemaradt munkájának az eredménye. Hogy miért maradt félbe a munka, és végül hogyan jutott el az zene a kiadásig, azt a cikkben találhatjátok... Tovább |
2013. december 10. Hazai |
|
Itt a Daft Punk legújabb klipjeMegérkezett a Daft Punk Random Access Memories című albumának dalához, a Julian Casablancasszal készített Instant Crush-hoz forgatott videoklip. A klip a Daft Arts cég produceri munkájával készült, melyet 35mm-es filmre forgattak külső és épített helyszíneken a kaliforniai Los Angelesben. Tovább |
2013. december 10. Külföldi |
|
Muse: Az új album visszatérés lesz az alapokhozMatt Bellamy, a Muse frontembere megosztott pár információt a banda új albumának írási folyamatáról, amely lemez elmondása szerint az alapokhoz fog visszatérni. Tovább |
2013. december 10. Külföldi |
|
A Sziget fesztiváljai Európa legjobbjai köztA legnagyobb nemzetközi fesztivál-elismerés, a European Festival Awards ma közzétette a különböző kategóriák legjobbjainak listáját. Eszerint, a több száz induló fesztivál közt, a Sziget Szervezőiroda összes nevezett rendezvénye, így a Sziget, a MasterCard Balaton Sound, a VOLT Fesztivál és a B.my.Lake is ott van kategóriájában a legjobb 10 között. Tovább |
2013. december 9. Strand 2014 |
|
Bin-Jip és a Jónás Vera Experiment az A38-onKét előremutató, kísérletező zenekar, ami egyszerre elektro és akusztikus, egyszerre pop, trip-hop és jazz, egyszerre táncoltat és hallgattat. Két összetéveszthetetlen hang, kifinomult dalok, hangos groove-ok és tűéles zenei produceri munka - közös estén lép fel a Bin-Jip és a Jónás Vera Experiment. Tovább |
2013. december 10. Események |
|
Händel a Bazilikában szilveszter előttHändel: Messiás című oratóriumának előadása a karácsonyi időszak kiemelkedő zenei eseménye. Ez az Angliában született alkotás Händel talán legismertebb műve, a 42-dik „Halleluja” tétele számtalan feldolgozásban hallható, az angol zenebarátok második himnuszukként tekintenek rá. Tovább |
2013. december 9. Események |
|
A Belmondo idei utolsó budapesti koncertjeA nemrégiben új nagylemezzel jelentkező népszerű rockzenekar, a Belmondo december 14-én, szombaton a Gozsdu Manó Klubban adja idei, utolsó budapesti koncertjét. A banda előadja a legkedveltebb számait, például a Lesz, volt, van, a Mikor, a Szájalok és a We Could Lie című dalait, valamint legújabb, Kooperatív című lemezéből is ízelítőt ad. Tovább |
2013. december 9. Események |
|
Éles az első Wasabi Kht.-lemezA jazz-punk-rock hármas bűvöletében élő, idén három éves formáció, a Wasabi Kht. eddigi termésének legjavából választva elkészítette első lemezét, amihez rögvest egy klip is társul, ami lentebb látható. Tovább |
2013. december 9. Hazai |
|
Új szintre emel - Andy Votel a ToldibanSosem egyszerű megtalálni a legelsőt, azt, aki az egészet elindította, de az biztos, hogy Andy Votel volt az, aki új szintre emelte az ismeretlen bítek és beteg ritkaságok újrakiadását, még mielőtt trend vált volna belőle - ez a perzsa pszichedelikus rocktól a lengyel horrordiszkón keresztül a bizarr szintis indiai popig gyakorlatilag bármit jelenthet: Votelt, illetve az általa alapított, folyamatosan megújuló és kultikus tiszteletben tartott Finders Keepers kiadót nehéz műfajokba sorolni. Tovább |
2013. december 9. Események |