3422 bands 12339 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Események

2014. január 28.

Együtt lép fel Bocskor Bíborka és Molnár Levente

Copyright:

Rendkívüli tér-zene-színházi esemény várja a közönséget február 16-án a FUGA Budapesti Építészeti Központban. A CentriFUGA csapatának performansszal egybekötött koncertjén új műveket mutatnak be. Három régi osztálytárs, Molnár Levente nemzetközi hírű operaénekes, Bocskor Bíborka, a Magashegyi Underground énekesnője és Kedves Csanád zeneszerző pedig ezen az esten dolgozik együtt először.

Különleges produkciót láthat a közönség február 16-án, vasárnap 18 órától a FUGA Budapesti Építészeti Központban. A CentriFUGA csapata – Balogh Mátéval, Kedves Csanáddal és Tornyai Péterrel az élen, Rajk Judit gondozásában – az új magyar zenei törekvéseket, és alkalmanként annak összművészeti megfogalmazásait hivatott összefogni. A ¡Vida! című est Kedves Csanád zeneszerző és Bocskor-Salló Lóránt színész-rendező “Inside Volume” című alkotásának továbbgondolása, amely a korábbinál is szélesebb spektrumon értelmezi és működteti a tér-zene-színház kapcsolatát. A rendezvény aktualitásaként a társaság 70. születésnapja alkalmából köszönti a sokaknak ihletet adó,  XX. századi magyar zene egyik meghatározó alkotóját, Vidovszky László zeneszerzőt.

A performansszal egybekötött koncert további érdekessége, hogy itt találkozik újra három régi osztálytárs: Molnár Levente, aki jelenleg az egyik legfoglalkoztatottabb magyar operaénekes külföldön, Bocskor Bíborka, a Magashegyi Underground zenekar énekesnője – aki ezúttal színészként közreműködik az esten -, valamint  Kedves Csanád zeneszerző, akit egy igen markáns önkifejező szubkultúrális művészet képviselőjeként ismerhet a közönség. A három alkotó története 17-18 éve kezdődött a csíkszeredai Nagy István Művészeti Líceumban, ahol osztálytársak voltak. Bár korábban nem nyílt alkalmuk együtt dolgozni, a barátságuk töretlen. A három művész a ¡Vida! című esten végre együtt állhat a színpadon a CentriFUGA és a Bocskor-Salló Arts közös produkciójában.

Az új művek szerzői: Balogh Máté, Bolcsó Bálint, Dargay Marcell, Futó Balázs, Horváth Balázs, Kedves Csanád, Muntag Lőrinc, Tornyai Péter, Zarándy Ákos és a Bocskor-Salló Arts. Előadják: Molnár Levente – bariton, Klenyán Csaba– klarinét, Zemlényi Eszter – szoprán, Bocskor Bíborka és Bocskor-Salló Lóránt – performansz, Tornyai Péter – hegedű, Juan Pablo Bautista Cano – zongora, Zétényi Tamás – cselló, Gódor Erzsébet – cimbalom, Bolcsó Bálint és Kedves Csanád – elektronika. Vezényel: Horváth Balázs és Kedves Csanád.

¡Vida! (tér-zene-színház) - a CentriFUGA bemutatkozó koncertje
2014. február 16. vasárnap 18 óra
FUGA Budapesti Építészeti Központ (1052 Budapest, Petőfi Sándor utca 5.)
Jegyárak: 1500 forint, 1000 forint
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. július 4.

Idén nyáron is fesztiválhangulatot ígér a veszprémi Gyárkert

A régió egyik legnagyobb és legnépszerűbb szezonális koncerthelyszíne, a Gyárkert Kultúrpark 2025-ben már harmadszor hozza el az egész nyáron át tartó fesztiválélményt Veszprémbe. A telt házas nyitóhétvégén a Halott Pénz és Majka indította el a koncertsorozatot. A nyár folyamán hétvégenként a hazai zenei élet kiemelkedő előadói, legendái – többek között Charlie, a Ganxsta Zolee és a Kartel, Ákos, a Carson Coma, Pogány Induló, Dzsúdló, Rúzsa Magdi, Desh, a Quimby, Krúbi és a Bagossy Brothers Company – lépnek majd színpadra. Weiter

2025. június 30.

Ingyenes belépési lehetőséget kínálnak a Rockmaraton szervezői az elbocsátott dunaújvárosi dolgozók számára

A regionális és országos sajtót az utóbbi hetekben egyaránt futótűzként járta be a hír, miszerint a dunaújvárosi vasmű dolgozói tömegesen veszítették el állásukat alig néhány nap leforgása alatt. Ez a szám csupán munkavállalói szinten többezres nagyságrendű, nem beszélve az elbocsátottak családjairól, akik valamennyien hihetetlenül nehéz helyzetbe kerültek. Weiter

2025. június 18.

Metálóriások egymás után - Avenged Sevenfold

Amikor valaki azt mondja, hogy 2025 a metál éve Magyarországon, aligha lehet vele vitatkozni. Tavasszal az Iron Maiden robbantotta fel az Arénát, most pedig egy újabb legendás zenekar érkezik Budapestre: június 19-én az Avenged Sevenfold csap le a Budapest Park színpadán. A kaliforniai srácok nem először járnak kishazánkban, 2018-ban felléptek a VOLT Fesztiválon. Azóta sok változáson mentek át, részben ezért is lesz olyan különleges a koncert. Weiter

2025. június 17.

ByeAlex és a Slepp - Sypmhonic Aréna 2026-ban

A 2024-es telt házas Aréna-koncert és a több nagy sikerű, exkluzív Erkel Symphonic előadások után a ByeAlex és a Slepp 2026-ban újra szintet lép: február 7-én visszatérnek az Arénába egy különleges és látványos produkcióval, olyan egyedi vizuállal és zenei élménnyel, amelyet a közönség már megtapasztalhatott az Arénában és az Erkel Színházban. Weiter

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky