3422 bands 12339 MP3 to download
News par
Hirdetés
Események

2014. február 21.

Gengszter-romantika show a RAM Colosseumban

Copyright:

A Fonogram-díjas Group’N’Swing zenekar 2014. február 27-én a RAM Colosseum színpadán várja este 7 órától rajongóit egy látványos és a humort sem mellőző színpadi show műsorral. A produkció kerettörténete egy filmforgatás, helyszíne pedig egy stúdió, ahol a változó hátterek előtt sorra kibontakozhat a banda ezer arca és témája.

A Group’N’Swing az előadás során a közönséget is bevonja a játékba. A női-férfi kapcsolat örök dinamikája természetesen ismét terítékre kerül: a csapat dívája, Mihályi Réka és szívtiprója Gájer Bálint között tovább bonyolódnak a szálak, romantikával és persze sok-sok csipkelődéssel. A közkedvelt énekesek nem csak hangjukkal varázsolják el a közönséget, hanem táncukkal és szellemes összekötő szövegeikkel szinte színházi élményt nyújtanak. Mindezt természetesen látványos színpadkép kísér majd big bandes felállású fúvós szekcióval, egy fekete Chevrolettel, ruhakölteményekkel és persze profi táncosokkal…

Február 27-én az érzelmek teljes skáláján fog muzsikálni a Group’N’Swing egy látványos show műsor keretében. Lesz nevetés, sírás, intrika és persze mindenekfelett szórakozás és boogie!

Group’N’Swing show műsor
2014. február 27., csütörtök, 19.00 óra
RAM Colosseum (1133 Budapest, Kárpát utca 23.)

Jegyek kaphatók a Broadway jegyirodákban!

A Group’N’Swing tagjai: Mihályi Réka, Gájer Bálint - ének, Csík Tibor, Nyikes Krisztián - trombita, vokál, Bakó István - tenorszaxofon, vokál, Almási Attila - harsona, vokál, Lőrincz Ádám - zongora, vokál, Gyalog Zoltán - gitár, Molnár Péter - bőgő, Péntek Tibor – dob
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. szeptember 4.

Rúzsa Magdi is színpadra lép a Depeche Mode giga-koncerten

Rúzsa Magdi lesz a 101. hang a 2025. november 27-i Depeche Mode Special Tribute koncerten az MVM Dome-ban – ezzel végleg teljessé vált a line-up. A koncert eseménye mára fesztivállá nőtte ki magát, és országos, sőt európai méretű zenei ünneppé vált. More

2025. augusztus 29.

Éljen a diktatúra!

Provokáció? Kérdés? Vagy csupán egy jól irányzott poén? drMáriás társadalomsebész, vizuális provokátor, aki a festészet, a zene, a próza és a performansz eszközeivel évtizedek óta görbe tükröt tart a hatalomnak, és most először lesz látható Budapesten, eddig sosem látott egészében ez az unikális művészi univerzum. More

2025. augusztus 26.

A Textilgyárba költözik az Irodalom és blues zenés est

A „Három szerző és egy bluesgitáros” nyár eleji zenés irodalmi estet követően ezúttal a Textilgyárban hangoznak el a szövegek és az egyenesen Amerikából érkező blues szeptember 4-én. Az ősz beköszöntével a jó hangulat továbbra is garantált, az időjárás is kedvez egy pohár italnak, valamint a szabadtéri programnak. A versek, regényrészleteket mindennapi esetlenségeinkről számolnak be, garantáltan egyedi és nevetésre ösztönző stílusban. More

2025. július 4.

Idén nyáron is fesztiválhangulatot ígér a veszprémi Gyárkert

A régió egyik legnagyobb és legnépszerűbb szezonális koncerthelyszíne, a Gyárkert Kultúrpark 2025-ben már harmadszor hozza el az egész nyáron át tartó fesztiválélményt Veszprémbe. A telt házas nyitóhétvégén a Halott Pénz és Majka indította el a koncertsorozatot. A nyár folyamán hétvégenként a hazai zenei élet kiemelkedő előadói, legendái – többek között Charlie, a Ganxsta Zolee és a Kartel, Ákos, a Carson Coma, Pogány Induló, Dzsúdló, Rúzsa Magdi, Desh, a Quimby, Krúbi és a Bagossy Brothers Company – lépnek majd színpadra. More

2025. június 30.

Ingyenes belépési lehetőséget kínálnak a Rockmaraton szervezői az elbocsátott dunaújvárosi dolgozók számára

A regionális és országos sajtót az utóbbi hetekben egyaránt futótűzként járta be a hír, miszerint a dunaújvárosi vasmű dolgozói tömegesen veszítették el állásukat alig néhány nap leforgása alatt. Ez a szám csupán munkavállalói szinten többezres nagyságrendű, nem beszélve az elbocsátottak családjairól, akik valamennyien hihetetlenül nehéz helyzetbe kerültek. More

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky