3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2012. június 17.

ZENE ÜNNEPE 2012 – Teljes program!

Copyright:

A Zene Ünnepét 1982-ben tartották először Franciaországban. Maurice Fleuret francia zenetudós javasolta, hogy a nyár első napját a világon mindenütt zenével köszöntsék. Az ötlet az akkori francia kulturális miniszter, Jack Lang támogatásával valósult meg. Ma már a Zene Ünnepe európai, sőt nemzetközi méretűvé vált: több mint 100 országban rendezik meg ugyanazon a napon, június 21-én.

A zene születésünktől kezdve körülvesz minket, és mint mindenhez, ami adott, hajlamosak vagyunk hozzászokni. Néha azonban nem árt emlékeztetni magunkat arra a sok jóra, ami része a mindennapjainknak. Éppen ezért néhány lelkes zeneszerető francia huszonkilenc évvel ezelőtt gondolt egyet, és teremtett még egy okot mindennek megünneplésére: a leghosszabb napot, június 21-ét avatták a Zene Ünnepévé. Lelkesedésük Hollandiára is átragadt és a mozgalom nagy sebességgel terjedni kezdett az egész kontinensen. Azóta Európa több nagyobb városában, minden évben ugyanazon a napon, június 21-én egyszerre kerül megrendezésre a hatalmas utcabál, hogy napkeltétől napnyugtáig zene töltse be minden település összes sarkát, zegzugát.
 
A Zene Ünnepe olyan egész napos, ingyenes, politikamentes rendezvény, amely a zene valamennyi formájára és stílusára kiterjed. Zeneiskolák, zenei múzeumok nyitják meg Európa-szerte kapuikat, komolyzenei együttesek, jazzisták, népdalénekesek, dj-k és rock zenészek váltják egymást a szabadtéri és a klubszínpadokon.
 
Magyarország 1997-ben csatlakozott a mozgalomhoz, amikor Budapest is aláírta a Zene Ünnepe nyilatkozatot. Vezérelveink az ingyenesség, az összefogás és az önkéntesség. Célunk, hogy egyszerre, egy időben, az egész ország területén és határainkon túl ezen a napon minden a zenéről szóljon.
 
A Zene Ünnepe nemzetközi hálózat hazai koordinátorának révén Magyarország 2010 novemberétől ismét a Zene Ünnepe Európai Hálózatának / European Music Day Network/ hivatalos tagja. 
 
Szintúgy a hálózat teljes jogú partnere a Zene Ünnepe Alapítvány, melynek bejegyzése folyamatban van. Az alapítvány létrehozói a kultúra mellett elkötelezett szervezetek, a PORT-Data Kft, a Fonó Budai Zeneház és a NarRator Records. 
 
A Zene Ünnepe Alapítvány fővédnökei:
 
Horgas Eszter - fuvolaművész
Gulyás Dénes - operaénekes
Szakcsi Lakatos Béla – zongoraművész, zeneszerző
Kocsis Zoltán -  karmester, zongoraművész és zeneszerző, a  Nemzeti Filharmonikus Zenekar főzeneigazgatója. 
Fischer Iván - vezető karmester, a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója 
Batta András, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora, 
Sztevanovity Zorán – előadóművész, zeneszerző
 

A Zene Ünnepe idei programja 

 
A Sofitel-Francia Intézet Színpad:
 
16:30 Jazzrael
 
A zenekar közismert izraeli, szefárd, yiddish dalokat értelmez újra, és kever jazz elemekkel. A tradicionális zsidó zenei folklór különleges interpretálása. Az együttest országosan elismert jazz zenészek alkotják. A zenekar híd szerepet kíván betölteni kelet és nyugat között, egyesíteni a népek zenéjét kultúráját, megismertetni a világ fiataljaival a zsidó zene gyöngyszemeit és értékeit. 
 
17:40 Meszecsinka
 
A Meszecsinka teliholdkor született, különös varázslat által. A neve Holdacskát jelent és egy bolgár népdalból jött. Hét nyelven énekel (magyar, cigány, bolgár, spanyol, finn, angol, arab), két országból jön (Magyarország, Bulgária) és Csodaországba tart. A zene lágy és simulékony, de nem hagy kétséget. Megkerüli a slágerlistákat és belelopakodik az emberek szívébe. 
 
19:10 Botom Botom /F/
 
A francia dub színtér fehér hollója végre Magyarországra is ellátogat.
 
A jelző már csak ezért is illik a Lyon-i trióra, mert a dub műfajának egyik legklasszikusabb kiadójától /Hammerbass/ eredeztetik magukat, miközben zenéjükben már csak nyomokban fedezhető fel a jamaikai hangzás. A dub-ot csökkentve viszont olyan egyéb elemekkel fűszerezték kombójukat, ami egyedi és bármikor felismerhető delikáttá varázsolta zenéjüket. A közel 15 éves formáció a könnyed szellős dub, és trip-hoptól kezdve a harmincas évek zenei világát felfrissítő elektronikus couple-kig tartó repertoárja tökéletesen illik a leghosszabb nap estéjére, bemutatva  a végtelen lehetőségek zenei világát a 21.-század elején.
 
20:45 Riddim Colony 
 
A hazai reggae-szcéna első számú zenekara, a Zene Ünnepe ideológiájának egyik legvérmesebb támogatója, a Riddim Colony köszönti a naplementét ezen a hosszú napon.
 
Magyarország első számú jamaikai stílusú és nyelvű reggae zenekara a műfaj széles skáláját játssza a legmélyebb roots-tól a legcsapatósabb dancehallig. 2005-ös indulásuk óta itthon rengeteg település számos klubjában, fesztiválján, rendezvényén játszottak már, és a közönség összetételétől függetlenül óriási buli kerekedik a koncertjeiken. Egyre gyakrabban játszanak külföldön is (Németország, Olaszország, Hollandia, Románia, Szlovákia, Szlovénia stb) Védjegyükké vált a kirobbanó energiájú, mindenkit magával ragadó pozitív koncerthangulat, a komoly mondanivalójú erős üzenet közvetítése, a közönséget intenzíven bevonó, igazi szabad stílusú reggae-dancehall élmény. Kezdetektől fogva saját muzsikát játszanak, azaz egyrészt teljesen saját szerzeményeket, másrészt általuk feldolgozott riddimeket saját verzióban, saját szövegekkel.
 
Akvárium Klub:
 
14:00 Lemezbörze és DJ Simogató, használt lemezvásár
16:00 Yellow Spots Marching Delux
17:00 Skaballeros
18:00 Puhító
19:00 Kaldera - Tanka Balázs (Turbo) és Kovács Bence
 
Gyermekkori barátságból átlényegült akusztikus duett, valahol az északi vadon és a déli
országutak közti vidékről. Útszéli folk- muzsika és introvertált hangulatok párbeszéde gitárral és énekkel. Ha Te azt mondod, blues, ők azt mondják: grunge. Ha Te azt mondod: grunge, ők azt mondják folk.
 
Zene Ünnepe Afterparty az EB negyeddöntők után
 
23:30 Anselmo Crew
 
Az Anselmo Crew-t 2002-ben alapította az épp Új-Zélandon utcazenészként kalandozó énekes, saz-os, tangóharmonikás Sub Anselmo és az oda éppen Ázsiából érkező Tomaso Anselmo basszusgitáros, majd hazatérvén szintén kalandozó kedvű zenészekkel létrehozták az urbánus world music legszélesebb palettáját felvonultató kommandót.
 
00:30 Ez A Divat
01:30 DJ Tits
 
Az R33 programja:
 
18:00 Balaton
18:45 Fugu
19:30 Igor Mortis Vodka Klub
20:30 Kettős Tamás és a Vadszamarak
21:30 Apey Akusztik
22:30 Kilián
00:00 R33 Allstars 
 

További budapesti programok:

 
Gozsdu Udvar - Szomszéd Bár
18:30- Tomor Trio
19:30 - Tintás Barnes
 
IF Kávézó (Ráday utca 19.)
18:00 -  Szakál Tamás hegedű, Pagonyi András harmonika, Vázsonyi János saxofon Kardos Dániel gitár sorrend lehet más 
 
Columbus Hajó
19:00  Shadows Hungary Band
20:30  Zelig
 

Vidéki programok:

 
Székesfehérvár – Műhely Kávéház /Székesfehérvár Ady Endre u 11./
20:30h Lions Of Suburbia:
23:00h Dj  Elf /Bakelit-est/
 
Balatonlelle- Szabadtéri Szinpad
Június 21. Rambo Jazz Band
Június 22. Field Street, Botom Botom /F/
Június 23. Latin Line
Június 24. Monokini
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Tovább

2025. április 11.

Újra a montreux-i színpadon: magyar tehetségek a jazz világában

Három fiatal magyar zongorista, akik tíz évvel ezelőtt bejutottak a Montreux Jazz Festival zongoraversenyének legjobb 10 helyezettje közé, amire azóta sem volt példa. 2025. május 5-én, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül, az Eiffel Műhelyházban lehetőségünk lesz felidézni Gayer Mátyás, Oláh Krisztián és Tálas Áron zongorajátékát. A doboknál az amerikai Gregory Hutchinsont, nagybőgőn pedig az ír Conor Chaplint láthatjuk. Tovább

2025. március 4.

CAMPUS 2025 - Zene minden mennyiségben

A decemberben már bejelentett amerikai sztárok, Jason Derulo és a The Chainsmokers elektropop-duó mellett újabb külföldi zenei produkciók kerültek fel az idei Campus Fesztivál fellépőinek listájára. Megérkezett a napi bontás is, mától már azt is tudhatjuk, a hazai kedvencek mikor érkeznek Debrecenbe. Tovább

2025. február 28.

Egy nappal hosszabb lesz a STRAND Fesztivál

Nulladik nappal bővül, így egy nappal hosszabb lesz az idei STRAND Fesztivál. Augusztus 20-án igazi ünnepi eseménnyel várják Zamárdi Szabadstrandján a közönséget. A MOL Nagyszínpadon több korosztály elektronikus zenei ikonjai váltják egymást. Fellép Paul Kalkbrenner, a Purple Disco Machine és a Kruder & Dorfmeister páros is. Tovább

2025. február 19.

A Postmodern Jukebox is fellép a VeszprémFesten

Újabb világsztár előadót jelent be a VeszprémFest: 2025. július 11-én fellép a kétezres évek egyik legizgalmasabb formációja, a Postmodern Jukebox. Látványos koncertshow, izgalmas zenei időutazás: világslágerek jazz, swing, soul, blues és doo-wop stílusban a veszprémi História kertben. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky