3422 trupă 12339 MP3 a descărca
Categorie
Hirdetés
Események

2017. április 26.

Idén is évadnyitó lesz a FESZT!Eger

Copyright:

Budapest-Eger és vissza fesztiváljáratot is indít az évadnyitó FESZT!Eger, ami 2017. június 1-én rajtol majd a Music Hungary zenei-szakmai konferenciával. Aki addig sem tud várni, annak a cikkben egy kis tavalyi emlék.

„Nagyon büszkék vagyunk, hogy pár év alatt egy olyan szerethető kis fesztivált hoztunk létre, amit a fellépők és a szakma és a látogatók is örömmel fogadnak minden évben” – kezdte a FESZT!Eger sajtótájékoztatóját Tóth Tibor, a fesztivál főszervezője. Mint elmondta, a siker egyik záloga maga a helyszín, egy lélegzetelállítóan egyedi hely, több mint 40 éve használaton kívüli - a természet által visszahódított - bányaudvarok, borospincék közvetlen szomszédságában, ami nem mindennapi a hazai fesztiválpiacon. A másik fontos érték, hogy a fesztivált felvezeti a Music Hungary konferencia, ahol a szakma színe-java találkozik évente, s folytatja egy pohár bor mellett az eszmecserét a fesztivál ideje alatt. És nem utolsó sorban sokat jelent a tágabb környezet, Eger, ami látványaival, vendégszeretetével és természetesen zamatos nedűivel szívesen látogatott célpontja fiataloknak, családoknak és idősebbeknek egyaránt.

A FESZT!Eger a hosszú nélkülözés utáni fesztiválokra kiéhezett fiatalok számára is egy üdítő színfolt, hisz’ ez a rendezvény - idén Pünkösd hétvégéjén, június 1-jén - nyitja a fesztiválszezont. Az idei felhozatal pedig újra a legjobb hazai zenekarokból válogat. Három színpadon három nap alatt 30 fellépő, a magyar pop-rock színe java szórakoztatja majd a nagyérdeműt. A nyitónapon - csütörtökön - például a Fran Palermo és a Punnany Massif koncertjén lötybölhetjük a rozéfröccsöket, aztán – a teljesség igénye nélkül – lesz Vad Fruttik és Kiscsillag, Belga, Ganxsta Zolee és a Kartell, Halott Pénz, Budapest Bár, Szabó Balázs Bandája, PASO, Honeybeast…és sokan mások.

Egy praktikus újítással is készül a FESZT!Eger. Csábítva a fővárosi fesztiválozókat idén már egy Budapest-Eger-Budapest járatot is indít. A bulibusz délután indul a fővárosból és hajnalban hozza vissza a fesztiválozókat. Emellett egy környezettudatos megoldást is kínál az utazásra a FESZT!Eger. Az Oszkár telekocsival karöltve lehet majd közösen autókázni Egerbe. Az Oszkár és a Feszt!Eger egy közös játékot is indít, melynek lényege, hogy páros fesztiválbelépőt sorsolnak ki azok között, akik az Oszkár vagy a fesztivál FB oldalán kirakják az „Én @Oszkár telekocsival megyek” posztot.

A másik újdonság a fesztiválon, hogy bemutatták hétfőn a fesztivál „bárkáját” az egri Dobó téren, amit egy zenés megmozdulás is kísért. A felmatricázott Barkas Eger különböző pontjain fog feltűnni a fesztiválig. A szervezők és az Eger Hírek egy nyereményjátékot is hirdetett ehhez kapcsolódóan, amiben a résztvevőknek fényképet kell készíteniük az autóval és feltölteni a Facebookra #feszteger hashtag-gel. Sorsolás a rendezvényt megelőző héten lesz, ahol a szerencsés versenyzők napijegyekkel gazdagodhatnak.

A Music Hungary szakmai konferenciával indít tehát június eleji fesztiválhétvége. A hazai szakma legnagyobb összejövetelén több izgalmas téma kerül majd terítékre. Elsőként az átalakuló rádióspiacot járják majd körbe az iparág képviselőivel. „Hollywoodba magyar zenét? - A filmipar, mint példa és lehetőség” címmel ígérkezik majd egy izgalmas beszélgetés, majd a Showbusiness az élőzenében témakört vitatjuk meg több magyar híresség társaságában. Egy másik panelben beszélgetést hallhatunk a könnyűzenei exportprogramokról Magyarországon, de terítékre kerülnek az NKA források és jövőkép is.

Miután a fesztivál a Pünkösd időszakra esik, az idelátogató nem csak a fesztivál okán szórakozhat a hétvégén, de Eger is bőséges programokat kínál fiataloknak, családosoknak, idősebbeknek egyaránt. A FESZT!Eger időpontjának nagy előnye az is, hogy Pünkösd hétfőjén átpihenhetjük a hétvégét és nem kell a buliforgatagból egyből átlépni a szürke hétköznapokba...

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 13.

Egy meghitt este az Editors frontemberével

Az Editors frontembere, Tom Smith egy intim hangulatú koncerten mutatja be a There Is Nothing in the Dark That Isn’t in the Light című debütáló albumát 2026. március 21-én az Akvárium ültetett nagytermében. A koncerten az Editors legnagyobb slágerei is felcsendülnek, újraértelmezett formában. A continua

2025. november 12.

Szülinapi rapjam a Turbinában a Hősökkel

November 15-én a Hősök hamisítatlan hangulatú bulival készülnek. Az este nemcsak a nosztalgiáról, hanem a közös ünneplésről is szól majd: a Hősök a régi klasszikusok mellett friss dalokkal és meglepetésekkel készül, hogy igazi rapjam-hangulatot varázsoljanak a Turbina falai közé. A közönség egy felejthetetlen, életigenlő bulira számíthat – pont olyasmire, amit csak egy 24 éves Hősök-szülinap tud hozni. A continua

2025. november 3.

Ez Tiszta Őrület lesz a 6SZÍNben

A legendás Activity játék most először költözik színpadra, ráadásul a hazai színészvilág nagyjaival! Az „Ez Tiszta Őrület – improvizációs Activity” nem hagyományos színházi előadás lesz a 6SZÍN-ben november 5-én, hanem egy élő Activity játék és improvizatív színház különleges elegye. A continua

2025. november 2.

Az Akváriumban mutatja be első lemezét az Artúr Rambo

Az Artúr Rambo büszkén jelenti: az album kész! A zenekar 2025. december 6-án az Akvárium Klubban mutatja be első nagylemezét. A continua

2025. november 1.

A Dürerben zárja az évet az Anna and the Barbies

Az ország egyik legsokszínűbb és legkarizmatikusabb zenekara, a magával ragadó szöveg- és hangzásvilágáról, valamint átütő energiájú élő fellépéseiről ismert Anna and the Barbies december 12-én a Dürer Kertben áll színpadra. A continua

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky