![]() Cím |
![]() Dátum |
|
|---|---|---|
Noémi Virág szeret!Az énekesnő-dalszerző debütáló nagylemezéről már ismerhetünk néhány dalt, hiszen a rádiók és a zenecsatornák is egyaránt játszották, a közönség pedig szerette a Hiányzol, a Soha még, illetve a Melletted ébredek című felvételeit. Tovább |
2010. augusztus 10. Hazai |
|
Újra jelentkezett a zseniális Richard AshcroftA rendkívül tehetséges és eddig is hatalmas sikereket elérő Richard Ashcroft (The Verve) új zenekarával alkotott. Az RPA& The United Nations of Sound legelső kislemeze a "Born Again" 2010. július 19-én kerül nyilvánosságra. Tovább |
2010. július 8. Külföldi |
|
Moby néhány óra alatt dobta össze a slágerétHetekbe, hónapokba, sőt olykor évekbe is telik megírni egy dalt, így Moby mindenkit meglepett, mikor az NPR (National Public Radio) nevű amerikai rádió felkérését - miszerint két nap alatt kellett egy új tracket írnia is rögzítenie - 8 óra alatt teljesítette. Moby idejéből még arra is futott, hogy Kelli Scarr-ral egy második verziót is felvegyen. Tovább |
2010. május 21. Külföldi |
|
Kylie Minogue a szerelem jegyébenKylie Minogue július elején megjelenő várva-várt új stúdióalbumát egy fergeteges nyári sláger, az All the Lovers harangozza be. Az Aphrodite producere Stuart Price, szövegíróként pedig olyan arcok közreműködnek rajta, mint Calvin Harris, Jake Shears, Nerina Pallot és Tim Rice-Oxley (Keane). Tovább |
2010. április 22. Külföldi |
|
És íme az új Massive AttackA legendás trip-hop duó, a Massive Attack bejelentette legújabb, három év szünet utáni, friss anyaguk megjelenését, mely egy négy számos lemez lesz, és október hatodikán kerül piacra a Virgin Records gondozásában. Tovább |
2009. szeptember 4. Külföldi |
|
Katy Perry megcsinálná a nyaratA kétszeres Grammy-jelölt, pop szupersztár, egy jóféle nyári slágerrel jelentkezik “CALIFORNIA GURLS” címen! A különös, de legalább annál inkább botrányos viselkedéséről híres Katy Perry “Teenage Dream” című új lemeze augusztus 30-án lát napvilágot. Tovább |
2010. május 14. Külföldi |
|
Leégett próbaterem és új dalMár alig több, mint egy hónap van hátra a Gyöngyvér harmadik lemezének lemezbemutató koncertjéig, a fiúk felkészülése azonban nem megy zökkenőmentesen: a múlt héten leégett a zenekar próbaterme. Tovább |
2009. július 28. Hazai |
|