3422 bands 12339 MP3 a descargar
Categorías
Hirdetés
Események

2013. február 22. | Jam

Road lemezmegjelenés, lemezbemutató és dedikálás

Copyright:

Március 8-án - a nemzetközi nőnapon -, jelenteti meg a Road az ötödik sorlemezét, amely a Tegyük fel… címet viseli majd. Ennek alkalmából egy hatalmas lemezbemutató koncertet is adnak Mátéék a Barba Negrában, Budapesten, amit egy másfél órás dedikálással is összekötnek.

Az este 18:00-kor kezdődik kapunyitással, majd 18:30-tól 20:00-ig tart a dedikálás, ahol természetesen már a vadiúj korongot is kezükbe vehetik a rajongók. Itt és csakis itt, a lemez ára mindössze 990 HUF lesz, amelyet természetesen egyből alá is firkantanak majd a srácok. Már ezért megéri eljönni, de persze lesz még bőven ok a pénzköltésre, hiszen három előzenekart tartogatnak nekünk: a HHCC (Hortobány Hardcore Crew), az AWS (akik a szövegeket leszámítva egészen jók) és a Dorothy (az ország eddig legismertebb női rock n roll bandája) fogja melegíteni az izmainkat a nagy összecsapás előtt. Ráadásul nőnap alkalmából a ROAD zenekar vendége minden Hölgy Rajongó egy Jagermeisterre! 
 
A jegyek elővételben 2000 HUF, a helyszínen pedig 2500 HUF-ba fognak kerülni, elővételben pedig a következő helyeken juthattok a papírkákhoz:
A Barba Negra Music Club recepcióján (1117 Bp. Prielle Kornélia u. 4.) minden nap 8.00 és 23.00 között, illetve EZEN az mail címen.
 
 
Még egyszer tehát: Road lemezmegjelenés, lemezbemutató és dedikálás: március 8, Budapest, Barba Negra.
 
Jam

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. május 29.

Budapestre érkeznek a legnagyobb olasz slágerek

Igazi sztárparádé lesz augusztusban az MVM Dome-ban augusztus 22-én, ahol életre kel az olasz zene aranykora. A nagyszabású, látványos show keretében  a legendás Sanremói Fesztivál csillagainak slágerei idézik meg azt a különleges világot, ahonnan évtizedek óta örökzöld slágerek és ikonok indultak el a világhírnév felé. Seguir

2026. április 30.

Felizzik az erőmű: nemzetközi fellépők sora gyarapítja a 2026-os INOTA Fesztivált

Az ország egyetlen, erőműben megvalósuló audiovizuális fesztiválja további, a maguk területén kiemelkedő előadókat jelentett be. Természetesen idén is lesz fényművészeti kiállítás, ami már a fesztivál előtt is megnyitja kapuit. Seguir

2026. április 28.

Jön az első Charlotte Wessels headliner turné

Charlotte Wessels újra Budapesten! 2027. február 17-én első headliner turnéjával tér vissza hozzánk a holland énekesnő és zenekara, az estét pedig Melissa Bonny nyitja majd! Seguir

2026. március 31.

Rendszerbontó Nagykoncert

Olyan nagyszabású, közösségi és zenei eseménynek ad otthont a budapesti Hősök tere 2026. április 10-én, két nappal a választások előtt, ahol a Polgári Ellenállás szervezésében különleges, „Rendszerbontóként” emlegetett koncert valósul meg. Seguir

2026. március 13.

Melody Maker Symphonic: Disco a Kongresszusi Központban is

A hazai sztárokból álló különleges formáció ezúttal is arra vállalkozik, amibenverhetetlen: a világ legismertebb slágereit egyetlen lendületes zenei utazássá gyúrja össze. Március 15-én a Budapest Kongresszusi Központ színpadán minden adott lesz egy felejthetetlen zenei élményhez: a Melody Maker nagyszabású, szimfonikus szuperkoncerttel és fergeteges bulival ünnepli a közönséget – és saját, immár négyéves sikertörténetét. Seguir

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky