3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2014. február 5.

A Bikini fúvósa szupergroupja élén a Müpában

Copyright:

Egy multiinstrumentalista, univerzális zenész, aki zeneszerzőként is jeleskedik. Makovics Dénes február 13-án a Művészetek Palotájában többek között Török Ádám, a Budapest Jazz Orchestra, Oláh Kálmán és Balázs Elemér közreműködésével mutatja be első szólólemezét, a Magic Dialogues című albumot.

Az est főszereplőjét legtöbben a Bikini együttes „all round” fúvósaként ismerik, pedig Makovics Dénes pályája mindig is a műfaji sokszínűség mentén haladt. Már fiatal zenészként nagy hatással volt rá, amikor a hetvenes években a rockzenészek jazzszólókat játszottak, a jazz-zenészek pedig elektromos hangszereken kísérleteztek. Így lehetett, hogy rockkarrierje mellett tagja volt több meghatározó magyar jazz-zenekarnak is. Játszott Pege Aladárral, Jávori Vilmossal, Fogarasi Jánossal, Oláh Kálmánnal, emellett három évig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola jazz tanszakának oktatójaként is tevékenykedett, 1996 óta pedig a Készenléti Rendőrség fúvószenekarának szólamvezető szaxofonosa.  Egyik legnagyobb élménye, hogy a Jeff Porcaro Emlékzenekarban együtt muzsikálhatott Steve Lukatherrel, a Toto meghatározó tagjával.

Makovics Dénes első szólóalbuma, a Magic Dialogues mindazoknak a produkcióknak és zenei hatásoknak az összegzése, amelyek az évtizedek alatt érték. A dalok kivétel nélkül az ő szerzeményei, munkáját a hangszerelésben Oláh Kálmán segítette. A lemezbemutatón a kisebb létszámú zenekartól a big bandig összesen hétféle formáció lesz a színpadon. A számok stílusukat és hangzásukat tekintve a legkülönfélébb zenei birodalmakba kalauzolnak, így a hangszeres, improvizatív jazz mellett rock, soul és blues dallamokat is felfedezhetünk.  A kompozíciók megszólaltatása különböző karakterű zenészek játékát igényelte: a lemezen közreműködő mintegy harminc előadó a Müpában élőben kelti életre a korongon hallható varázslatos zenei párbeszédeket Makovics Dénes nagyszabású szerzői estjén.

Közreműködik: Makovics Dénes - tenorszaxofon, fuvola, basszusgitár, Oláh Kálmán - zongora, hangszerelés, Török Ádám - fuvola, ének, Fekete István - trombita, Schreck Ferenc - harsona, Cseke Gábor - zongora, Tornóczki Ferenc - gitár, Egri János, Hárs Viktor, Barcza Horváth József - nagybőgő, Balázs Elemér, Németh Gábor, Sramkó János, Kaszás Péter - dob, Czibere József - ütőhangszerek, Tisza Bea, Winand Gábor - ének, Budapest Jazz Orchestra

Jazzműhely: Makovics Dénes All Stars - Magic Dialogues
2014. február 13. 19:30
Művészetek Palotája (Fesztivál Színház), Budapest 1095, Komor Marcell u. 1.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 13.

Búcsúzni jön Budapestre Rod Stewart

Sir Rod Stewart, a hangfelvételek történetének egyik legnagyobb példányszámban eladott énekese és az elmúlt fél évszázad egyik legsikeresebb koncertelőadója ma bejelentette The Final Encore című turnéját. A több mint hat évtizedes, kivételes pályafutás csúcspontját jelentő koncertsorozat Stewart utolsó turnéja lesz. A 2027 tavaszán induló koncertkörút ismét a legnagyobb arénákba viszi el a legendás énekest, köztük a Budapest Arénába is, ahol 2027. június 18-án lép fel. Tovább

2026. október 5.

A Bullet For My Valentine és a Pendulum a Budapest Arénában

A Bullet For My Valentine márciusban érkező Social Apocalypse című új lemeze beharangozó turnéjával érkezik a Budapest Arénába 2027. február 15-én. A turnén velük tart különleges vendégként a Pendulum, valamint a Dark Divine előzenekarként, így egy igazán erős estére készülhetünk. Tovább

2026. október 3.

Jövő áprilisra kerül át Ghostkid budapesti koncertje

Ghøstkid idén őszre tervezett turnéját elhalasztja, így a 2026. október 13-ára, a az Analog Music Hallba meghirdetett koncertje is jövő tavaszra kerül át. Azonban máris megvan az új dátum: Ghøstkid április 10-én hozza el az Analog Music Hallba Follow The White Rabbit-re keresztelt turnéját. Tovább

2026. szeptember 20.

A Signs of the Swarm igazi deathcore fesztivált hoz az A38 Hajóra

A pittsburgh-i Signs of the Swarm a kortárs deathcore egyik legizgalmasabb és legkíméletlenebb zenekara. Zenéjük a modern metalos groove-okat ötvözi, technikás riffekkel és meglepően emlékezetes refrénekkel, hamarosan pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt élőben február 19-én, az A38 Hajón a ten56., az Oceans Ate Alaska és a Face Yourself társaságában. Tovább

2026. szeptember 17.

A Halott Pénz meghódítja az MVM Dome-ot is

A Puskás Aréna, három teltházas Budapest Aréna és tizennégy teltházas Budapest Park után most az MVM Dome-ot veszi be a Halott Pénz: a zenekar december 29-én első alkalommal lép fel a helyszínen, ezzel zárva egy fergeteges évet. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky