3422 banda 12339 MP3 zavádzanie údajov
Kategória
Hirdetés
Események

2015. április 28.

Útleveleket elő – Hooligans koncerttel startol a Track!

Copyright:

Elérkezett a várva-várt pillanat, 2015. április 30-án, csütörtökön végre megnyitja kapuit – és 2015-ös szezonját – a Barba Negra Track, egy nagy kedvenc, a Hooligans koncertjével. Korai nyitás, késői zárás...

Ennek a négy srácnak már nem kell külön alkalom ahhoz, hogy könnyedén megtöltsék akár a legnagyobb csarnokokat is, de persze jól látható, hogy az ünneplés sincs ellenükre, főleg, ha a Barba Negráról van szó. Már az újévet és a Valentin-napot is a klubban töltötték, így hát nem csoda, hogy a hely nyári rezidenciáját is ők avatják fel ebben az évben. A Hooligans ráadásul ezen a napon indítja útjára '19-es járatát” is, avagy 2015-ös turnéját, ahova új színpadképet, és „hatalmas fényorgiát” ígérnek. Minden meglepetést persze nem fedtek még fel Csipáék, de azt azért elárulták, hogy igazi ritkaságokat is műsorra tűznek majd a régi és újabb dalok közül egyaránt. Nincs más teendő, mint készíteni az útleveleket, a felszállást pedig ez alkalommal az öt tagú Bang Bang zenekar fogja zökkenőmentessé tenni.

Hooligans koncert
Barba Negra Track
2015. április 30
Kapunyitás: 18:30

Jegyek:

2015. április 26-tól 2000 Ft,-

Jegyértékesítés:
Barba Negra Track jegypénztár: H-Szo:15:00 – 20:00 óráig (Programnapokon: 15:00 – 21:30 óráig)
Cím: 1117 Budapest, Neumann János u. 2. (Rákóczi híd, budai hídfő)

Online jegyértékesítés:
Barba Negra Track rendszerében ITT!
Ticketportal rendszerében ITT!
Broadway Jegyiroda rendszerében ITT!

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 13.

Búcsúzni jön Budapestre Rod Stewart

Sir Rod Stewart, a hangfelvételek történetének egyik legnagyobb példányszámban eladott énekese és az elmúlt fél évszázad egyik legsikeresebb koncertelőadója ma bejelentette The Final Encore című turnéját. A több mint hat évtizedes, kivételes pályafutás csúcspontját jelentő koncertsorozat Stewart utolsó turnéja lesz. A 2027 tavaszán induló koncertkörút ismét a legnagyobb arénákba viszi el a legendás énekest, köztük a Budapest Arénába is, ahol 2027. június 18-án lép fel. trvať

2026. október 5.

A Bullet For My Valentine és a Pendulum a Budapest Arénában

A Bullet For My Valentine márciusban érkező Social Apocalypse című új lemeze beharangozó turnéjával érkezik a Budapest Arénába 2027. február 15-én. A turnén velük tart különleges vendégként a Pendulum, valamint a Dark Divine előzenekarként, így egy igazán erős estére készülhetünk. trvať

2026. október 3.

Jövő áprilisra kerül át Ghostkid budapesti koncertje

Ghøstkid idén őszre tervezett turnéját elhalasztja, így a 2026. október 13-ára, a az Analog Music Hallba meghirdetett koncertje is jövő tavaszra kerül át. Azonban máris megvan az új dátum: Ghøstkid április 10-én hozza el az Analog Music Hallba Follow The White Rabbit-re keresztelt turnéját. trvať

2026. szeptember 20.

A Signs of the Swarm igazi deathcore fesztivált hoz az A38 Hajóra

A pittsburgh-i Signs of the Swarm a kortárs deathcore egyik legizgalmasabb és legkíméletlenebb zenekara. Zenéjük a modern metalos groove-okat ötvözi, technikás riffekkel és meglepően emlékezetes refrénekkel, hamarosan pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt élőben február 19-én, az A38 Hajón a ten56., az Oceans Ate Alaska és a Face Yourself társaságában. trvať

2026. szeptember 17.

A Halott Pénz meghódítja az MVM Dome-ot is

A Puskás Aréna, három teltházas Budapest Aréna és tizennégy teltházas Budapest Park után most az MVM Dome-ot veszi be a Halott Pénz: a zenekar december 29-én első alkalommal lép fel a helyszínen, ezzel zárva egy fergeteges évet. trvať

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky