3422 bands 12339 MP3 a descargar
Categorías
Hirdetés
Események

2016. június 15.

Kávéházi kuplé, nőies elektro-jazz és füstös blues a Budapest Parkban

Copyright:

A Budapest Park a legkülönfélébb stílusú koncerteknek ad otthont idén nyáron is, így a június-július a rock koncerteken túl olyan gyöngyszemekkel kecsegtet, mint a Tátrai Band idei utolsó fővárosi koncertje, Fábián Juli & Zoohacker meglepetésvendéggel megfűszerezett nagyszínpados debütálása vagy a Budapest Bár teljes zenekaros sanzon rock and rollja.

Június 16-án a Tátrai Band lép színpadra, akiknek ez lesz az utolsó budapesti koncertjük az évben. Tátrai Tibor, a legendás zeneszerző, gitáros, szinte megszámlálhatatlan hány formációban játszott az évtizedek során, a Tátrai Band azonban saját zenekarként született, Kovács Tamás basszusgitáros kezdeményezésére. Az 1987-ben indult formáció azóta persze számos tagcserén és pihenőn is átesett, az egyéni, füstös, blues-os, jazz-rockos hangzás azonban elkophatatlan, Tátrai Tibor gitárjátéka pedig már-már ikonikusnak számít a magyar könnyűzenében. A Tátrai Band előtt a Kéknyúl muzsikál majd.

Event

Persze, nem csak utolsó, de első koncertnek is szemtanúi lehetünk ezen a nyáron: Fábián Juli & Zoohacker legelső nagyszínpados Park koncertjére készül június 30-án, amin ráadásul Mező Misi vendégként csatlakozik a zenekarhoz. A közös éneklésről így mesélt az énekesnő: „Mező Misivel régóta imádjuk egymás hangját, muzikalitását. Először talán hét éve találkoztunk személyesen a SZIN backstage-ben és azóta is folyamatosan összesodor minket az élet. Nagyon szeretem a telt, mély, gyönyörű orgánumát, a természetes színpadi jelenségét, a humorát, és hogy ennyi siker után is teljesen normális tudott maradni. Már az első találkozásunkkor beszéltünk róla, hogy jó volna egy közös dalt csinálni, de mindkettőnknek annyira szépen alakultak-alakulnak a dolgaink, hogy sosem jutott rá energia. Éppen ezért nagyon Izgatottan várjuk a Budapest Parkbeli koncertet, mert végre együtt énekelhetünk Misivel.”

Event

Talán a név kötelez, de a Budapest Bár is speciális koncerttel készül július 7-ei koncertjére, ahol a teljes csapat előadásában élvezhetjük a 150 perces időutazást. Mert a Budapest Bár a 20-as, 30-as évek kávéházi sanzonjait csavarják meg mai dalokkal, melyeket minden előadó egy kicsit a saját képére formál. A mostani esten a zenekar mellett az összes énekes színpadra áll, így meghallgathatjuk Behumi Dóri, Ferenczi György, Frenk, Keleti András, Kiss Tibor, Kollár-Klemencz László, Lovasi András, Mező Misi, Németh Juci, Rutkai Bori és Szűcs Krisztián páratlan előadását is, akik egy estére békebeli kávézóvá változtatják a Park színpadát. Az évad legnagyobb Budapest Bár koncertjén ráadásul slágereik mellett sosem hallott duettek és új dalok is felcsendülnek.

Event

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. július 4.

Idén nyáron is fesztiválhangulatot ígér a veszprémi Gyárkert

A régió egyik legnagyobb és legnépszerűbb szezonális koncerthelyszíne, a Gyárkert Kultúrpark 2025-ben már harmadszor hozza el az egész nyáron át tartó fesztiválélményt Veszprémbe. A telt házas nyitóhétvégén a Halott Pénz és Majka indította el a koncertsorozatot. A nyár folyamán hétvégenként a hazai zenei élet kiemelkedő előadói, legendái – többek között Charlie, a Ganxsta Zolee és a Kartel, Ákos, a Carson Coma, Pogány Induló, Dzsúdló, Rúzsa Magdi, Desh, a Quimby, Krúbi és a Bagossy Brothers Company – lépnek majd színpadra. Seguir

2025. június 30.

Ingyenes belépési lehetőséget kínálnak a Rockmaraton szervezői az elbocsátott dunaújvárosi dolgozók számára

A regionális és országos sajtót az utóbbi hetekben egyaránt futótűzként járta be a hír, miszerint a dunaújvárosi vasmű dolgozói tömegesen veszítették el állásukat alig néhány nap leforgása alatt. Ez a szám csupán munkavállalói szinten többezres nagyságrendű, nem beszélve az elbocsátottak családjairól, akik valamennyien hihetetlenül nehéz helyzetbe kerültek. Seguir

2025. június 18.

Metálóriások egymás után - Avenged Sevenfold

Amikor valaki azt mondja, hogy 2025 a metál éve Magyarországon, aligha lehet vele vitatkozni. Tavasszal az Iron Maiden robbantotta fel az Arénát, most pedig egy újabb legendás zenekar érkezik Budapestre: június 19-én az Avenged Sevenfold csap le a Budapest Park színpadán. A kaliforniai srácok nem először járnak kishazánkban, 2018-ban felléptek a VOLT Fesztiválon. Azóta sok változáson mentek át, részben ezért is lesz olyan különleges a koncert. Seguir

2025. június 17.

ByeAlex és a Slepp - Sypmhonic Aréna 2026-ban

A 2024-es telt házas Aréna-koncert és a több nagy sikerű, exkluzív Erkel Symphonic előadások után a ByeAlex és a Slepp 2026-ban újra szintet lép: február 7-én visszatérnek az Arénába egy különleges és látványos produkcióval, olyan egyedi vizuállal és zenei élménnyel, amelyet a közönség már megtapasztalhatott az Arénában és az Erkel Színházban. Seguir

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Seguir

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky