3422 zespół 12339 MP3 ściągać
Kategoria
Hirdetés
Események

2022. október 18.

Diana Krall visszatér a Budapest Arénába

Copyright:

Diana Krall az egyetlen énekesnő a világon, akinek eddig nyolc albuma is a Billboard jazzslágerlista élén kezdett. Lemezei két Grammy®-, és tíz Juno®-díjat nyertek, valamint kilenc arany-, három platina- és hét multiplatina albummal büszkélkedhet. Diana Krall egyedi művészi képességei túllépnek a zenei stílusokon, és korunk egyik legismertebb művészévé tették. Ahogy a The New York Times nemrég megjegyezte, Krall birtokában van az „Egyszerre hűvös és fülledt, kifinomult hang.”

A Vancouver melletti Nanaimo városában született énekesnő Kanada nyugati részén nőtt fel, és négy éves korában kezdett zongorázni. 15 éves korára már helyi jazz bárokban lépett fel, és édesapja bátorítására - aki olyan húszas-harmincas évekbeli billentyűs mesterek műveinek szakértő tolmácsolója, mint Fats Waller, James P. Johnson és Earl Hines -, eljegyezte magát a zenével. "Azt hiszem, apának minden felvétel megvolt, amit Fats Waller valaha készített, és én igyekeztem minél többet megtanulni belőlük.” – mondta erről az időszakról az énekesnő.

Diana Krall még tinédzser volt, amikor ösztöndíjat kapott a tekintélyes bostoni zenei Berklee College-ba. Debütáló albuma 1993-ban jelent meg, majd a következő években még további 3 lemeze, de a vízválasztó 1999-ben jött el, amikor megjelent a When I Look in Your Eyes. Az album példátlan módon, 52 hétig vezette a Billboard jazz toplistáját, és platinalemez lett az Egyesült Államokban és Kanadában. Krall következő albuma, a The Look of Love folytatta nemzetközi sikerét, és bekerült a Billboard albumlista legjobb tíz felvétele közé. Azóta egy sor lemezt adott még ki, amelyek mindegyike a listák élére került szerte a világon.

Diana Krall felvételei számos filmben felcsendülnek, előadói szerepkörét az évek alatt kiterjesztette a dalszerzésre, a produceri munkára és a hangszerelésre is, és sok más előadóval, köztük Paul McCartney-vel, Barbra Streisanddal és Tony Bennettel való együttműködésben csillantotta meg tehetségét. Sokat turnézik, a világon mindenhol teltházas koncertekkel, fellép a legnevesebb dzsesszfesztiválokon, valamint az észak-amerikai, az európai, az ázsiai és az ausztrál koncerttermekben.

Diana Krall a Veszprém Fest-en aratott hatalmas sikere után jövő májusban visszatér a Budapest Arénába, hetedik magyarországi koncertjére. Jegyek először a regisztrált Live Nation tagok számára elérhetők október 12-én 10 órától. A teljeskörű jegyértékesítés október 14-én 10 órától kezdődik ITT  és ITT.

Diana Krall
Papp László Budapest Arénába
2023. május 21.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 13.

Egy meghitt este az Editors frontemberével

Az Editors frontembere, Tom Smith egy intim hangulatú koncerten mutatja be a There Is Nothing in the Dark That Isn’t in the Light című debütáló albumát 2026. március 21-én az Akvárium ültetett nagytermében. A koncerten az Editors legnagyobb slágerei is felcsendülnek, újraértelmezett formában. Kontynuować

2025. november 12.

Szülinapi rapjam a Turbinában a Hősökkel

November 15-én a Hősök hamisítatlan hangulatú bulival készülnek. Az este nemcsak a nosztalgiáról, hanem a közös ünneplésről is szól majd: a Hősök a régi klasszikusok mellett friss dalokkal és meglepetésekkel készül, hogy igazi rapjam-hangulatot varázsoljanak a Turbina falai közé. A közönség egy felejthetetlen, életigenlő bulira számíthat – pont olyasmire, amit csak egy 24 éves Hősök-szülinap tud hozni. Kontynuować

2025. november 3.

Ez Tiszta Őrület lesz a 6SZÍNben

A legendás Activity játék most először költözik színpadra, ráadásul a hazai színészvilág nagyjaival! Az „Ez Tiszta Őrület – improvizációs Activity” nem hagyományos színházi előadás lesz a 6SZÍN-ben november 5-én, hanem egy élő Activity játék és improvizatív színház különleges elegye. Kontynuować

2025. november 2.

Az Akváriumban mutatja be első lemezét az Artúr Rambo

Az Artúr Rambo büszkén jelenti: az album kész! A zenekar 2025. december 6-án az Akvárium Klubban mutatja be első nagylemezét. Kontynuować

2025. november 1.

A Dürerben zárja az évet az Anna and the Barbies

Az ország egyik legsokszínűbb és legkarizmatikusabb zenekara, a magával ragadó szöveg- és hangzásvilágáról, valamint átütő energiájú élő fellépéseiről ismert Anna and the Barbies december 12-én a Dürer Kertben áll színpadra. Kontynuować

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky