3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2013. július 9.

Post-sanzonok és funkys-rockos pezsgés a Buborék Fesztiválon

Copyright:

Az idei nyár egyik legstílusosabb fesztiváljának ad otthont Budapest közkedvelt belvárosi helyszíne, az Erzsébet tér július 25-28. között, ahol a buborékos italok mellett igényes zenékből sem lesz hiány.

Az immár második alkalommal megrendezendő Origo Buborék Fesztiválon a champagne-ok, pezsgők, cavák, proseccók és habzóborok széles választékát kóstolhatják végig a látogatók kora délutántól éjjelig a négy nap során. Esténként nyolc órától a Strongbow Buborék Színpadon indulnak a zenei programok. Csütörtökön a Belmondo nyitja a fesztivált, pénteken Hódosi Enikő (Neo) új projektje, az idén Fonogram-díjat nyert Manoya következik, szombaton pedig igazi bulihangulatra számíthat a közönség a fesztiválokról ismerős RHCP tribute zenekar, a Good Time Boys jóvoltából. Az utolsó este is igazi zenei csemegének ígérkezik, ekkor lép színpadra az utóbbi évek egyik legizgalmasabb hazai formációja, az Elefánt, akinek nemrég jelent meg új, Vérkeringő című albuma. A pezsgőkínálat tökéletes kísérői lehetnek ezek a néha melankolikus, de mégis dinamikus, nagyon impulzív dalok, akárcsak az előző esték könnyed, vidám funkys-rockos világa. A koncertek után, pénteken és szombaton a Compact Disco DJ-tagja, Lotfi Begi pörget különleges zenéket éjszakába nyúlóan, s mivel a Magyar Nagydíj is ezen a hétvégén zajlik, LED-falon követhetjük a futamokat délutánonként. 
 
A rendezvényre ingyenes a belépés, így azoknak, akik Budapesten töltik a hónap utolsó hétvégéjét, nem érdemes kihagyniuk ezt a kulináris-kulturális ínyenckedést a belváros közepén!

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 5.

A Bullet For My Valentine és a Pendulum a Budapest Arénában

A Bullet For My Valentine márciusban érkező Social Apocalypse című új lemeze beharangozó turnéjával érkezik a Budapest Arénába 2027. február 15-én. A turnén velük tart különleges vendégként a Pendulum, valamint a Dark Divine előzenekarként, így egy igazán erős estére készülhetünk. Tovább

2026. október 3.

Jövő áprilisra kerül át Ghostkid budapesti koncertje

Ghøstkid idén őszre tervezett turnéját elhalasztja, így a 2026. október 13-ára, a az Analog Music Hallba meghirdetett koncertje is jövő tavaszra kerül át. Azonban máris megvan az új dátum: Ghøstkid április 10-én hozza el az Analog Music Hallba Follow The White Rabbit-re keresztelt turnéját. Tovább

2026. szeptember 20.

A Signs of the Swarm igazi deathcore fesztivált hoz az A38 Hajóra

A pittsburgh-i Signs of the Swarm a kortárs deathcore egyik legizgalmasabb és legkíméletlenebb zenekara. Zenéjük a modern metalos groove-okat ötvözi, technikás riffekkel és meglepően emlékezetes refrénekkel, hamarosan pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt élőben február 19-én, az A38 Hajón a ten56., az Oceans Ate Alaska és a Face Yourself társaságában. Tovább

2026. szeptember 17.

A Halott Pénz meghódítja az MVM Dome-ot is

A Puskás Aréna, három teltházas Budapest Aréna és tizennégy teltházas Budapest Park után most az MVM Dome-ot veszi be a Halott Pénz: a zenekar december 29-én első alkalommal lép fel a helyszínen, ezzel zárva egy fergeteges évet. Tovább

2026. szeptember 15.

A 40 éves The Mission visszatér Budapestre

Az egyik legnagyobb hatású posztpunk és goth rock zenekar, a The Mission 2027. május 9-én visszatér Budapestre, hogy katartikus dalaikkal ismét egyesítsék hazai rajongóikat egy varázslatos este erejéig a Dürer Kertben. Ráadásul a zenekar 10 év kihagyás után jövőre új lemezt is ígér, így a klasszikusok mellett várhatóan már a friss lemez szövegeit is énekelhetjük. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky