3422 bands 12339 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Események

2011. szeptember 17.

Britney extra igények nélkül Budapesten

Copyright:

Úgy tűnik, Britney valóban teljesen megváltozott az utóbbi időben, és extra kívánságok nélkül utazza körbe a világot showjával, legalábbis Budapesten semmi okoskodás és flikflang nem várja.

A koncert technikai igényei, valamint a színpadra lépők száma miatt meglehetősen nagy stáb utazik a turnéval, de mindezt megpróbálják a legkisebb feltűnéssel csinálni. Saját szakács utazik velük, így egyszerűbben meg tudják oldani a személyre szóló menük összeállítását, ami nem csak Britney esetében jelent egészséges és  többnyire kalóriaszegény táplálkozást.  
 
Minden helyszínen egy fizikoterápiás helységet is kialakítanak, ami az énekesnő mellett  a táncosok kezelését és relaxiációját is biztosítja.
 
Britney személyes öltözője mellett mindenhol kialakítanak egy családi szobát is, amibe csupán kanapékat és asztalkákat kértek. De természetesen néhány felszerelést az öltözőbe is magukkal hoznak, például egy teljes szórakoztató – multimédiás sarkot is. 
 
A koncert alatt pedig egy színpad mögött kialakított  külön helységet is öltözőnek fognak használni a gyors ruhaváltások érdekében, hiszen Britney a két órás showban tucatnyi különböző ruhában lép majd a közönség elé.
 

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

Kommentar
Imolka89 2011. szept.. 28.  12:25 2
Új infó;) [link]
   
Niki88 2011. szept.. 28.  10:53 1
jaj Istenem....lenne már péntek. Remélem jó buli lesz a koncert, 2-t kell aludni már csak:):D
[link] minden nap nézem, hátha van vmi új info róla:D
   

2026. október 15.

Valós eseményeken alapuló erotikus sci-fi vallási horroreposz

Az Evanora: Unlimited a projekt mögött álló művész saját meghatározása szerint „valós eseményeken alapuló erotikus sci-fi vallási horroreposz”. Egy biztos, a többféle médiumot összekapcsoló projekt egy izgalmas zenei kísérlet, folyamatosan változó világában nincs két egyforma pillanat, de erről mi is meggyőződhetünk november 13-án, a Turbina Kulturális Központban. Weiter

2026. október 13.

Búcsúzni jön Budapestre Rod Stewart

Sir Rod Stewart, a hangfelvételek történetének egyik legnagyobb példányszámban eladott énekese és az elmúlt fél évszázad egyik legsikeresebb koncertelőadója ma bejelentette The Final Encore című turnéját. A több mint hat évtizedes, kivételes pályafutás csúcspontját jelentő koncertsorozat Stewart utolsó turnéja lesz. A 2027 tavaszán induló koncertkörút ismét a legnagyobb arénákba viszi el a legendás énekest, köztük a Budapest Arénába is, ahol 2027. június 18-án lép fel. Weiter

2026. október 5.

A Bullet For My Valentine és a Pendulum a Budapest Arénában

A Bullet For My Valentine márciusban érkező Social Apocalypse című új lemeze beharangozó turnéjával érkezik a Budapest Arénába 2027. február 15-én. A turnén velük tart különleges vendégként a Pendulum, valamint a Dark Divine előzenekarként, így egy igazán erős estére készülhetünk. Weiter

2026. október 3.

Jövő áprilisra kerül át Ghostkid budapesti koncertje

Ghøstkid idén őszre tervezett turnéját elhalasztja, így a 2026. október 13-ára, a az Analog Music Hallba meghirdetett koncertje is jövő tavaszra kerül át. Azonban máris megvan az új dátum: Ghøstkid április 10-én hozza el az Analog Music Hallba Follow The White Rabbit-re keresztelt turnéját. Weiter

2026. szeptember 20.

A Signs of the Swarm igazi deathcore fesztivált hoz az A38 Hajóra

A pittsburgh-i Signs of the Swarm a kortárs deathcore egyik legizgalmasabb és legkíméletlenebb zenekara. Zenéjük a modern metalos groove-okat ötvözi, technikás riffekkel és meglepően emlékezetes refrénekkel, hamarosan pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt élőben február 19-én, az A38 Hajón a ten56., az Oceans Ate Alaska és a Face Yourself társaságában. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky