3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2015. február 12.

Ismét a Barba Negrában bálozik a PUF

Copyright:

A Pál Utcai Fiúk zenekar immáron hagyományosan a Barba Negra Music Clubban bálozik 2015. február 13-án, pénteken. Aki tavaly velük tartott, egészen pontosan tudja, hogy milyen hangulatban farsangoztak. Reméljük, hogy az idei év sem okoz csalódást senkinek, és egy hatalmas, táncos mulatság kerekedik ismét.

„Hány évig tart még a nyár? A szívünkben örökké talán.” -és már mindenki énekli is, ugye? A Pál Utcai Fiúk egy szigetszentmiklósi garázsból indult 1983-ban, amikor is – ahogy az ilyenkor lenni szokott – szimplán csak összejött zenélni pár haver. Talán Lecsó (Leskovics Gábor, frontember) sem gondolta volna még az első próbák után, hogy pár év múlva írnak egy akkora slágert, mely a mai napig olyan örök darabja a rockdiszkóknak, amire a legfiatalabb korosztály is ugyanúgy ropja, mint aki már csak nosztalgiázni jár időnként eltemetni a dolgos hétköznapokat ilyen helyekre. Persze az elmúlt bő harminc évből nem kevés termés akad még, s ugyan legutóbbi korongjuk, a Legelő megjelenése óta már hét év is eltelt, a zenekar népszerűsége töretlen, és koncertből sem lehet hiánya a rajongóknak. Év eleje óta ismét járják az országot, s miután a vidéki közönséget megmozgatták, Budapestre 2015. február 13-án érkezik a már említett alapítótag énekes-gitáros mellett Potondi Anikó, Varga László, Molnár Balázs és Farkas Zoltán alkotta legendás alter formáció a Barba Negra Music Clubba.

Pál Utcai Fiúk koncert
Előzenekar: Kalef

Kapunyitás: 20:00
Kalef: 21:00
Pál Utca Fiúk: 22:00

Jegyár:
- elővételben: 1700 HUF
- helyszínen: 2300 HUF

Jegyvásárlás:

A Barba Negra Music Club recepciója vasárnap kivételével minden nap 12 és 20 óra között tart nyitva.

Online jegyértékesítés:

- Barba Negra Music Club rendszerében ITT!
- Ticketportal rendszerében ITT!
- Broadway Jegyiroda rendszerében ITT!

Wave Lemezbolt (Budapest VI., Révay köz 1.)

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. július 4.

Idén nyáron is fesztiválhangulatot ígér a veszprémi Gyárkert

A régió egyik legnagyobb és legnépszerűbb szezonális koncerthelyszíne, a Gyárkert Kultúrpark 2025-ben már harmadszor hozza el az egész nyáron át tartó fesztiválélményt Veszprémbe. A telt házas nyitóhétvégén a Halott Pénz és Majka indította el a koncertsorozatot. A nyár folyamán hétvégenként a hazai zenei élet kiemelkedő előadói, legendái – többek között Charlie, a Ganxsta Zolee és a Kartel, Ákos, a Carson Coma, Pogány Induló, Dzsúdló, Rúzsa Magdi, Desh, a Quimby, Krúbi és a Bagossy Brothers Company – lépnek majd színpadra. Tovább

2025. június 30.

Ingyenes belépési lehetőséget kínálnak a Rockmaraton szervezői az elbocsátott dunaújvárosi dolgozók számára

A regionális és országos sajtót az utóbbi hetekben egyaránt futótűzként járta be a hír, miszerint a dunaújvárosi vasmű dolgozói tömegesen veszítették el állásukat alig néhány nap leforgása alatt. Ez a szám csupán munkavállalói szinten többezres nagyságrendű, nem beszélve az elbocsátottak családjairól, akik valamennyien hihetetlenül nehéz helyzetbe kerültek. Tovább

2025. június 18.

Metálóriások egymás után - Avenged Sevenfold

Amikor valaki azt mondja, hogy 2025 a metál éve Magyarországon, aligha lehet vele vitatkozni. Tavasszal az Iron Maiden robbantotta fel az Arénát, most pedig egy újabb legendás zenekar érkezik Budapestre: június 19-én az Avenged Sevenfold csap le a Budapest Park színpadán. A kaliforniai srácok nem először járnak kishazánkban, 2018-ban felléptek a VOLT Fesztiválon. Azóta sok változáson mentek át, részben ezért is lesz olyan különleges a koncert. Tovább

2025. június 17.

ByeAlex és a Slepp - Sypmhonic Aréna 2026-ban

A 2024-es telt házas Aréna-koncert és a több nagy sikerű, exkluzív Erkel Symphonic előadások után a ByeAlex és a Slepp 2026-ban újra szintet lép: február 7-én visszatérnek az Arénába egy különleges és látványos produkcióval, olyan egyedi vizuállal és zenei élménnyel, amelyet a közönség már megtapasztalhatott az Arénában és az Erkel Színházban. Tovább

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky