3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
FEZEN 2012

2012. augusztus 6. | Ági

0. nap a FEZEN fesztiválon: Exkluzív koncertek 

Copyright:

A FEZEN életében először induló 0. nap exkluzív programokkal várta az érdeklődőket. A Media Markt sátorban Al Di Mola, amerikai gitárművész mellett a Harcsa Veronika Quartett, a Budapest Bár, valamint Ferenczi György adott fergeteges koncertet. 

A világ legjobb jazzgitárosának kikiáltott Al Di Mola elvarázsolta közönségét.  A gyors kezű gitárvirtuóz mély átéléssel adta elő szerzeményeit. Mindig jó ránézni egy olyan zenészre, aki szenvedéllyel űzi hivatását, előadását még sokáig emlegetni fogjuk. 
 
Erős kezdés után zúzós folytatás következett. Este 9-kor a Guilty Parties foglalta el Fezen klub nagyszínpadát, mely a Subscribe tagjainak hobbizenekara. A fiúk teljesítményére nem lehet panasz, előadásmódjuk az eredetivel vetekszik. A Guerilla Radio, Killing With a Name On slágereket a közönség torkaszakadtából üvöltötte. Egyetlen zavaró körülmény, hogy a klub nem alkalmas ennyi érdeklődő befogadására. Erős emberszag, forróság, hatalmas pára, valósággal szaunában éreztem magam. 
 
A tribute zenekar koncertjét rövid pihenő követte, felfedeztük a fesztivál legfinomabb hamburgerét, extra méretű zsömlében házi készítésű fasírt, rengeteg zöldséggel, mindezt akciós áron.  Az étel-ital kínálatról annyit, hogy nem volt teljes a választék. Se pizza, se főtt étel, a megszokott fesztivál kolbásszal se találkoztam, helyette volt fagylalt, dobozolt vattacukor és rengeteg kenyérlángos. Ital választék volt bőven, az áruk magasabb, mint a megszokott és mivel csapvíz nem volt, elkerülhetetlen a vásárlás. Miután jóllaktunk a Media Markt színpad felé vettük az irányt, ahol Ferenczy György és a Rackajam adott exkluzív műsort. Annak ellenére, hogy a belépés korlátozott, rengetegen voltak kíváncsiak a Petőfi album szerzőjére, mely az országhatáron túl is sikert aratott. Az együttes nem okozott csalódást, zenéjük változatos, a népzenei motívumokat rhythim&blues, funky, reggae, hip-hop és blues elemek tarkítják. A Rackajam együttes négy tagja 2005 óta dolgozik együtt Ferenczi Györggyel. Sikereiket elsősorban a fent említett Petőfi lemeznek köszönhetik. Az album anyagát számos fesztiválon játszották már, az együttes 2008-ban a Párizsi Magyar Intézet vendége volt, ahol nagysikerű ünnepi koncertet adtak, ugyanebben az évben a Művészetek palotájában játszottak neves vendégművészek közreműködésével. A közönség kényelmes székből hallgathatta az előadást, néhányan nem tudtak ellenállni a zene csábításának és a színpad előtt táncra perdültek. 
 
Az este utolsó fellépője a Hollywood Rose volt, repertoárjuk Guns N Roses slágerekből áll. Mivel a 0. nap utolsó koncertjéről beszélünk rengeteg ember zsúfolódott be a korábban már említett FEZEN klubba. Bár a koncert tetszett, 10 percnél tovább nem bírtam megmaradni a kis helységben. Az első vonat 3-kor indult, addig még közel másfél óra és semmi program. Abban reménykedtem, hogy több szórakozási lehetőség lesz a székesfehérvári fesztiválon. Az 1-ig tartó karaoke után már csak a FEZEN Klub/ ON színpadnál volt buli, ahol DJ-k szórakoztatták hajnalig a táncolni vágyókat. A sátor az elektronikus zene kedvelőinek kedvez, tehát nem nekem, néhány percnél tovább itt se bírtam megmaradni.  Lassan elérkezett a 3 óra rohanás a vonathoz, majd irány az ágy.
 
Ági
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2012. augusztus 9.

Sepultura: a FEZEN legemlékezetesebb koncertje 

A szombati nap Tito&Tarantulan kívül is tartogatott még meglepetéseket. 18:30-tól a finn Korpiklaani borzolta a kedélyeket, majd a Sepultura pörgette fel a magyar közönséget. A brazil rockerek több ízben megfordultak már hazánkban, és ahogy az tőlük elvárt ez alkalommal is felejthetetlen élményt szereztek a fesztiválozóknak.  Tovább

2012. augusztus 8.

Utolsó nap a FEZEN fesztiválon 

Elérkezett a fesztivál utolsó napja. A délelőtt most is napozással telt, majd ivászat a barátokkal. Amikor már kellőképp jó kedve lett mindenkinek, belevetettük magunkat a fesztivál forgatagába. Első ízben a Brains fellépésére látogatunk.  Tovább

2012. augusztus 8.

Heringparty a Fezen klubban 

A Skatch koncertje után felfedező útra indulok. A Hammer World sátorból megkapó dallamok szűrődnek ki. Épp egy feltörekvő székesfehérvári zenekar mutatkozik be, a nevüket sajnos nem tudom. Zenéjüket leginkább a Grand Maxican Warlock, illetve Turbó együtteshez tudnám hasonlítani.  Tovább

2012. augusztus 7.

Őrült rajongók az Edda koncerten: FEZEN -Galéria! 

A pénteki nap strandolással indult. Nincs is annál jobb, mint a nagy melegben a vízparton hűsölni. A reggeli beszerzése közben összefutunk néhány sráccal, akiket a fesztiválon ismertünk meg. Kora reggel már annyira felmelegszik a sátor, hogy nem csak az alvás emberpróbáló feladat, de bent maradni is képtelenség, ezért a délelőttöket rendszerint a tóparton töltik. Pancsolás közben gyorsabban telik az idő, lassan kezdődnek a programok, indulunk vissza a házba.  Tovább

2012. augusztus 7.

Amerikai sztárfellépők a FEZEN-en, Testament és Machine Head

Miközben Nagy Feró félresikerült vicceivel szórakozatja közönségét a Media Markt sátorban a Subscribe zenekar koncertje veszi kezdetét, ami ismét csalódás volt. Valószínűleg a nagy hőség is közrejátszott, de ők se tudták a szokott színvonalat produkálni és a hangosítás se volt a toppon, ami egyébként gyakori probléma a fesztiválon. A tökéletlen hangzás ellenére rengetegen vették ki részüket a szórakozásból. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky