3422 bands 12339 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Események

2016. május 19.

Végre ismét a Parkban a Vad Fruttik! Nyerj belépőt!

Copyright:

Szinte hihetetlen, hogy lassan öt hónapja nem lépett színpadra Budapesten a Vad Fruttik. A nagy űr pótlására május 27-én kerül sor a Budapest Parkban. Mire számíthatunk? Valószínűleg a tavaly megjelent Tudom milyen album dalaira, remek fényekre, vicces átvezetésekre. Mindezt a szabad ég alatt. Megyünk?!

A kérdés pedig nem is annyira költői, hiszen a budapesti rajongók igencsak ki voltak már éhezve egy Vad Fruttik koncertre. A zenekar tavaly mutatta be Tudom milyen című albumát, amiről a Most jót azonnal rotációban kezdték játszani a Petőfin. Nem volt ez másképp a Majom Majommal sem, és még folytathatnánk. Na, de most vége a négy fal közötti hallgatásnak, és végre élőben sok emberrel közösen élvezhetjük majd a dalokat!

 

 

Természetesen a régi dalok is biztosan felcsendülnek a Parkban, így azoknak sem kell aggódnia, akik még mindig a Nekem senkim sincsen-ről, vagy a Lehetek én is-ről azonosítják be a zenekart. Bár addig még nekik is van egy hetük kicsit fejleszteni a zenei ismereteiket.

Early bird jegyekre már ne számítsatok, de még nem teltházas a koncert. Hajrá!

Vad Fruttik
2016.
május 27., péntek 20:00
Budapest Park

Jegy árak május 20-igk:  2499 Ft
Utána: 2999 Ft

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. október 22.

Megvan a decemberi The Subways jubileumi turnéjának két előzenekara

A teljes turné fő előzenekara a német pop/rock új hullámát képviselő THE LIVELINES, míg az estét a budapesti klubokat megtöltő, friss lemezzel jelentkező, kizárólag lányokból álló indie-punk zenekar, a girlhood nyitja majd. Weiter

2025. szeptember 23.

MOVA az Akvában: új hangzás, új felállás, új látvány

Az Akvárium Lokálban lesz MOVA utolsó saját szervezésű bulija ebben az évben. Izgalmas vendégek, új dalok, nagy felhajtás: érdemes jegyet váltani november 29-ére. Weiter

2025. szeptember 22.

Beton.Hofi az Arénában

Beton.Hofi Aréna-koncert, 2026. március 14-én a Papp László Budapest Sportarénában. 4 év: 3 mixtape, 6 Park, 1 Dome, 2 Fonogram, 1 Artisjus Év Könnyűzenei Szövegírója díj és most itt a következő mérföldkő. Weiter

2025. szeptember 21.

A zene körforgását vizsgálja a XIII. Music Hungary Konferencia

Hogyan lesz a zenéből pénz, és hogyan lesz a pénzből zene? A zeneipar körforgását állítja középpontba a XIII. Music Hungary Konferencia és Showcase, amelyet 2025. november 17-19. között rendeznek meg Veszprémben, a Hangvillában. Weiter

2025. szeptember 17.

VALMAR évzáró szuperprodukció az Arénában

A hazai popszíntér egyik legnagyobb sikersztorija, a VALMAR ismét meghódítja a Papp László Budapest Sportarénát! Marics Peti és Valkusz Milán 2025. december 28-án hatalmas évzáró show-val készülnek rajongóiknak – minden eddiginél látványosabb és energikusabb koncertre számíthatunk. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky