3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
SZIN 2012

2012. augusztus 24.

Kozmosz a Plázson, ATB DJ set a nagyszínpadon

Copyright:

A Kosheen csütörtöki koncertje telitalálat volt: Sian, aki törött lábbal érkezett, sérülten is hatalmas lendülettel, mankójával diktálta az ütemet a közönségnek. A Russkaja a Pepsi Színpadnál táncoltatta meg a SZINezőket, a Brains és a Csík is kitett magáért, a Kozmosz pedig annyira jól érezte magát, hogy mára is maradt: a SZIN Plázson az első színes koncertjük után emléktáblát is avattak a fiúk. ATB új albummal érkezik a nagyszínpadra, a Magshegyi ezernyi csodával, Péterfy Bori energiabombával, Ganxta Zolee pedig legütősebb szövegeivel készül a SZINre. A fuvolás beatbox pionír Nathan „Flutebox” Lee, a Zagar, a The Carbonfools és a Pély Barna Trió fellépése is kihagyhatatlannak ígérkezik.

A Kosheen koncertje nem csak a közönségnek lesz emlékezetes: az énekesnő, Sian Evans a színpadra törött lábbal, mankóval érkezett, amivel a ritmust diktálta, de a táncról nem tudott lemondani. Az átütő energiájú, csodálatos mosolyú d’n’b díva felhőtlen hangulatát pillanatok alatt átvették a SZINesek, akiknek Sian magyarul köszönte meg a bulit. A Russkaja a zene mellett kis orosz nyelvleckével is készült, a Brainsre egy emberként mozgott a színpad előtt összegyűlt tömeg, a Csík Zenekar pedig nagyon jó hangulatú koncertet adott. A Kozmosz annyira jól érezte magát tegnap – a fellépésén, előtte, és azután is – hogy ma is fesztiválozott: a SZIN Plázson Kozmosz zenére a fiúk felavatták az erre az alkalomra készíttetett emléktáblájukat.

A német DJ, André Tannenberger – azaz ATB – júniusban kiadott, Sunset Beach DJ Session 2 korongját és felejthetetlen slágereit is elhozza a minőségi elektronikus zenére vágyóknak. Előtte barátja és zenésztársa, Josh Gallahan pörgeti majd a korongokat, az Irie Maffia pedig sötétedés után sem hagyja lehűlni a levegőt és a hangulatot. Bocskor Bíborka a Magashegyi Underground élén varázsol majd, aki Péterfy Boriék koncertjére indul, készüljön egy kiadós ugrálásra.

Ganxta Zolee és a Kartel tagjai nagyon várják már a mai fellépést. Az anno Fényes Ösvényként megismert kísérőzenekaruk zenészei, akik mára már teljes értékű Kartel tagok, többségében szegedi származásúak: a zenekar gitáros-zeneszerzője, Gajdacsi Gábor, valamint a basszusgitáros Kiszin Miklós számára is hazai pálya lesz a Szegedi Ifjúsági Napok Pepsi színpada. A srácok a koncert után maradnak bulizni a Partfürdőn – rengeteg itteni baráttal és volt osztálytárssal kell majd koccintaniuk.

A fuvolás beatbox úttörője, Nathan „Flutebox” Lee a The Clinic-kel érkezik, a Soerii & Poolek DJ Act-tel jön, játszik majd az Ocho Macho, a PUF, a Zagar, a colorStar, Odett, a lányok nagy örömére jön Fehér Balázs és persze a The Carbonfools, Angliából jön a Far Too Loud, a hamarosan anyukává váló Palya Bea triókoncertet ad, ahogy Pély Barna is triójával érkezik. Lesz még Random Trip, Grand Mexican Warlock és még rengeteg más fellépő, amik a szegedi vízilabdásokat ma ismét arra sarkallták, hogy itt bulizzanak, csapatostul.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2012. augusztus 26.

4 nap mediterrán fiesta, több száz koncert, ezernyi új élmény

Zöld dizájnerek, száguldó ReRobotok, újra és újra ráadást zenélő zenekarok: idén mintegy 70.000 ember volt részese a SZIN élménynek. A mediterrán nyárzáró igazán forróra sikerült: a SZIN Plázs homokját ellepték a napozók, a hűsölni vágyók a Tiszában úszkáltak a koncertekre várva. A fesztivál saját beach-e szolgált helyszínéül az idei SZIN Dizájn zöld divatbemutatónak is, ami Ördög Nóra vezényletével zajlott le, és zajos sikert aratott. Akárcsak az újrahasznosított anyagokból, háztartási hulladékokból épített ReRobotok versenye, aminek háziasszonya Németh Juci volt. A zárónapon Lou Bega tanította mambózni a fesztiválozókat, a Parov Stelar Band csinált örült jó bulit, a 30Y, a Kiscsillag, a Quimby és még rengeteg fellépő gondoskodott arról, hogy felejthetetlen legyen a nyár vége. A 4 nap alatt a technikai fejlesztéseknek köszönhetően a hangbejelentések száma a tavalyi évhez képest tizedére csökkent. Tovább

2012. augusztus 25.

Szépségkirálynők zöld dizájner darabokban a SZINen

Szeged szépei mutatják be idén a SZIN Dizájn pályázatra beérkezett környezetbarát kiegészítőket. A SZIN idei két zöld versenyének pályázói a fesztivál szombati napján mérettetnek meg, az esemény házigazdája Ördög Nóri lesz, aki már kíváncsian várja a különleges bemutatót. A beküldött munkákat a Balkan Tango csapata zsűrizte. Sőt, a bicikligumi belsőkből táskákat, tárcákat, öveket készítő csapat ajándékozza meg a verseny győztesét. Szintén szombaton lesz a fesztivál másik zöld pályázatának, a SZIN ReRobot Race-nek a döntője. Itt az újrahasznosított anyagokból épült robotok versenyeznek majd egymással Németh Juci felügyelete alatt. A SZIN Zöld Napjára tehát már rengetegen készülnek izgatottan. Tovább

2012. augusztus 23.

Drum and bass, ska, pop, elektró, hip-hop, népzene - megannyi szín Szegeden!

A fesztiválozók a SZIN Plázson heverészve várják a koncerteket: ma a brit Kosheen énekesnője, Sian táncolja rongyosra a nagyszínpad deszkáit, előtte a Vad Fruttik és a PASO lép fel. De nem csak KRSA-ék hoznak skat, hiszen jön a Russkaja is. A Csík Zenekar, a NEO, a We Are Rockstars, a Beat Dis és még rengeteg hőálló banda lép fel az Újszegedi Partfürdőn megrendezett fesztiválon. A fesztiválterületen a zene elvonja a figyelmet a nagy melegről, de párakapuk, hőségkommandó, SZIN oázis, az AXE angyalok hadjárata, a hideg fröccsök és a gyöngyöző falú SZINes poharakba csapolt sör is tesz a hőérzet csökkentéséről. Tovább

2012. augusztus 23.

Fülledt nyári szerelmek a SZINen

A nyár szerelmesen teljes, a SZINen pedig a mambó királya, az új albumot bemutató Lou Bega gondoskodott arról, hogy a közönség szingliként érkező tagjai párosan távozzanak a koncertjéről, a már egymásra találtak pedig még szorosabban bújjanak egymáshoz tánc közben. A szegedi mediterráneumban a fülledtség nem csak az időjárás függvénye: igazi pezsdítő, forró hangulat várta a fesztiválozókat. Az amerikai Yellowcard is vadiúj lemezével pörgette a pulzust, a Parov Stelar Band a dögös Cleo Pantherrel és szintén új koronggal érkezett, a kanadai DJ fenomén Luke Fair pedig igazi, szívből jövő, csontig hatoló zenét kevert a SZINezőknek. Beindult a legtüzesebb nyárzáró! Tovább

2012. augusztus 17.

Backstage titkok a SZINről: Kosheen jegel, Parov fagyizik 

Augusztus 22-ig, a SZIN indulásáig már csak párat kell aludni, így a fesztiválozók mellett a fellépők is nagyon készülnek már a fesztiválra. A zenészek kívánságlistáihoz sikerült hozzáférnünk, így megtudtuk, hogy a Sian Evans énekesnő vezette Kosheen legfőbb kérése, hogy az öltözőjükben legyen rengeteg jég. Szintén valami hűsre, de édesebbre vágyik Parov Stelar és csapata, akik a jégkrémhez ragaszkodnak. A Yellowcardnak az énekesük hangszálainak épsége az első: torokfájást elűző teát rendeltek. A német DJ, ATB nyugodt álmát csendes szállodai szoba szolgálja, szép kilátással Szeged városára. A fuvolás beatbox pionírjának, Nathan „Flutebox” Lee –nek kívánságairól nem de, ígéretéről be tudunk számolni, a SZIN Facebook-oldalán pedig bárki beszerezheti, sőt viselheti is Lou Bega bajuszát.  Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky