3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2012. április 19.

Tandíjtámogatást nyújt a megújult Zanzibar zenekar

Copyright:

Most szombaton indul el Budapesten az egyetemistákat és főiskolásokat támogató „TOMBOLJ, HOGY GOMBOLJ!” koncertsorozat, ahol nagykoncerten először láthatjuk új felállásban a Zanzibar-t! Az együttes emellett júniusra tervez egy korszaklezáró best of albumot és párhuzamosan már készülnek a nyári turnéra.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek
A ZANZIBAR zenekar egy szenzációs ötlettel áll elő! Magyarország egyik legnépszerűbb csapata a szórakozni vágyó egyetemistáknak és főiskolásoknak a fergeteges koncerten túl tandíjtámogatást is nyújt!
 
„Talán sokaknak újdonság, de a dobosunk Doni, azaz Dr. Kovács András Donát PhD-s tanárként az MTA Közgazdaság és Regionális Tudományi Kutatóközpont munkatársa is egyben. Az ő ötlete volt, hogy segítsünk a felsőoktatásban résztvevő hallgatóknak, akikre egyre nagyobb súllyal nehezednek a tanulmányaikkal járó költségek. A csapat örömmel állt Doni mellé a kezdeményezés megvalósításában.” – fejti ki Rita, a Zanzibar énekesnője.
 
Most szombaton lesz az első egyetemistákat támogató koncert a Márton Áron Szakkollégiumban este 10:00 órától. Ezen az eseményen a felsőoktatásban résztvevő hallgatók belépőjegyként egy-egy tombolát fognak kapni, melynek a szerencsés nyertese, készpénzben 100.000 Ft-os azonnali tandíjtámogatást kap a zenekartól! Ez az összeg kizárólag tandíj befizetésére fordítható, másra nem lehet átruházni.
 
A szombati buli érdekessége lesz még, hogy az új felállásban először ad nagykoncertet a banda. A csapathoz session zenészként még februárban csatlakozott Jülek Tomi, szólógitáros és Nagy Zsolt, billentyűs, akikkel közösen eddig unplugged koncerteken láthattuk a Zanzibar-t fellépni, nagykoncerten most először április 21-én a Márton Áron Szakkollégiumban élvezhetjük az együttes megújult hangzását.
 
A Zanzibar a „Tombolj, hogy gombolj” sorozata mellett már a nyári turnéját állítja össze, amelynek állomásai között az ország legkedveltebb nyaralóhelyei is szerepelni fognak. Június elejére pedig az eddigi 13 évet felölelő best of albumának megjelenését tervezi az EMI kiadónál, amelyhez kapcsolódóan több meglepetést is tartogat a tarsolyában a csapat.
 

Zanzibar koncert

2012-04-21, szombat, 22:00 óra

Helyszín: Márton Áron Szakkollégium, III: ker,. Kunigunda u. 35.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 11.

4 nap varázslat a Dunakanyarban, 60 zenei program a VéNégy Fesztiválon

A kiemelkedő színházi-, és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – 4 napon át 5 színpadon 60 zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A brit Kosheen mellett koncertet ad többek között a 30Y, Analog Balaton, Aurevoir., AWS, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Belau, Beton.Hofi, Brains, Dzsúdló, Elefánt, Firkin, Irie Maffia, Mehringer, Platon Karataev, Subscribe, valamint a Tankcsapda. Tovább

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky