3422 zespół 12339 MP3 ściągać
Kategoria
Hirdetés
Események

2019. december 9.

Beatles karácsony

Copyright:

A 15 éves múltra visszatekintő BlackBirds életében már hagyománynak számít a karácsonyi Beatles buli, ahol a klasszikus slágerek mellett kevésbé ismert dalok is felcsendülnek a legendás beatzenekartól. Idén a kultikus Metro Clubban lépnek fel, ami nemrég nyitott újra Budapest belvárosában.  A zenekar már javában készül a jövő évre, de előtte még egy meghitt karácsonyi bulival örvendeztetik meg a Beatles-rajongókat december 28-án.

„2019-ben egy teljesen új helyszínre visszük az eseményt - ez a nem oly régen újranyitott, legendás Metro Club, a Belvárosban. Az eddigi koncertek meghitt karácsonyi hangulatban teltek, és mindig törekedtünk arra, hogy a kevésbé ismert Beatles dalok mellett a táncolható slágerek is helyet kapjanak. Nem lesz ez másként most sem, jó sok rock and roll-t fogunk játszani!” – mondta Hoffmann György, az együttes dobosa.

A zenekar már készül a következő évre, azonban a december 28-i bulin sok „új” dal is felcsendül.  Ha ez még nem lenne elég, akkor a Metro Club hangulata biztosan magával ragad majd mindenkit. „Kis túlzással ezen a helyszínen indult a magyar beatzene még a hatvanas években. Rengeteg legendás banda zenélt itt. Ez a múlt komoly atmoszférát ad a helyszínnek. A jó zenék szinte beleivódtak a falakba. A klubot szépen felújították, különleges hangulata lett. Szóval nagyon várjuk a koncertet mi is.”

Természetesen felmerülhet a kérdés, hogy egy Beatles tribute-zenekarnak mekkora létjogosultsága van 2019-ben? „15 éve csináljuk és túl vagyunk a 970. fellépésünkön. Azt gondoljuk, hogy ez választ ad a kérdésre. Sok-sok fiatal jár a koncertjeinkre, nem csak a szüleink korosztálya. Sosem lesz felkapott és trendi egy tribute-zenekar, de ennek nem is az a célja. Az eltelt 60 év megmutatta, hogy a Beatles dalai is klasszikussá váltak, így igen is ott van a helye a színpadokon ezeknek a slágereknek” – meséli Gyuri.

Az év vége igazán mozgalmas lesz a zenekar számára, hiszen a Rolling Stones tribute zenekarral közösen koncerteznek majd több vidéki városban (Békéscsaba, Kecskemét), ahol a legjobb és a legnagyobb Beatles- és Stones-dalok csendülnek majd fel. „Két éve indult ez a műsorunk és azóta igen nagy helyeken, telt házzal nyomjuk ezeket a bulikat. A '60-as években a két banda között egy egészséges rivalizálás volt, de barátok voltak, és időnként egymás felvételeire is elmentek "segíteni" a másik bandának. Sőt! A Stones 2. kislemezét a Lennon-McCartney szerzőpáros írta. Szóval adta magát ez a műsor. Persze jó az a Stones, de azért a Beatles mindent visz!”

December 28-án lehetőség lesz a beatkorszak jegyében búcsúztatni az évet, kitáncolni a karácsonyi fáradalmakat, vagy csak szimplán egy jót bulizni Beatles-dalokra autentikus környezetben.

The BlackBirds bemutatja: 6. Beatles karácsony
2019. december 28. 21:00
Metro Club Theater, Budapest 1074, Dohány utca 22.

Jegyek ITT!

Event

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. november 6.

Suicide Silence, Fleshgod Apocalypse, To The Grave és The Gloom In The Corner a Dürerben

A 2027-es év egyik legbrutálisabb és legváltozatosabb koncertjének ad helyet május 11-én a Dürer Kert: a Cursed Since Birth European Tour 2027 keretében együtt érkezik Budapestre az amerikai deathcore-titán Suicide Silence, az olasz szimfonikus death metal maestro Fleshgod Apocalypse, illetve két kemény kötésű ausztrál banda, a To The Grave és a The Gloom In The Corner. Kontynuować

2026. október 15.

Valós eseményeken alapuló erotikus sci-fi vallási horroreposz

Az Evanora: Unlimited a projekt mögött álló művész saját meghatározása szerint „valós eseményeken alapuló erotikus sci-fi vallási horroreposz”. Egy biztos, a többféle médiumot összekapcsoló projekt egy izgalmas zenei kísérlet, folyamatosan változó világában nincs két egyforma pillanat, de erről mi is meggyőződhetünk november 13-án, a Turbina Kulturális Központban. Kontynuować

2026. október 13.

Búcsúzni jön Budapestre Rod Stewart

Sir Rod Stewart, a hangfelvételek történetének egyik legnagyobb példányszámban eladott énekese és az elmúlt fél évszázad egyik legsikeresebb koncertelőadója ma bejelentette The Final Encore című turnéját. A több mint hat évtizedes, kivételes pályafutás csúcspontját jelentő koncertsorozat Stewart utolsó turnéja lesz. A 2027 tavaszán induló koncertkörút ismét a legnagyobb arénákba viszi el a legendás énekest, köztük a Budapest Arénába is, ahol 2027. június 18-án lép fel. Kontynuować

2026. október 5.

A Bullet For My Valentine és a Pendulum a Budapest Arénában

A Bullet For My Valentine márciusban érkező Social Apocalypse című új lemeze beharangozó turnéjával érkezik a Budapest Arénába 2027. február 15-én. A turnén velük tart különleges vendégként a Pendulum, valamint a Dark Divine előzenekarként, így egy igazán erős estére készülhetünk. Kontynuować

2026. október 3.

Jövő áprilisra kerül át Ghostkid budapesti koncertje

Ghøstkid idén őszre tervezett turnéját elhalasztja, így a 2026. október 13-ára, a az Analog Music Hallba meghirdetett koncertje is jövő tavaszra kerül át. Azonban máris megvan az új dátum: Ghøstkid április 10-én hozza el az Analog Music Hallba Follow The White Rabbit-re keresztelt turnéját. Kontynuować

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky