3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2014. július 22.

Boban és Marko Markovics a Margitszigeten

Copyright:

Nem túlzunk, ha azt állítjuk, Európa talán legnépszerűbb fúvószenekara ad koncertet a Margitszigeten. Boban és fia, Marko mindent elértek, amit zenekar elérhet a világnak e szegletében; több százezer eladott lemez, klub- és fesztiválkoncertek százai. Rajongók tízezrei követik örömzenélésüket, bárhol is játszanak Európa országaiban.

Boban Markovics első trombitáját a homokban felejtette, miközben barátaival játszott, és inkább focista szeretett volna lenni, mint zenész. Édesapja 10 éves korában leültette, és közölte vele: a végzete márpedig az, hogy trombitás legyen. Mindennek már 40 éve.

Idei budapesti nagykoncertjük apropóját az adja, hogy Boban Markovics ebben az évben ünnepli az 50. születésnapját. Kerek évforduló ez a Balkán Trombitakirályának, akinek kedvenc országa Magyarország. Itt adta élete legszebb koncertjeit, itt lépett fel legtöbbet és itt van a legnagyobb felhatás a koncertjei körül.

Legyenek részesei az örömzenélés ünnepének, az örökifjú Boban Markovics és zenekarának nyári koncertjén! Engedjék meg, hogy elkalauzolják önöket a szerb, török, roma, zsidó jegyeket összefonó, improvizatív muzsikájukkal a fülledt Balkán világába.

Boban & Marko Markovics Orkestar:
Örömzene világzenei koncert-show
2014. augusztus 10. (vasárnap) 20:00
Margitszigeti Szabadtéri Színpad
(2 és fél óra, egy szünettel)

Vendég: Palya Bea

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky