3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
SZIN 2016

2016. augusztus 24.

A nyárbúcsúztató a SZINen

Copyright:

A Szegedi Ifjúsági Napok hosszú évek óta jelenti a „nyár búcsúztató fesztiválját”, azt a négy napot, amikor még gondtalanul élvezhetjük a zene, barátok, vízpart és napsütés tökéletes kombóját. Augusztus 24. és 28. között még egyszer átélhetjük azt a szabadságot, amikor koncertről-koncertre járhatunk a csillagos égbolt alatt.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

Ráadásul, a csillagok nem csak az égen lesznek: idén is sikerült a SZINnek olyan nemzetközi neveket elcsábítani a Tisza-partra, mint Jasmine Thompson, a tavalyi év egyik legnagyobb felfedezettje, a dancefloor és a retro koronázatlan királyai, a 2Unlimited vagy a Magyarországra szinte hazajáró és itt mindig felejthetetlen balkán bulit csapó Boban Markovic Orchestra. Csak úgy, mint a bosnyák Dubioza kolektiv, akik tavaly annyira belopták magukat a SZINezők szívébe, hogy idénre is visszatapsolták őket.


Persze, a SZIN ezúttal is a zenei paletta minden árnyalatát igyekszik megvillantani: a világhírű előadók sorát még olyan csapatok színesítik, mint az electro hip-hoppal hasító Foreign Beggars, az „I’m an Albatroz” című slágerrel robbantó svéd producer, Aaron Chupa, a ghánai származású, melankolikus neo-soul stílusban utazó Kwabs, a d&b ütemeket keverő René Lavice, a house DJ, producer páros Milk&Sugar vagy az osztrák blues gitáros, Ripoff Raskolnikov.


A hazai zenekarok is a SZINen teszik fel a koronát a nyárra. Többek között olyan előadókkal búcsúztathatjuk a nyarat a napfény városában, mint az elnöki Wellhello, a friss lemezzel hódító Halott Pénz, a bombasztikus Brains vagy az Irie Maffia, akikre csakugyan lehetetlen egyhelyben topogni, de itt lesz a szívhez szóló Quimby, a beatet megújító Ivan & The Parazol és a Fish! is, akiknek úgy csíp a szövege, mint a szegedi halászlé. Azért, hogy egy percre se legyen megállás, a SZIN különleges DJ-különítménnyel is készül: Pixa, Julia Carpenter, Newik, a Badgirls, a Drop the Cheese, Sterbinszky, DJ Palotai, Lennard, Metzker Viktória, Kustánczi Lia, Joer Jr, Walston, Jumo Daddy, Zoohacker és a Suck my Disco kever majd minket át az éjszakába.


Persze a zenén túl is van élet a SZIN-en. Színházi előadások, stand-up komédiások is szórakoztatják a nagyérdeműt, miközben felvonul a Tisza-parton több tucat civil szervezet, egyesület, alapítvány és intézmény, bemutatva tevékenységüket.
A nagyobb színpadok mellett a SZIN ebben az évben egy interaktív helyszínnel is bővül, a Hyde Park Színpaddal, ahol bárki felléphet, aki elég bátorságot érez magában, hogy megmutassa tudását a nagyközönség előtt. És lesz Bor rét is, ahol családi pincészetek nedűit kóstolhatjuk örömmel és felelősséggel.


A változatos programkínálat mellett a SZIN arra is büszke, hogy első magyarként a legzöldebb fesztivál díját is kivívta magának: 2009-ben ökotudatos programjáért kapta meg a környezettudatos fesztiválokat díjazó nemzetközi Greener Festival Awards-ot is, olyan fesztiválok mellé besorolva, mint a Glastonbury vagy a T-in-the-Park. A SZIN annak érdekében, hogy minél kevesebb szemét legyen a fesztiválon, idén a Világbéke Műhellyel együttműködve újszerű fejlesztésekkel készül, mint például az Ehető Kanál, a Jég Felespohár vagy a Szalma Szívószál, melyeket majd a KINO re:kocsmában lehet beszerezni. A re:kocsma mindemellett az ÖKO-SZIN kísérleti helye is: a cél nem kisebb, minthogy egyetlen gramm szemét termelése nélkül abszolválják a négy napos bulit. Ennek érdekében itt lehet majd komposztálni a tányért és az evőeszközöket, többször használni a söröskorsókat, sőt, öko/komposzt WC is lesz majd. A természetbarát attitűd a fesztivál külső jegyein is megmutatkozik majd: óriás virágok, hatalmas növények és állatok között merülhetnek el a szabadságban a SZINezők.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2016. augusztus 3.

SZINezd újra

Egy röpke hónap és megnyitja kapuit a „napfény városának” vízparti fesztiválja, a Szegedi Ifjúsági Napok, azaz a SZIN. A színes programsorban öt színpadon mintegy 150 fellépő szórakoztatja a nagyérdeműt négy napon át. Tovább

2016. május 18.

Utcára kerül a SZIN

Csábítóan kedvezményes jegyárakkal jelenik meg Szeged utcáin Dél-Magyarország kedvenc fesztiválja. A Szegedi Ifjúsági Napok látványos „fesztivál fülkéjével” a Szegedi Borfesztivál ideje alatt, május 13. és 22. között - a város különböző pontjain - találkozhatunk. Érdemes! Tovább

2016. május 2.

Fesztivál teleportálót fabrikáltak a SZINesek

A korábban bejelentett nemzetközi nevek - így például Jasmin Thompson, a Dubioza Kollektiv, a Foreign Beggars vagy a 2Unlimited – mellé sorakozott a BBC Sound of 2015 listás Kwabs is. A hazai sort pedig a 30Y, a Vad Fruttik, a Paddy and the Rats, a Belga és a Honeybeast erősíti. A korábban Greener Festival díjas SZIN idén is a fenntarthatóságot tűzte zászlajára, emellett elkészítették a világ legbulisabb fesztivál teleportáló gépét. Tovább

2016. április 6.

Indul az idei Nagy-szín-pad. Légy TE is zsűri!

Bagossy Brothers Company, Bohemian Betyars, Esti Kornél, Freddie, Fran Palermo, Mongooz and the Magnet, Marge, Passed, Run Over Dogs, Superstereo, Szabó Benedek és a Galaxisok, Zaporozsec: idén 12 előadó kap lehetőséget, hogy bizonyítsa NAGY-SZÍN-PAD!-érettségét. A versenyzők április 23-tól 12 napon át az Akvárium Klubban koncerteznek, a döntőnek ugyancsak az év klubja ad otthont, május 15-én. A közönség mellett ezúttal egy 25 tagú szakmai zsűri is értékeli a résztvevőket. Tovább

2016. február 29.

Nagykövetek viszik a SZIN jóhírét

Új nevekkel bővült a Szegedi Ifjúsági Napok fellépőinek sora. A korábban bejelentett nemzetközi sorhoz ezúttal magyar nevek csatlakoztak. Itt lesz a SZIN himnuszt jegyző Magna Cum Laude, jön a Quimby, a Halott Pénz, a Brains, az Anna and the Barbies, Majka és Curtis, a Wellhello, a Csík Zenekar, valamint a Budapest Bár és a lassan már magyarnak számító Boban Marković zenekar is. Tovább

További hírek

2015.12.14.

SZIN 2016: Első fecskék

2015.11.24.

Színesebb lesz a SZIN

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky