3422 bands 12339 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Események

2012. március 8. | Ági

A Brains legnagyobb koncertje

Copyright:

Pályafutása legnagyobb önálló bulijára készül a Brains március 10-én a budapesti Dürlinben. A jó hangulatról különleges színpadi show, valamint vendég előadók gondoskodnak majd. Izzítsák lábaikat az elektronikus zene szerelmesei, hisz több órás, fergeteges koncertre számíthatunk!

„Erős tornaóra várható, hiszen nem lesz belassulás. Több órás, pörgős, táncolós bulit tartunk, ahol játszani fogjuk a tavaly megjelent Refresh the Style című lemezünk anyagát és a régebbi számainkat is. Az egész olyan lesz, mint egy nagy eklektikus, elektronikus zenei party. A hangzást egyedülálló látvánnyal, az egész színpadot uraló LED-fallal tesszük teljessé, amelyen az erre az alkalomra készülő installáció fut majd”-árulta el Columbo
 
Az 1994-ben alakult zenekar számos tagcserét követően 2010-re nyerte el végleges formáját. A sűrű tagváltások következménye, hogy a csapat első három lemeze hangzásban teljesen eltér a 2011-ben megjelent Refresh the Style albumtól. A kezdeti időkben hardcore-ban utaztak, majd áteveztek a funk rockra, legutóbbi lemezük jóval frissebb, partiképesebb elődjeinél.
 
A zenekar frontembere MC Columbo 2006-ban csatlakozott a formációhoz, a Humanual, valamint a 2008-as Top Shotta albumon már őt hallhatjuk. Megjelenése egy újabb stílus kavalkádot hozott, az új dalokban már reggae, hip-hop elemeket is felfedezhetünk, mely élőben rendkívül hatásosan szólal meg.
 
A szombati buli számos meglepetést is tartogat. A partizni vágyókat az este házigazdája mellett MC Zeek, valamint két DJ, JumoDaddy és Wondawulf tartja mozgásban. A megjelenés Brains rajongóknak kötelező!
 
A jegyek elővételben 1300, a koncert napján 1600 forintba kerülnek.
 
Ági
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. november 6.

Suicide Silence, Fleshgod Apocalypse, To The Grave és The Gloom In The Corner a Dürerben

A 2027-es év egyik legbrutálisabb és legváltozatosabb koncertjének ad helyet május 11-én a Dürer Kert: a Cursed Since Birth European Tour 2027 keretében együtt érkezik Budapestre az amerikai deathcore-titán Suicide Silence, az olasz szimfonikus death metal maestro Fleshgod Apocalypse, illetve két kemény kötésű ausztrál banda, a To The Grave és a The Gloom In The Corner. Weiter

2026. október 15.

Valós eseményeken alapuló erotikus sci-fi vallási horroreposz

Az Evanora: Unlimited a projekt mögött álló művész saját meghatározása szerint „valós eseményeken alapuló erotikus sci-fi vallási horroreposz”. Egy biztos, a többféle médiumot összekapcsoló projekt egy izgalmas zenei kísérlet, folyamatosan változó világában nincs két egyforma pillanat, de erről mi is meggyőződhetünk november 13-án, a Turbina Kulturális Központban. Weiter

2026. október 13.

Búcsúzni jön Budapestre Rod Stewart

Sir Rod Stewart, a hangfelvételek történetének egyik legnagyobb példányszámban eladott énekese és az elmúlt fél évszázad egyik legsikeresebb koncertelőadója ma bejelentette The Final Encore című turnéját. A több mint hat évtizedes, kivételes pályafutás csúcspontját jelentő koncertsorozat Stewart utolsó turnéja lesz. A 2027 tavaszán induló koncertkörút ismét a legnagyobb arénákba viszi el a legendás énekest, köztük a Budapest Arénába is, ahol 2027. június 18-án lép fel. Weiter

2026. október 5.

A Bullet For My Valentine és a Pendulum a Budapest Arénában

A Bullet For My Valentine márciusban érkező Social Apocalypse című új lemeze beharangozó turnéjával érkezik a Budapest Arénába 2027. február 15-én. A turnén velük tart különleges vendégként a Pendulum, valamint a Dark Divine előzenekarként, így egy igazán erős estére készülhetünk. Weiter

2026. október 3.

Jövő áprilisra kerül át Ghostkid budapesti koncertje

Ghøstkid idén őszre tervezett turnéját elhalasztja, így a 2026. október 13-ára, a az Analog Music Hallba meghirdetett koncertje is jövő tavaszra kerül át. Azonban máris megvan az új dátum: Ghøstkid április 10-én hozza el az Analog Music Hallba Follow The White Rabbit-re keresztelt turnéját. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky