3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2016. szeptember 20.

Example zárja a nyarat a Budapest Parkban

Copyright:

A brit slágergyáros, Example gondoskodik a nyár legnagyobb záró bulijáról, 2016. szeptember 25-én a Budapest Parkban, DJ Wire-rel. Example jelenleg hatodik albumán dolgozik, így a legnépszerűbb dalain túl már a friss számokra is bulizhatunk.

Elliot John Gleave – azaz Example – sosem élt unalmas életet: egyetemen filmrendezést tanult, dolgozott mc-ként, szerepelt filmekben, volt televíziós szerkesztő, élt Ausztráliban – ahol megismerkedett feleségével, egy gyönyörű ausztrál modellel –, rövid flörtje volt a stand up comedy műfajjal és nem mellesleg az egyik legnevesebb brit dalszerző, producer, énekessé nőtte ki magát. Example nem csak az életében, de a zenéjében is szereti a változatosságot, a hip-hophoz az elektronika felől közelített, de a szövegelésen túl legutóbbi albumán már inkább az énektudását csillogtatta. És mindkettőben remekel, ráadásul olyan előadókkal dolgozott már együtt, mint Calvin Harris, a Pet Shop Boys, Ed Sheeran, dalát pedig már Hardwell is remixelte.

Bár első albuma, a What We Had 2007-ben látott napvilágot, Example nevét csak 2011-ben jegyezte meg a világ, amikor a Changed the Way You Kiss Me egy csapásra a listák élére került, nem csak Nagy-Britanniában és Európa több országában, de Ausztráliában is. A siker nem hagyott alább, a következő évben pedig már Amerikában jelentette meg Chasing The Sun című új dalát, amit hamarosan a The Evolution of Man lemez követett, majd 2014-ben a Live Life Living. Pörgős életébe az is belefér, hogy egyik este Ibizán lépjen fel, következő nap pedig már egy baltikumi fesztivál headlinere legyen.Éppen ezért 2015-ben egy kicsit pihentette a turnézást, hogy családjára és az idénre ígért hatodik albumára koncentráljon. Example, legutóbbi száma, a Later megjelenésekor egy interjúban azt ígérte, a készülő lemez a „klasszikus” Example dalokat idézi majd, mint amilyen a Changed the Way You Kiss Me is.

Example már többször bebizonyította hazánkban, hogy nem hiába számít már több mint tíz éve állócsillagnak az elektronikus zene egén. Most, a Budapest Parkban, a Kapuzárási Piknik fesztivál utolsó napján ismét olyan slágerek csendülnek majd fel, mint a What We Made, a We’ll Be Coming Back vagy a Changed the Way You Kiss Me, de bizonyára legújabb dalát készülő hatodik lemezéről, a Latert sem fogja otthon hagyni.

A bulira JumoDaddyvel (Play Me Records, Monstercat) melegíthetünk majd, aki első Live Actjére olyan előadókat invitált, mint MC Kemon, Sena Dagadu, Lábas Viki, Horváth Boldi, és egy meglepetés MC.

Event

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. március 4.

CAMPUS 2025 - Zene minden mennyiségben

A decemberben már bejelentett amerikai sztárok, Jason Derulo és a The Chainsmokers elektropop-duó mellett újabb külföldi zenei produkciók kerültek fel az idei Campus Fesztivál fellépőinek listájára. Megérkezett a napi bontás is, mától már azt is tudhatjuk, a hazai kedvencek mikor érkeznek Debrecenbe. Tovább

2025. február 28.

Egy nappal hosszabb lesz a STRAND Fesztivál

Nulladik nappal bővül, így egy nappal hosszabb lesz az idei STRAND Fesztivál. Augusztus 20-án igazi ünnepi eseménnyel várják Zamárdi Szabadstrandján a közönséget. A MOL Nagyszínpadon több korosztály elektronikus zenei ikonjai váltják egymást. Fellép Paul Kalkbrenner, a Purple Disco Machine és a Kruder & Dorfmeister páros is. Tovább

2025. február 19.

A Postmodern Jukebox is fellép a VeszprémFesten

Újabb világsztár előadót jelent be a VeszprémFest: 2025. július 11-én fellép a kétezres évek egyik legizgalmasabb formációja, a Postmodern Jukebox. Látványos koncertshow, izgalmas zenei időutazás: világslágerek jazz, swing, soul, blues és doo-wop stílusban a veszprémi História kertben. Tovább

2025. január 8.

A Campus idén is nagy bulit ígér – itt vannak az első nevek

A tavalyi fesztiválszezon egyik legnépszerűbb rendezvénye a debreceni Campus Fesztivál volt. A Campus immár másfél évtizede arra törekszik, hogy biztonságos, családbarát, kulturált fesztivál legyen, amely valóban minden korosztályt elér. Tovább

2024. november 18.

Ősszel újabb tematikus napokkal folytatódik a DEX Songwriting Expo

A DEX Songwriting Expót 2018-ban indította el az Artisjus azzal a céllal, hogy hiánypótló kezdeményezésként támogassa az információmegosztást és kapcsolatépítést a dalszerzői közösségen belül, valamint lehetőséget teremtsen a szakmai fejlődésre. A rendezvénysorozat most őszi kiadással várja a tanulni és inspirálódni vágyó zenei alkotókat. A meghívott szakemberek tematikus mesterkurzusain az érdeklődők novemberben és decemberben vehetnek részt az Artisjus székházban. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky