3422 bands 12339 MP3 a descargar
Categorías
Hirdetés
Események

2020. február 5.

Két díva, ha találkozik: Ute Lemper és a legendás Marlene Dietrich „randevúja” a Müpában

Copyright:

Ute Lempert már pályája kezdetén Marlene Dietrichhez hasonlították, és míg eleinte zavarban volt, hogy a világ leghíresebb kabaré-énekesnőjéhez mérik, ma már megkerülhetetlen, hogy egy lapon említsük őket. Azért is, mert Ute Lemper időközben több mint harminc albumot készített, számtalan sikerdarabban szerepelt, és személyes élményei alapján megalkotta saját, Randevú Marlenével című estjét, amelyet világkörüli turnéja alkalmából február 13-án láthat először a hazai közönség, csak és kizárólag a Müpában.

  • share
  • kapcsolódó linkek

Meseszerű történet szövi át Ute Lemper önmagában is csodálatra méltó karrierjét: huszonnégy éves volt, amikor 1988-ban Párizsban, a Kabaréban nyújtott alakításáért Moliére-díjjal jutalmazták, a sajtó pedig egyenesen Marlene Dietrichhez hasonlította. A fiatal, pályakezdő énekesnő-színésznő zavarban volt, hogy a világ leghíresebb kabaré-énekesnőjéhez mérik, így levelet írt az akkor már teljes elszigeteltségben élő 87 éves dívának, hogy bocsánatot kérjen tőle az összehasonlításért, és kifejezze mély tiszteletét iránta. Nagy meglepetésére a válasz egy telefonhívás formájában érkezett: Marlene Dietrichhel három órát beszélgettek közös szülőhazájukról, Németországról, a hozzá fűződő ambivalens viszonyukról, a nácikról és az ellenállásról, Weillről és Brechtről, Rainer Maria Rilke verseiről, szerelemről és szabadságról – egyszóval magáról az életről.

Ute Lemper azonban a Müpa Magazinnak adott interjújában elmondta, sajnálja, hogy huszonnégy évesen a maga csekély élettapasztalatával nem tudott minden tekintetben egyenrangú beszélgetőpartnere lenni a legendás énekesnőnek. „Arra gondoltam: bárcsak felkészültem volna jelentős, húsbavágó kérdésekkel és az életére, filmjeire vonatkozó információkkal.” A vele való telefonbeszélgetés mégis életre szóló élmény maradt az akkor pályakezdő énekesnő-színésznő számára, és nem mellesleg kitűnő alapanyagként szolgált ahhoz, hogy harminc évvel később személyes benyomásai alapján megalkossa saját, Randevú Marlenével című estjét.

„Tavaly három különböző produkció kért fel Dietrich szerepére. Az összes forgatókönyvet sablonosnak, felszínesnek éreztem. Gondoltam: miért ne írhatnék róla egy saját darabot, amely az én személyes benyomásomon alapul?! Ez az én hódolatom ez előtt a lenyűgöző hölgy előtt. Rengeteg portré született Marlenéről, ez az én szívemből táplálkozik. Az ő története hangzik el a személyes szűrőmön keresztül, és a dalai csendülnek fel az én hangomon” – mondta a Müpa Magazinnak a New Yorkban élő Ute Lemper, aki azóta éppolyan megkerülhetetlen alakja lett a sanzonok világának, mint az 1992-ben elhunyt ikonja, Dietrich.

Napjainkig több mint harminc albumot készített, a klasszikusok, Marlene Dietrich és Edith Piaf mellett olyan szerzők dalaival, mint Elvis Costello, Tom Waits, Philip Glass és Nick Cave. Színpadi sikerei is magukért beszélnek: olyan kultikus darabokban szerepelt, mint a Kabaré Párizsban, A kék angyal Berlinben és a Chicago Londonban. A Marlene Dietrichnek szentelt estjén akusztikus zenekarával nemcsak a legnagyobb Dietrich-slágereket idézi meg, hanem a díva személyét is: azt a lángoló poklot és mennyet, amelyben Marlene alkotott és élt. A Randevú Marlenével, amit jelenleg egy világkörüli turnén mutat be a szélesebb közönségnek, egy ma is aktuális történet a bátorságról, fájdalomról, és egy progresszív, emancipált nőről. Mindez átitatva Ute Lemper titokzatos, karizmatikus lényével és összehasonlíthatatlan hangjával. Két díva méltó és felejthetetlen találkozása egy estén.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 13.

Búcsúzni jön Budapestre Rod Stewart

Sir Rod Stewart, a hangfelvételek történetének egyik legnagyobb példányszámban eladott énekese és az elmúlt fél évszázad egyik legsikeresebb koncertelőadója ma bejelentette The Final Encore című turnéját. A több mint hat évtizedes, kivételes pályafutás csúcspontját jelentő koncertsorozat Stewart utolsó turnéja lesz. A 2027 tavaszán induló koncertkörút ismét a legnagyobb arénákba viszi el a legendás énekest, köztük a Budapest Arénába is, ahol 2027. június 18-án lép fel. Seguir

2026. október 5.

A Bullet For My Valentine és a Pendulum a Budapest Arénában

A Bullet For My Valentine márciusban érkező Social Apocalypse című új lemeze beharangozó turnéjával érkezik a Budapest Arénába 2027. február 15-én. A turnén velük tart különleges vendégként a Pendulum, valamint a Dark Divine előzenekarként, így egy igazán erős estére készülhetünk. Seguir

2026. október 3.

Jövő áprilisra kerül át Ghostkid budapesti koncertje

Ghøstkid idén őszre tervezett turnéját elhalasztja, így a 2026. október 13-ára, a az Analog Music Hallba meghirdetett koncertje is jövő tavaszra kerül át. Azonban máris megvan az új dátum: Ghøstkid április 10-én hozza el az Analog Music Hallba Follow The White Rabbit-re keresztelt turnéját. Seguir

2026. szeptember 20.

A Signs of the Swarm igazi deathcore fesztivált hoz az A38 Hajóra

A pittsburgh-i Signs of the Swarm a kortárs deathcore egyik legizgalmasabb és legkíméletlenebb zenekara. Zenéjük a modern metalos groove-okat ötvözi, technikás riffekkel és meglepően emlékezetes refrénekkel, hamarosan pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt élőben február 19-én, az A38 Hajón a ten56., az Oceans Ate Alaska és a Face Yourself társaságában. Seguir

2026. szeptember 17.

A Halott Pénz meghódítja az MVM Dome-ot is

A Puskás Aréna, három teltházas Budapest Aréna és tizennégy teltházas Budapest Park után most az MVM Dome-ot veszi be a Halott Pénz: a zenekar december 29-én első alkalommal lép fel a helyszínen, ezzel zárva egy fergeteges évet. Seguir

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky