3422 trupă 12339 MP3 a descărca
Categorie
Hirdetés
Események

2015. május 28.

Tavaszi utolsó Muriel buli az új Fészekben

Copyright:

A nyári szünet előtt ez lesz a zenekar utolsó budapesti koncertje (egészen pontosan szeptemberig) – ennek azonban inkább örülünk, mint sajnáljuk, hiszen ezt azt jelenti, a csapat az új lemez munkálatainak szenteli a következő hónapokat. Aki tehát csak annyira szeretné hiányolni őket, amennyire muszáj, feltétlenül látogasson el 2015. május 30-án, szombaton az új Fészekbe az Astoriához!

A zenekar az utóbbi időben főként akusztikus fellépéseket adott, részleges létszámban, most azonban újra teljes gőzzel, teljes legénységgel fogják szórakoztatni a nagyérdeműt. Legfrissebb dobásaik között szerepel a She’s Insaint-re forgatott, kifejezetten kreatív és szórakoztató videoklip, valamint egy Ganxsta Zolee és a Kartel-feldolgozás, amellyel számos más, magyar bandához hasonlóan részt vettek a kultikus kollektíva huszadik jubileumát ünneplő tribute-sorozatban.

 

 

 

Mivel tehát ezerrel készül az új lemez, arra is lehet számítani, hogy friss szerzemények, különlegességek is elhangzanak majd a koncerten. Fővárosiaknak kötelező! (A fanatikusok megnyugtatására eláruljuk, azért néhány fesztiválon is fellépnek a nyár folyamán.)

Muriel koncert
2015. május 30., 20:00
Fészek Kulturális Központ (1052 Budapest, Kossuth Lajos u. 20.)
Belépő: 800 HUF

Event

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. október 22.

Megvan a decemberi The Subways jubileumi turnéjának két előzenekara

A teljes turné fő előzenekara a német pop/rock új hullámát képviselő THE LIVELINES, míg az estét a budapesti klubokat megtöltő, friss lemezzel jelentkező, kizárólag lányokból álló indie-punk zenekar, a girlhood nyitja majd. A continua

2025. szeptember 23.

MOVA az Akvában: új hangzás, új felállás, új látvány

Az Akvárium Lokálban lesz MOVA utolsó saját szervezésű bulija ebben az évben. Izgalmas vendégek, új dalok, nagy felhajtás: érdemes jegyet váltani november 29-ére. A continua

2025. szeptember 22.

Beton.Hofi az Arénában

Beton.Hofi Aréna-koncert, 2026. március 14-én a Papp László Budapest Sportarénában. 4 év: 3 mixtape, 6 Park, 1 Dome, 2 Fonogram, 1 Artisjus Év Könnyűzenei Szövegírója díj és most itt a következő mérföldkő. A continua

2025. szeptember 21.

A zene körforgását vizsgálja a XIII. Music Hungary Konferencia

Hogyan lesz a zenéből pénz, és hogyan lesz a pénzből zene? A zeneipar körforgását állítja középpontba a XIII. Music Hungary Konferencia és Showcase, amelyet 2025. november 17-19. között rendeznek meg Veszprémben, a Hangvillában. A continua

2025. szeptember 17.

VALMAR évzáró szuperprodukció az Arénában

A hazai popszíntér egyik legnagyobb sikersztorija, a VALMAR ismét meghódítja a Papp László Budapest Sportarénát! Marics Peti és Valkusz Milán 2025. december 28-án hatalmas évzáró show-val készülnek rajongóiknak – minden eddiginél látványosabb és energikusabb koncertre számíthatunk. A continua

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky