A ’80-as évek egyik sikeres európai hard rock zenekara, a dániai D-A-D tavaly novemberben zseniális új albummal folytatta pályafutását. Ehhez természetesen kiadós turné is dukál, aminek köszönhetően a szerethető rockcsapat Budapestre is ellátogat: február 20-án a Club 202 színpadán láthatjuk őket. A bemelegítésért a hazai Tirana Rockers felel - minden hardrock, glam és rock ’n’ roll rajongónak kötelező a megjelenés!
A D-A-D még a ’80-as évek elején kezdte meg működését Koppenhágában. Hamar kialakult róluk a ma is élő „dilis” kép, amire kellő bizonyíték a banda eredeti neve is: Disneyland After Dark. Aztán amikor a nemzetközi áttörés küszöbére értek, le kellett rövidíteniük a nevet, hogy elkerüljék a Walt Disney Company-vel szemben a levegőben lógó pert.
A zenekar eredetileg küldetéseként kezelte, hogy egyfajta bohém zenei forradalmat vigyen végbe – amit főként a körülöttük lévő akkor világ váltott ki: egyre népszerűbb, mindenkinek beszóló arrogáns punkbandák, depressziós alternatív csapatok. A D-A-D zenészei fontosnak tartották, hogy fellépéseik az örömről és a lüktetésről legyenek elhíresültek - és máig ebben vidám a szellemiségben, lazán és töretlenül nyomják a rock and rollt. A dalszövegek kiadós kliséhegyekből épülnek fel (mint „Egy életnagyságú flipperben nőttem fel”, vagy „Nem futhatsz el a baj elől, mert olyan messze már nincs semmi”), az egész zenekarnak egyfajta ironikus ízt adva.
Első EP-jüket 1985-ben adták ki, így már több mint 25 éve együtt van a társaság. Ami igazi ritkaság, hogy ez idő alatt egyetlen tagcserén estek át: 1999-ben érkezett Laust Sonne dobos Peter Lundholm Jensen helyére. Az évek során folyamatosan jelentették meg a lemezeiket, s olyan slágereket köszönhetünk nekik, mint a „Sleeping My Day Away”
vagy a „Girl Nation”. Legutóbbi albumuknál a számokkal játszottak: 2011.11.11-én jelentették meg 11. stúdióalbumukat DIC.NII.LAN.DAFT.ERD.ARK néven. Az „I Want What She’s Got” című nótához egy kőkemény, „férfias” (és persze heccnek szánt) videóklippel is előrukkoltak, aminek az ötletét egy fanyalgó újságíró költői kérdése adta: vajon miért néz ki sok veterán rockzenész úgy, mint ha egy korosodó hölgy lenne? A srácok komolyan vették:
A hazai vendégként szereplő Tirana Rockers-t a Bikini együttes '92-es ideiglenes feloszlása után alapította meg Daczi Zsolt gitáros és Gubás Tibor énekes. Sajnos a zenekar akkor nem volt hosszú életű, de a zenészek több közismert hazai zenekarban folytatták pályafutásukat. 2010-ben alakultak újjá, s céljuk, hogy Daczi Zsoltnak emléket állítva vigyék tovább a zsigeri dirty rock and rollt. Érdemes tehát időben érkezni február 20-án a Club 202-be – jegyek kaphatók a Ticketportal országos bolthálózatában - köztük az ismert rockboltokban - továbbá a www.ticketportal.hu oldalon.
A Concerto Music bemutatja: Fast on Wheels 2012
2012. február 20., hétfő 19.00 óra
Budapest, Club 202
D-A-D, Tirana Rockers koncertek
Belépő: 4500 Ft. elővételben / 5500 Ft. a koncert napján
A Bullet For My Valentine márciusban érkező Social Apocalypse című új lemeze beharangozó turnéjával érkezik a Budapest Arénába 2027. február 15-én. A turnén velük tart különleges vendégként a Pendulum, valamint a Dark Divine előzenekarként, így egy igazán erős estére készülhetünk. Continuer
Ghøstkid idén őszre tervezett turnéját elhalasztja, így a 2026. október 13-ára, a az Analog Music Hallba meghirdetett koncertje is jövő tavaszra kerül át. Azonban máris megvan az új dátum: Ghøstkid április 10-én hozza el az Analog Music Hallba Follow The White Rabbit-re keresztelt turnéját. Continuer
A pittsburgh-i Signs of the Swarm a kortárs deathcore egyik legizgalmasabb és legkíméletlenebb zenekara. Zenéjük a modern metalos groove-okat ötvözi, technikás riffekkel és meglepően emlékezetes refrénekkel, hamarosan pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt élőben február 19-én, az A38 Hajón a ten56., az Oceans Ate Alaska és a Face Yourself társaságában. Continuer
A Puskás Aréna, három teltházas Budapest Aréna és tizennégy teltházas Budapest Park után most az MVM Dome-ot veszi be a Halott Pénz: a zenekar december 29-én első alkalommal lép fel a helyszínen, ezzel zárva egy fergeteges évet. Continuer
Az egyik legnagyobb hatású posztpunk és goth rock zenekar, a The Mission 2027. május 9-én visszatér Budapestre, hogy katartikus dalaikkal ismét egyesítsék hazai rajongóikat egy varázslatos este erejéig a Dürer Kertben. Ráadásul a zenekar 10 év kihagyás után jövőre új lemezt is ígér, így a klasszikusok mellett várhatóan már a friss lemez szövegeit is énekelhetjük. Continuer