3427 zenekar 12456 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2014. március 7.

MR2 Akusztik+ a Müpában a Compact Discoval

Copyright:

Élete első Művészetek Palotája-beli fellépésére készül a Compact Disco 2014. március 12-én. A koncertre a nagysikerű MR2 Akusztik+ sorozat keretein belül kerül sor.

A műfaj már nem ismeretlen a zenekar számára, hiszen már egészen korán, 2010-ben szerepeltek az MR2 Akusztikban a Petőfi Rádión, illetve felléptek már a Szimfonik Live koncerteken is. „Nagy megtiszteltetés és rang a Müpában játszani, nagyon boldog voltam, mikor felkértek minket. Ennek megfelelően több hónapos  munka van a hátunk mögött, rengeteget próbáltunk, próbálunk, hiszen ez egy rendkívüli  koncert lesz, nem csak a helyszín miatt, hanem a zenekar megszólalása miatt is” – meséli az előkészületekről Walkó Csaba énekes.

„Maga a Compact Disco, de a produkció is sokkal másabb az MR2 Akusztikhoz képest” – teszi hozzá Pál Gábor billentyűs.  – „Azóta született két lemez, számos rádiós "kislemez", ezek nem szerepeltek a négy évvel ezelőtti koncerten. A hangszerelés is sokkal akusztikusabb lett, mindenképpen különleges élményre számíthat a közönség.”

Az Akusztik+ sorozat jellemzője, hogy meghívott vendégek lépnek színpadra a zenekarral, ez természetesen a Compact Disco esetében sem lesz másként. „Természetesen mi is hívtunk vendégeket. Ott lesz Gereben Zita énekesnő, Rúzsa Magdi énekesnő, Columbo énekes/mc, Gyémánt Bálint gitáros, Szentpáli Roland tubaművész illetve a Honvéd férfikar” – árulja el a kilétüket Csaba.

„Azt gondolom, hogy könnyű dolgunk lesz összehozni a két stílust, mert bár mi Bálinttal jazz zenét is játszunk, egyáltalán nem áll távol tőlünk a pop és az elektronikus zenei világ sem” – mondja Gereben Zita. – „Saját dalaimban is ötvözöm a pop és jazz stílusait, nagyon szeretem egységében nézni a zenét! Mindkét oldalról beleadjuk saját magunkat, zenei világunkat a dalba, így születhet meg egy nagyon izgalmas, közös zenei produkció.”

„A zenekarból Csabit ismertem meg a legkorábban,” - folytatja – „hiszen annak idején együtt jártunk a Kőbányai Művészeti Szakiskolába, úgyhogy régebbre nyúlik vissza az ismeretség, kapcsolat! Nagyon örülök, hogy ezen a koncerten újra találkozunk zeneileg is, mindannyian nagyon várjuk a közös zenélést!”

„Nagyon örülök ennek a meghívásnak, és hogy újra egy színpadon állhatok a Compact Disco tagjaival – teszi hozzá Gyémánt Bálint. – „Az ő saját dalukat fogjuk előadni, alkalmazkodva a zenekar egyéni hangzásához és stílusához. Közel 10 évvel ezelőtt zenéltünk együtt először, még a Kőbányai Zenei Stúdió növendékeiként. Volt szerencsém a Compact Disco-val a Petőfi Rádió MR2 Akusztik című műsorában egy egész estés koncertet adni. Nagyon várom a márciusi fellépést a Művészetek Palotájában.”

„Bálinttal a kapcsolat nagyon régi: úgy jó 10 éve a Brownfieldba (Csabival közös korábbi zenekarunkba) jött egyszer helyettesíteni pár koncertre, ekkor derült ki, hogy harmad-unokatestvérek vagyunk (dédszüleink voltak testvérek)” – árul el családi kötődéseket Pál Gábor. – „Hallottunk már ugyan egymásról, de a véletlen hozott minket össze személyesen.” A többi vendég sem véletlenül került a meghívottak listájára.

„Gimnáziumi barátom, Bodó Levente a Honvéd Férfikar énekese és managere, így könnyű volt felvenni a kapcsolatot velük, hiszen tudni kell, hogy rengeteg fellépésük van, tehát már jó korán elindultak az egyeztetések. Azért gondoltunk rájuk, mert kuriózum a munkásságuk, főleg úgy, ha Compact Disco dalokban vállalnak szerepet” – mondta Csaba.

„Szentpáli Rolandot a testvérén keresztül ismerem szintén jó pár éve. Lenyűgözött mindig is, hogy egy ilyen nem túl gyakran látható hangszernek, mint a tubának, micsoda mély és értő ismerője, valamint az, hogy a klasszikus zene mellett milyen sokszínű és sokoldalú zenész. Az sem ma volt, amikor egyszer meghívott a Loopdoctors koncertjére, ahol basszusgitár helyett tubázott, innen jött az ötlet, hogy valami hasonló szerepkörben nálunk is vendégeskedhetne” – meséli Gábor.

Gőzerővel folynak tehát a próbák, és nemsokára a közönség is meghallhatja ezt a különleges műsort. „Minden dalt alaposan áthangszereltünk az akusztikus koncertre és a vendégekre, szerkezeti változtatásokat eszközöltünk bennük. Emiatt aztán hosszú és nagyon intenzív próbafolyamat előzi meg, hiszen lényegében teljesen "új" műsort kell megtanulnunk” – árulja el a billentyűs. „Klasszikus unplugged  koncert lesz, ülős, de nem csendes!” – adja meg a tökéletes végszót a frontember.

Compact Disco MR2 Akusztik+ Koncert
Művészetek Palotája, Budapest, IX., Komor Marcell utca 1.
2014. március 12. 20 óra

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2023. szeptember 8.

Dzsúdló koncert az Arénában

Épp itt volt az ideje, hogy kedvenc faszitok Dzsúdló beparkoljon a Papp László Budapest Sportarénába a legendás Lanciával, ugye? Budapest Park, Sziget Nagyszínpad – és most ez... De hát ő előre szólt, hogy hard év lesz ez! Tovább

2023. szeptember 5.

A Carson Coma az MVM Dome-ban ünnepli ötödik születésnapját

A Carson Coma az elmúlt évek egyik legnagyobb hazai sikersztorija gitárzene fronton, négy év alatt négy nagylemezt jelentettek meg, kétszer is megtöltötték a Budapest Parkot és szinte nincs olyan hazai fesztivál, ahol ne kérné őket a közönség. A zenekar jövőre egy fergeteges koncerttel ünnepli meg ötödik születésnapját 2024. április 6-án az MVM Dome-ban, a csapat eddigi legnagyobb bulijával. Tovább

2023. július 24.

A Puskásba jön a Coldplay

A Coldplay 2023-as teltházas stadionturnéját követően bejelentette az európai koncertek harmadik körét 2024 június – július – augusztusára. A dátumok között megtalálható a zenekar első fellépése Görögországban, Romániában és Finnországban, valamint az első római koncertjük 2003, és az első budapesti 2008 óta. Tovább

2023. július 24.

Cirkuszfesztivál a Szigeten

A Sziget látogatóinak egyik legkedveltebb programhelyszíne, a Cirque du Sziget a már megszokott helyén, de ha lehet, még több és még színesebb kínálattal vár mindenkit idén augusztus 10-15 között. Az 1000 férőhelyes nagy cirkuszi sátorban és a külső szabadtéri helyszíneken kora délutántól késő éjszakáig folyamatosan váltják egymást az izgalmasabbnál izgalmasabb produkciók. A sátorban négy társulat előadása lesz látható minden nap. Tovább

2023. július 7.

Színház és zene mindenkinek! Két hét múlva kezd a Déryné Fesztivál

A nyári fesztiválok egyik különleges színfoltja a Déryné Fesztivál, amely július 19. és 23. között kerül megrendezésre Sátoraljaújhely festői helyszínein és környékén. A Déryné Társulat klasszikus és felolvasó színházi előadásokkal, gyermekprogramokkal készül, de káprázatos néptánc előadás, valamint az István, a király című rockopera is helyet kapott a műsorban. Fellép többek között a Csík zenekar, Budapest Jazz Orchestra, Besh o droM és a Bohemian Betyars. A több mint 70 ingyenes programot felvonultató esemény idén először ad otthont a KultCamp tábornak. A Déryné Program által életre hívott KultUp program és a Rákóczi Szövetség együttműködésének köszönhetően 450 középiskolás diák érkezik Sátoraljaújhelyre a határon innen és túlról. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky