Cím | Dátum | |
---|---|---|
A Republic köztársaságaA Republic együttes húsz évvel ezelőtt, már a megalakulásakor stílust teremtett. Zenéjük az első taktustól felismerhető, markáns, összetéveszthetetlenül egyedi, Cipő verseivel a hazai dalszövegírást egy másik régióba emelte. Tovább |
2010. március 3. Hazai |
|
Rostás Regina józanító üzeneteEgy éves kemény munka eredményeként 2009 december 28-án végre elkészült első Rostás Regina Quintet nagylemez. Konyhanyelven most nem a szakmához szeretnék szólni, hanem inkább a sorstársakhoz. A zenei szakma perifériáiról, kétlaki üzemmódból (nappal az irodában, este a színpadon) mentem „nyugdíjba” pár éve, és hármasikres anyaként a családi fészekből visszaintegetve próbálom megfogalmazni az újrakezdéssel kapcsolatos dilemmáimat, így próbálván továbbadni tapasztalataimat, miszerint csodák még vannak, de nincsen csoda vonzatok nélkül. Tovább |
2010. március 2. Hazai |
|
Régi tűz? – Bon JoviBon Jovi: The Circle | A Bon Jovit 1983-ban alapította Jon Bon Jovi énekes, Richie Sambora gitáros, David Bryan billentyűs, Alec John Such basszusgitáros és Tico Torres dobos. Leszámítva Alec John Such 1994-es távozását (amióta kvartettként működik a zenekar), az eltelt 25 évben változatlan maradt a felállás. Sikerük töretlen, pályafutásuk alatt több mint 120 millió albumot adtak el világszerte, nyertek már Grammy-díjat, majdnem minden kiadott stúdióalbumuk elérte a platinalemez státuszt, és olyan örök slágereket adtak a zenekedvelőknek, mint a Keep The Faith, a Livin' on a Prayer, Have a Nice Day, vagy épp az Always. Tovább |
2010. március 1. Lemezkritika |
|
Soerii and Poolek lemez és klipA rock&roll-party-vurstli börleszk figurái, Soerii & Poolek bemutatkozó albuma Ua-mua címmel 2010 legelső lemezeként jelent meg a világon az EMI Music Publishingnél, 2010. január 1-jén 0:01-kor. Soerii&Poolek új lemezének Elton John című slágeréhez már klipet is forgatott. A klipet Kostil Danila rendezte, a két főhős mellett Papp Szabi (Supernem) és hét meztelen lány gondoskodott az izgalmas látványról. A hajmeresztő alkotás az Indexen debütált. Tovább |
2010. február 26. Hazai |
|
Péterfy Bori új albumának exkluzív változata...Ma (február 25) jelenik meg Péterfy Bori új lemeze, CD-n, DVD-n és digitálisan. A 2B lemez Dalok.hu-n kapható változata egy exkluzív, tizenharmadik számot is tartalmaz, a Hangmás zenekar számának, az „Egészen közel”-nek azt a verzióját, amelyiken saját magával énekel duettet az énekesnő. Tovább |
2010. február 25. Hazai |
|
K'Naan és a Coca Cola a szabadságot akarK'Naan, a szomáliai származású, de Kanadában felnõtt rapper-költő második lemeze tavaly márciusban jelent meg, "Troubadour" címmel. A slágeres albumon olyan neves előadók is közreműködtek, mint a Maroon 5 énekese, Adam Levine, Bob Marley fia, Damian Marley, a Metallica gitárosa, Kirk Hammett, az amerikai színész és MC, Mos Def vagy a szintén hiphopper Chali 2Na. Tovább |
2010. február 23. Külföldi |
|
A Belmondo Szájba rágót!A Belmondo zenekar új, „Szájba rágót!” címet viselő albuma februárban jelenik meg. Az eredetileg tervezett tizenegy szám mellé – melyhez tizenkettedikként a már ismert „Szabadon” csatlakozott – a srácok írtak még három dalt; így tizenöt szám várja a hallgatók fogadtatását. A „Szabadon”-t egyébként igazi rádióslágerként tartják számon, egy 2009-es rádiós válogatáslemezre is felkerült. Tovább |
2010. február 22. Hazai |
|
Palya Bea új albummal jelentkezikPalya Bea sokoldalú, csodálatos előadóművész. Az “Adieu Les Complexes” és az „Egyszálének” többszörös platinalemezes CD-k után most egy új, igazán különleges albummal ajándékozza meg közönségét. Tovább |
2010. február 17. Hazai |
|
Visszatér a Cypress HillA kaliforniai South Gate-ből származó latino hip-hop zenekar egy egészen biztos pont a rap világában; 1992 óta nagyjából 3 évente jelentkeznek új lemezzel, de ha azzal nem is, egy best of-ot, spanyol nyelvű, vagy éppen egy élő anyagot azért kidobnak, továbbra is biztosítva, a sötét, „zöldszagú” szobák alapzaját. Tovább |
2010. február 16. Külföldi |
|
