3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2013. március 18.

Újra kinyit a SOTE Klub

Copyright:

Március 27-én feltámad a budapesti éjszakai egyik nagy múltú szórakozóhelye, a SOTE Klub. Az eredetileg 1980-ban indult Klub megújult formában és helyszínen, az eredeti, Nagyvárad téri épülettől egy háztömbnyire, az egykori Május 1. ruhagyár területén lévő épületében várja a város fiataljait, méghozzá két szinten, összesen 2000 négyzetméteres alapterületen. A nyitónapon a nagyszínpadon az Üllői Úti Fuck és a Soerii & Poolek, a kisteremben pedig az Ozone Mama és az Igor Mortis játszik.

Egy legenda éledhet újjá március végén: a Nagyvárad tértől pár lépésre, az Elnök utca és a Batsányi utca között található épülettömbben várja ismét a szórakozni vágyókat a SOTE Klub. A szórakozóhely általános jellegét tekintve a modern romkocsmák hangulatát idézi, de a klub ennél kötetlenebb stílusú, babzsák-foteles, „klasszikus” egyetemi klub dizájnt kap.
 
A klub elsősorban az egyetemistáknak, főiskolásoknak, a fővárosban tanuló és lakó hallgatóknak kíván színvonalas szórakozást biztosítani, de nyitott minden kulturált fiatal felé. A tömegeknek szóló diszkó helyett inkább a rock, jazz, blues, alternatív és hangszeres zenék, indie-pop, underground, dubstep, drum’n bass vonal határozza majd meg a klub jellegét, ahonnan persze ugyanúgy lehet kirándulni a rap, mint a világzene felé.
 
A hét hat napján nyitva tartó klubban keddtől szombatig lesznek élőzenei programok. Hét közben a nagyobb közönséget vonzó, ismertebb zenekarok és DJ-k lépnek fel. A saját rendezvények mellett egyetemi és kulturális programok is megrendezésre kerülnek. A két szinten, 3 teremmel, összesen 2000 négyzetméteren megnyíló Klub közel 750 fő befogadására alkalmas, és a dohányzók számára kialakított terasszal is rendelkezik.
 

 
A március 27-én, szerdán tartandó nyitónapon a nagyteremben az Üllői Úti Fuck valamint Soerii & Poolek játszik, míg a kisteremben az Ozone Mama és Igor Mortis Vodka Klub lesz hallható. A koncertek után mindkét teremben hajnalig tart a buli, Dj. Thomas Bernard & David Nathaan, valamint Dj. Blondfunk vezényletével.
 

SOTE Klub Nyitónap

2013. március 27., 20 óra

SOTE Klub, 1089 Budapest, Orczy út 4.

Üllői Úti Fuck, Soerii & Poolek, Ozone Mama, Igor Mortis Vodka Klub koncertek

Afterparty: Dj. Thomas Bernard & David Nathaan, Dj. Blondfunk

Belépő: nyitási akció: 750 Ft

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 12.

Szülinapi rapjam a Turbinában a Hősökkel

November 15-én a Hősök hamisítatlan hangulatú bulival készülnek. Az este nemcsak a nosztalgiáról, hanem a közös ünneplésről is szól majd: a Hősök a régi klasszikusok mellett friss dalokkal és meglepetésekkel készül, hogy igazi rapjam-hangulatot varázsoljanak a Turbina falai közé. A közönség egy felejthetetlen, életigenlő bulira számíthat – pont olyasmire, amit csak egy 24 éves Hősök-szülinap tud hozni. Tovább

2025. november 3.

Ez Tiszta Őrület lesz a 6SZÍNben

A legendás Activity játék most először költözik színpadra, ráadásul a hazai színészvilág nagyjaival! Az „Ez Tiszta Őrület – improvizációs Activity” nem hagyományos színházi előadás lesz a 6SZÍN-ben november 5-én, hanem egy élő Activity játék és improvizatív színház különleges elegye. Tovább

2025. november 2.

Az Akváriumban mutatja be első lemezét az Artúr Rambo

Az Artúr Rambo büszkén jelenti: az album kész! A zenekar 2025. december 6-án az Akvárium Klubban mutatja be első nagylemezét. Tovább

2025. november 1.

A Dürerben zárja az évet az Anna and the Barbies

Az ország egyik legsokszínűbb és legkarizmatikusabb zenekara, a magával ragadó szöveg- és hangzásvilágáról, valamint átütő energiájú élő fellépéseiről ismert Anna and the Barbies december 12-én a Dürer Kertben áll színpadra. Tovább

2025. október 22.

Megvan a decemberi The Subways jubileumi turnéjának két előzenekara

A teljes turné fő előzenekara a német pop/rock új hullámát képviselő THE LIVELINES, míg az estét a budapesti klubokat megtöltő, friss lemezzel jelentkező, kizárólag lányokból álló indie-punk zenekar, a girlhood nyitja majd. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky