3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2012. szeptember 21.

ARC-cal a Pecsa Café felé

Copyright:

Mondják, a születésnap magánügy. Ez alól persze a (rock) muzsikusok kivételek, akik minden alkalmat megragadnak a közönségükkel való együttlétre. A dallamos hard rockot zászlajára tűző Action Rock Company kitűnő szólógitárosa, Dömötöri Jenő is ez utóbbiak közé tartozik: a városligeti PeCsa Caféba várja mindazokat, akik az épp ötvenediket betöltő zenésszel és társaival szeretnék tölteni szeptember utolsó szombatját, és emellett a rock and roll feltétlen hívei.

Már akkor sem a hard rock bömbölt a kereskedelmi rádiók és tévék hangszóróiból, mikor 2006-ban az Action Rock Company (röviden: ARC) elindult nem éppen aszfalt simaságú útjára. Immár hat éve folytatják rendületlen szélmalomharcukat, és ez komoly fegyvertény a mai világban. Még akkor is, ha időközben az arcvonalon frontharcos csere történt: ez év áprilistól a Kormorán, majd az Örökség (és sok más egyéb formáció) énekese, Mr.Basary hangján szólalnak meg a klasszikus darabok.

A legénység viszonyt kitartott és kitart ma is: Berki József basszusgitáros és Csepregi Péter dobos feszes ritmusszekciójára biztosan építhet Lázár Zsigmond zseniális Hammond orgonista, valamint Dömötöri Jenő szólógitáros, Mr.Basaryról nem is beszélve…

A hathúrosok kiváló szakértője egyébiránt kerek évfordulót ünnepel, méghozzá a teljes nyilvánosság legszélesebb bevonásával. Félszázadik születésnapjához remek helyszínt választott: a PeCsa Music Café színpadát, zenésztársaival és a várható minél nagyobb létszámú közönséggel. Szeptember 29-én szombaton fél 8 kor az ünnepi hangulatra való tekintettel a  welcome drink és a születésnapi torta között a Siesta zenekar szórakoztatja a nagyérdeműt, mintegy izzításképpen az ARC produkciójára. A főműsor végeztével sem kell senkinek hazamenni, hiszen a Csepregi trió gombolyítja tovább a zene fonalát, egészen kifulladásig…

Boldog szülinapot kedves Jenő! Szívből kívánjuk, hogy az elkövetkező ötven évben is a hard rock kísérjen utadon!

ARC, Siesta, Csepregi trió @ Pecsa Music Café
2012. szeptember 29. 20:00

Belépő: nincs!
Részletek ITT.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 11.

4 nap varázslat a Dunakanyarban, 60 zenei program a VéNégy Fesztiválon

A kiemelkedő színházi-, és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – 4 napon át 5 színpadon 60 zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A brit Kosheen mellett koncertet ad többek között a 30Y, Analog Balaton, Aurevoir., AWS, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Belau, Beton.Hofi, Brains, Dzsúdló, Elefánt, Firkin, Irie Maffia, Mehringer, Platon Karataev, Subscribe, valamint a Tankcsapda. Tovább

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky