3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2018. január 9.

Az Éva Presszó az ELLÁTÓházban kezdi az újévet

Copyright:

Az energikus Vígh Éva által vezetett debreceni Éva Presszó igen aktív évet tudhat maga mögött. Szerencsére 2018 sem néz ki majd másképp, így – kezdésként - január 10-én az ELLÁTÓházban állnak színpadra. Az utóbbi időben a zenekar minden koncertje nagy sikerrel zajlott le. A Gödörben már hallhattuk élőben a Lassan szeress-t, szerdán pedig biztosan felcsendül majd az Ahogyan is! Ne maradjatok le!

A tavalyi évet igen sikeresen zárta az Éva Presszó, hiszen év végére több új számuk is napvilágot látott, amikhez természetesen klipek is dukáltak. A 2016-os Nyitva lemez után, így a közönség már megismerkedhetett a Lassan szeressel és az Ahogyannal („kurva fű”) is, ami igen nagy népszerűségnek örvend. Szerencsére! Arról már volt szó, hogy ezek a számok egy négy etüdös darab első részei, tehát már nem kell sokat várni a folytatásra és hamarosan azok is megjelennek!

 

 

Addig azonban az Éva Presszó koncertjeire érdemes hangolódni, olyanokra, mint a január 10-ei ELLÁTÓházas. Ugyanis itt élőben már felcsendülnek a már fent említett dalok, illetve elhangzanak a régi nagy kedvencek is. Az biztos, hogy minden potenciál megvan az Éva Presszóban, hogy 2018 az ő évük legyen, így még most érdemes az elején hozzájuk csatlakozni és átbulizni már ezt a korai januári napot velük. Vendég a Boró-Szlama!

Találkozzunk az ELLÁTÓházban!

PROGRAM
19:00 Kapunyitás
20:00 Boró-Szlama
21:00 Éva Presszó

JEGYEK
Csak a helyszínen: 1000 Ft
Minden tizedik jegyvásárló egy Éva Presszó - NYITVA című CD-t kap ajándékba!

Event

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. szeptember 23.

MOVA az Akvában: új hangzás, új felállás, új látvány

Az Akvárium Lokálban lesz MOVA utolsó saját szervezésű bulija ebben az évben. Izgalmas vendégek, új dalok, nagy felhajtás: érdemes jegyet váltani november 29-ére. Tovább

2025. szeptember 22.

Beton.Hofi az Arénában

Beton.Hofi Aréna-koncert, 2026. március 14-én a Papp László Budapest Sportarénában. 4 év: 3 mixtape, 6 Park, 1 Dome, 2 Fonogram, 1 Artisjus Év Könnyűzenei Szövegírója díj és most itt a következő mérföldkő. Tovább

2025. szeptember 21.

A zene körforgását vizsgálja a XIII. Music Hungary Konferencia

Hogyan lesz a zenéből pénz, és hogyan lesz a pénzből zene? A zeneipar körforgását állítja középpontba a XIII. Music Hungary Konferencia és Showcase, amelyet 2025. november 17-19. között rendeznek meg Veszprémben, a Hangvillában. Tovább

2025. szeptember 17.

VALMAR évzáró szuperprodukció az Arénában

A hazai popszíntér egyik legnagyobb sikersztorija, a VALMAR ismét meghódítja a Papp László Budapest Sportarénát! Marics Peti és Valkusz Milán 2025. december 28-án hatalmas évzáró show-val készülnek rajongóiknak – minden eddiginél látványosabb és energikusabb koncertre számíthatunk. Tovább

2025. szeptember 4.

Rúzsa Magdi is színpadra lép a Depeche Mode giga-koncerten

Rúzsa Magdi lesz a 101. hang a 2025. november 27-i Depeche Mode Special Tribute koncerten az MVM Dome-ban – ezzel végleg teljessé vált a line-up. A koncert eseménye mára fesztivállá nőtte ki magát, és országos, sőt európai méretű zenei ünneppé vált. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky