3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2017. március 11.

Dámák dűlják fel a Showbarlangot

Copyright:

Ki mondta, hogy március 8-án véget ér a nőnap? Idén a java 18-ra marad, amikor a hazai női zenészek színe-java lepi el a Showbarlangot egy hatalmas buli keretében.

Az amúgy is csak női tagokból álló Vasmacska zenekar úgy döntött, idén növeli a tétet, s korábbi csajvendéges bulijaiból kiindulva egy minden eddiginél nagyobb durranásra készül idén nőnap alkalmából. A lányok közel 40 zenész hölgyet verbuváltak össze egy maratoni műsor erejéig, melyet a tehetségesebbnél-tehetségesebb zenészek mellett külön kuriózumként gyarapít két, a 2000-es éveben futó, már visszavonult banda – az Angelus és a Buttercup – minikoncertje, akik csak erre az alkalomra állnak sok-sok év után újra össze, s a női bandák sorát növeli az estet nyitó vendégcsapat, a Onehitwonder is – mondanunk se kell, hogy náluk is a gyengébb nem képviselői vonulnak színpadra, hogy megmutassák, hogy kell erősen, igazán tökösen tolni a r'n'r-t.

Szinte felsorolni is nehéz, hányan lépnek színpadra az est folyamán, ahol többek közt ott lesz:

Karai Anna, Tiszai Vivien (Holy Chicks), Miss Bee (az egykori Bestiákból), Horváth Anett (Leecher), Hunyadkürti Éva (Holy Chicks), Jung Andi (Twin City), Kucsera Lilla (Touch Me Not), Honfi Anna, Jaksa Adrienn (2013 X-Faktor), Szibilla Margó, Kurcz Orsi, Kovács Dóra, Kékesi Niki, Biró Ági, Gerédi Anita, Tarr Linda, Nagy Eszter "Szeszti", Kiss Viki, Géczi Eszter, Vida Krisztina, Szoboszlai Beáta, Nagy Judit, Brányi Vivien, Dám Dóri, Nagy Zsófi, Tóth Szabina, Gerlei Gréta és Hajdú Lívia is.

Nem győzzük hangsúlyozni, hogy a hosszas program miatt TÉNYLEGESEN pontosan kezdünk, így mindenkit kérünk, hogy érkezzen időben!

Event

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. augusztus 4.

A Depeche Mode dobosa visszatér Magyarországra

A tavalyi, teltházas MVM Dome-koncert után Christian Eigner, a Depeche Mode legendás dobosa ismét igent mondott a 101 Hang felkérésére. A világhírű zenész december 10-én Budapesten, majd december 16-án a berlini Uber Arénában is színpadra lép a magyar produkcióval. Tovább

2026. július 31.

LOOK MUM NO COMPUTER először Magyarországon

LOOK MUM NO COMPUTER olyan, mint egy őrült feltaláló, csak a találmányai nem rakétaként, hanem elsősorban elektromos hangszerekként öltenek testet. Épített már szintetizátoros kerékpárt és Furby orgonát is, de a technikai bravúrok mellett zseniálisan manőverezik a hangok birodalmában is, koncertjei rendre teltházasok, számos előadóval dolgozott már producerként és társszerzőként is. Legutóbb az Eurovízión feltűnt dalával, az Eins, Zwei, Drei-jal futott nagyot, 2027. február 19-én pedig először hallhatjuk Magyarországon is bravúros fellépését a Turbina Kulturális Központban. Tovább

2026. július 29.

A brit drill papák a Dürer Kertben koncerteznek

A brit hiphop- és grime-színtér egyik legizgalmasabb jelensége, a Pete & Bas november 25-én a Dürer Kertben lép fel. A londoni duó néhány év alatt vált internetes szenzációból nemzetközi koncertkedvenccé, sajátos stílusukkal és utánozhatatlan karakterükkel pedig teljesen egyedi színt képviselnek a műfajban. Tovább

2026. május 29.

Budapestre érkeznek a legnagyobb olasz slágerek

Igazi sztárparádé lesz augusztusban az MVM Dome-ban augusztus 22-én, ahol életre kel az olasz zene aranykora. A nagyszabású, látványos show keretében  a legendás Sanremói Fesztivál csillagainak slágerei idézik meg azt a különleges világot, ahonnan évtizedek óta örökzöld slágerek és ikonok indultak el a világhírnév felé. Tovább

2026. április 30.

Felizzik az erőmű: nemzetközi fellépők sora gyarapítja a 2026-os INOTA Fesztivált

Az ország egyetlen, erőműben megvalósuló audiovizuális fesztiválja további, a maguk területén kiemelkedő előadókat jelentett be. Természetesen idén is lesz fényművészeti kiállítás, ami már a fesztivál előtt is megnyitja kapuit. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky