Cím | Dátum | |
---|---|---|
Győzhet-e Miczura Mónika a Beyoncé elleni perben?Mint arról a nemzetközi és a hazai sajtó egyaránt beszámolt, a Page Six magazin értesülései szerint Juhász Miczura Mónika, művésznevén Mitsou magyar énekesnő polgári pert indított Beyoncé ellen, mert állítása szerint az amerikai sztár az engedélye nélkül használta fel a hangját a Drunk in Love című slágerében. A Manhattanben beadott periratban az áll, hogy Beyoncé jogtalanul használta fel a hangját a Mitsou által előadott Bajba bajba pelém című roma dalból, amely a North Pacific Records lemezkiadónál jelent meg 1997-ben. A kereset szerint a magyar énekesnő a számot még a nagymamájától tanulta és nem írt alá semmiféle dokumentumot arra vonatkozóan, hogy a hangját bárki is felhasználja, a sláger első 13 másodperce mégis Mitsou felvételének az eltorzított mása. Hangja pedig végig felfedezhető a szám alatt. Tovább |
2015. január 3. Hazai |
|
Klippremier! Eye candy videó a colorStartólA colorStar december elején jelentette meg „Solarize” című új albumát, amit 2014. december 31-én, azaz szilveszterkor mutatnak be a budapesti Roham Bárban. Most a „Drops of Tears” című dalt mutatják meg nekünk! Tovább |
2014. december 30. Hazai |
|
Quimby fricska a Ganxsta Zolee és a KartelnekPár hete terjedt el a híre egy készülő Ganxsta Zolee és a Kartel tribute lemeznek, melyről már bemutattak két elképesztő feldolgozást Saiid (Akkezdet Phiai) és Mc Columbo-nak (Brains), valamint az Alma Együttesnek köszönhetően. Ami azonban ezután történt, arra senki sem számított. Jött a Quimby! Tovább |
2014. december 29. Hazai |
|
Hamisítatlan budapesti életérzés magyar underground dívákkalPásztor Anna, Péterfy Bori és Sena nemcsak tehetségükkel, hanem egyéniségükkel is elkápráztatják a rajongókat a színpadon. Fellépéseikhez gondosan kiválasztott ruhadarabok társulnak. Képzeljük el ezt a 3 nagyszerű énekesnőt egy fotósorozat erejéig, amikor is megjelenésükkel életre hívják és képviselik az igazi “szputnyikos” szellemiséget. Bemutatják az üzlet és a pezsgő éjszakai élet egyesülését, hiszen ők is nap, mint nap vállalják önmagukat és megélik fantáziájuk legbensőbb vízióit, akár saját művészetükről, akár öltözködési attitűdjeikről legyen szó. Tovább |
2014. december 25. Hazai |
|
Kocsmárosné: új dallal tért vissza Téglás Zoli!Petőfi Sándor Falu végén kurta kocsma című versének átdolgozásával indította újra az Ignite énekese saját, dallamos-akusztikus rockbandáját, a Zoli Bandet. Tovább |
2014. december 24. Hazai |
|
Holdra szállt a Vad FruttikHa valaki aggódott volna, hogy esetleg a Vad Fruttik mostanában nem nagyon jelentkezett , végre fellélegezhetett, ugyanis a napokban bemutatták legfrissebb dalukat, amely a Hold címet viseli. A vizuális típusok is örülhetnek, mert gyorsan forgattak hozzá egy klipet házilag. Természetesen a zenekar tagjai a főszereplők, szóval a női rajongók most biztosan nagyon elégedettek. Mi is azok vagyunk! Tovább |
2014. december 22. Hazai |
|
Weisz Fanni, Agárdi Szilvi és Gitano esélyegyenlőségi klipjeA világon egyedülálló produkcióhoz forgatott klipet az esélyegyenlőség jegyében három ismert, népszerű fiatal. Gitano Nagy Laci dalszerző-gitáros legújabb, Boldogan élj! című dalát Agárdi Szilvi, a TV2 The Voice című műsorában feltűnt vak lány énekli, a szöveget pedig Weisz Fanni siket szépségkirálynő, az MTVA műsorvezetője jelnyelven tolmácsolja. Tovább |
2014. december 21. Hazai |
|
Klippremier! Új klippel zárja az évet a The TrousersHa hinni lehet a híreszteléseknek, heteken belül megkezdődnek a budapesti rock and roll zenekar, a The Trousers következő nagylemezének felvételei. Azonban az év végére még maradt egy kis meglepetés a banda tarsolyában, mégpedig egy vadonatúj videoklip, amit tavalyi lemezük, a „Freakbeat” címadó dalához készítettek. Tovább |
2014. december 17. Hazai |
|
Megcsinálják Ganxstát!"Merényletek" sora készül a Ganxsta Zolee és a Kartel fennállásának 20. születésnapjára! Az első 2014. december 11-én csütörtökön volt, amikor az Akkezdet Phiai részéről Saiid és a Brains közös munkájának köszönhetően született meg egy különlegesen erős feldolgozás a mindenki által jól ismert "Rossz Vér" című legendás dalból, ami bombaként robbant, a You Tube-on. A dalhoz készült lyric videót, óránként több ezren tekintik meg. De miről is van itt szó tulajdonképpen? Tovább |
2014. december 12. Hazai |
|
colorStar - Solarize - új album és lemezbemutatóA colorStar hatodik albumát jelenteti meg, mellyel új fejezet nyílik: friss, Solarize névre keresztelt lemezük egy következő korszak nyitánya mind a zenében, mind a zenekar életében, hisz legutóbbi lemezük, a 2012-es Flow óta a csapatban is történtek változások. De mindenki nyugodjon meg, a Solarize ízig-vérig colorStar anyag lett, robbanó tévékkel, elektronikus tánczenével, pszichedelikus utazással, új dimenziókkal, belső filmekkel és lüktető ritmusokkal. Tovább |
2014. december 12. Hazai |
|
Esélyteremtő programot támogat a Punnany MassifA legújabb klipjében is látható „óriáshangszereket” árverezi el a Punnany Massif. A befolyó összeget a mélyszegénységben élő gyermekek felzárkózását segítő zenei program megvalósítására ajánlja fel a zenekar. A hangszerekre december 8-18. között lehet licitálni a Vaterán keresztül. Tovább |
2014. december 8. Hazai |
|
Bemutatta klipjét a Margaret IslandMargaret Island – Egy lány sétál a domboldalon | A Margaret Island nevű zenekar új klipet mutatott be, ráadásul olyan fórumot talált magának erre, mint a Petőfi Rádió Kultúrfitnesz című műsora. A videóban nőket érintő, bántó helyzeteket mutat be, különböző életkorú embereken keresztül. Tovább |
2014. december 4. Hazai |
|
Megjelent a prog metal vonalas Naturus debütáló lemezeNéhány napja már hallgatható és letölthető a Love of the Lightside | Live on the Darkside koncepciólemez a hazai Naturus zenekartól, mely nyolc terjedelmes ópuszt tartalmaz. Tovább |
2014. december 4. Hazai |
|
Akusztikus EP-vel és új klippel jelentkezik a Képzelt VárosAlig több mint egy évvel harmadik nagylemezük után, elkészült a Képzelt Város legújabb anyaga, az IO. Az ötszámos EP érdekessége, hogy ezúttal akusztikus hangszerelésben szólalnak meg a dalok. A már ismerős számok újragondolása mellett pedig egy új szám is felkerült a lemezre, melyhez klipet is forgattak. Tovább |
2014. december 3. Hazai |
|
Magyarul énekel a Compact Disco„Te + én” címmel új, magyar nyelvű dalt készített a Compact Disco! A zenekar 2014. december 4-én mutatja be a számot, amely egyben a hozzá készült klip premierje is lesz. Lotfi Begi, a zenekar producere és DJ-je szerint újabb kihívásokra volt szüksége a zenekarnak, amely megalakulása óta, azaz az elmúlt hat évben kizárólag angol nyelven írt szöveget. Tovább |
2014. december 2. Hazai |
|
Palya Bea új karácsonyi dalaAdvent első vasárnapja alkalmából megjelent Palya Bea új karácsonyi dala, az Igazi angyal. A dal 2014. november 30án került bemutatásra az MR2 Petőfi Rádió Másnap című vasárnap délelőtti műsorában, a dalhoz készült videóklip pedig ugyanaz nap délután szintén a Petőfi Rádióban és a rádió online felületein. Tovább |
2014. december 1. Hazai |
|
Black Nail Cabaret – új kislemez és klipÚj kislemezzel és egy sötét hangulatú klippel jelentkezik a Black Nail Cabaret. A pop-noir duó tagjai Árvai-Illés Emese énekes és Tarr Zsófia billentyűs, akik jelenleg a London-Budapest távolságot legyőzve készítették el Satisfactionre keresztelt EP-jüket, mely a márciusban megjelenő második albumuk előfutára. Tovább |
2014. december 1. Hazai |
|
Megjelent az új Anima Sound System lemezAz idén 21 éves Anima Sound System 4 éve várt "Gravity And Grace" című lemeze végre megjelent digitálisan és CD-n, a zenekar első kiadványaként a Magneoton égisze alatt. A lemezbemutató 2014. december 31-én lesz a Roham Bárban a Dohány utcában. Tovább |
2014. november 30. Hazai |
|
Megjelent a Paddy and the Rats dokumentumfilmek utolsó részeHatodik születésnapját ünnepli az ír kocsmapunk hazai helytartója, a Paddy and the Rats. Amikor a zenekar 5 éves lett, leforgattak egy öt részes dokumentumfilm-sorozatot „5 év, 5 nap, 5 koncert” címmel, melynek utolsó része a hatéves szülinapi buli beharangozójaként jelenik most meg. Tovább |
2014. november 28. Hazai |
|
Új klippel jelentkezik a Grand Mexican Warlock!A Birds In Cage című dalhoz forgatott videó már a második hivatalos klip az idén márciusban megjelent Hell Sweet Hell nagylemezről. A tavasszal bemutatott Fisherman's Tale nagyszabású munkálataival ellentétben ez alkalommal mondhatni műhelymunka keretében készült az anyag. Tovább |
2014. november 27. Hazai |