Új Röyksopp-lemez érkezikHosszú szünet után tavaly márciusban került a boltokba a Röyksopp Junior című lemeze. A norvég duó pihenőjét egy rendkívül termékeny időszak követi, hiszen az új nagylemez felvételeinek befejeztével turnézni indultak – melynek keretében hazánkban is óriási sikerrel léptek fel a Balaton Sound-on – és a zeneszerzési munkálatokat is folytatták. Az eredmény a ‘Senior’ névre keresztelt új album, amely idén tavasszal lát napvilágot. Tovább |
2010. február 16. Külföldi |
|
Johnny Cash - Az utolsó...Február 26-án, pénteken lenne 78 éves Johnny Cash, minden idők egyik legnagyobb hatású énekese, akinek utolsó stúdiólemeze jelenik meg ezen a jeles napon. Ehhez kapcsolódóan a világ minden tájáról várja Cash hivatalos Facebook klubja a rajongók fotóit a "Wear Black For Johnny" |
2010. február 10. Külföldi |
|
A Suhancos után szabadon - Szabó Balázs BandFebruár 15-én jelenik meg Szabó Balázs - az egykori Suhancos formáció alapító tagjának és zeneszerzőjének - első önálló albuma Megcsalogató címmel. A kecskeméti multiinstrumentalista Szabó Balázs Band néven alapított új együttest és már túl is vannak debütáló koncertjükön, hiszen 2009 december 30-án, a Zubollyal közösen tartott előszilveszteri bulin táncoltatták meg a közönséget az A38 gyomrában. Tovább |
2010. február 8. Hazai |
|
Johnny Cash újra hallat magárólJohnny Cash - American VI: Ain't No Grave | Johnny Cash minden idők egyik legnagyobb énekese, aki életútjával és dalaival emberek millióit érintette meg. Az február 22-én (ezen a napon lett volna 78 éves) megjelenő "American VI: Ain't No Grave" című lemezen a 2003-ban elhunyt zenész utolsó dalai hallhatók, valamint feldolgozások olyan előadóktól, mint Sheryl Crow, Kris Kristofferson vagy Ed McCurdy. Tovább |
2010. február 2. Külföldi |
|
Ki az a Nick Jonas?Habár Nick Jonas nevét a testvéreivel együtt a Jonas Brothers nevű tinirock formációból ismerhetjük, ennek ellenére Nick nem kényelmesedett bele ebbe a szerepkörbe, sőt! Tovább |
2010. február 2. Külföldi |
|
Ringo Starr újra a csúcsra törAz egykori beatle immár 15. stúdiólemezét dobja piacra, melyen Ringo mellett olyan vendégművészek is feltűnnek, mint a volt zenésztárs Paul McCartney, Joss Stone, Ben Harper vagy a meszámlálhatatlan filmzenealbumról is megismert Edgar Winter. Tovább |
2010. február 1. Külföldi |
|
Dark-goth-rock és minden egy lemezen - VariolaHárom évet kellett várni a szegedi Variola zenekar ígéretének teljesülésére: 2009 december 18-án megjelent második albumuk, melynek címe: Négyen. A rockzenekarok esetében a második lemezt szokták vízválasztónak tartani… Jelen esetben azonban nyugodtan eltekinthetünk ettől.. tekintve hogy egy húszéves bandáról van szó. Tovább |
2010. február 1. Hazai |
|
Új úton a OneRepublic"Waking Up" címmel január 18-án végre Magyarországon is megjelent a OneRepublic második nagylemeze, mely a 2007-ben megjelent világszerte hatalmas sikereket elért "Dreaming Out Loud" albumuk folytatása. Tovább |
2010. január 29. Külföldi |
|
A kíváncsi, szexi, skót és be van zsongva - Amy MacDonaldAmy MacDonald-ot 2007-ben megjelent "This Is The Life" című debütáló albuma tette világszerte ismertté, mely öt országban került a top listák első helyére, és 12 országban érte el a platina, illetve multi-platina státuszt. A lemez címadó dala tíz országban lett listavezető, és még most is hallható a legtöbb radio kínálatában. Tovább |
2010. január 28. Külföldi |
|
Lemez Papadimitriu AthinátólLemezzel jelentkezik Papadimitriu Athina, amelyen a gitáros Kutik Rezső közreműködésével, "Végtelen érintés" címmel. A dalok - csakúgy, mint a „Latin érintés” albumon - most is a szerelemről, a kapcsolatokról, örömről és fájdalomról szólnak. Olyan érzésekről, amik mélyen megérintik az embert. Ez az érintés nem ismer határokat, az ember mindenhol ugyanúgy születik, szeret vagy gyűlöl és búcsúzik. Tovább |
2010. január 28. Hazai |
|
Mese a FivérekrőlVolt egyszer egy kisváros, ahol élt 3 testvér, Antal, Róbert és Krisztián. Nagypapájuk, az idős prímás imádta őket, akárcsak édesapjuk, aki - remélvén a családban örökletes zenei tehetségüket, - egy napon gitárral lepte meg a három fivért. „Drága fiaim, egy gitárra futja csak…”, mondta az apa, és ezzel kezdetét vette egy nem mindennapi mese. Tovább |
2010. január 27. Hazai |