3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2012. január 2.

Republic: januári télűző koncert Budapesten

Copyright:

A Republic már januárban nekimegy Tél Tábornoknak: az együttes január 21-ére télűző nagykoncertet hirdet a budapesti Club 202-be. Ha azt vesszük figyelembe, hogy mennyire ritka vendég a banda Budapesten, érdemes elgondolkodni a buli lehetőségén...

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek
Az együttest 1990. február 23-án alapították a halak jegyében, innen eredeztethető az a kishal is, ami hamar a Republic összetéveszthetetlen emblémájává vált. Még ebben az évben megjelentették első nagylemezüket Indul a mandula!!! címmel, ami országosan is ismertté tette a nevüket. Az említett album első dala, a Neked könnyű lehet máig állandó koncertnyitóként szerepel a repertoárjukban. Az együttes összetartását jól mutatja, hogy a felállás ’91 óta semmit sem változott, hiszen legjobb barátok alkotják a zenekart, így a zenei összeszokottság is megkérdőjelezhetetlen.
 
A Bódi László (alias Cipő - ének), Boros Csaba (basszusgitár), Patai Tamás (gitár), Tóth Zoltán (gitár, zongora) és Nagy László Attila (dob) felállású zenekar így kommentálja eddigi páratlan pályafutásukat: „Az elmúlt 20 évben minden megtörtént velünk, amit szerettünk volna, amire vágytunk, néha több is.” És valóban: az ország egyik legnagyobb és legkitartóbb törzsközönsége sorakozott fel mögéjük és a több hazai könnyűzenei rekordot is ők tartanak. Sőt, a tagok 2010-ben Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét is megkapták.
 
Az évek során megannyi felejthetetlen számmal örvendeztették meg a hallgatóságot. Szinte lehetetlen ezek közül csak néhányat kiemelni, de ki ne emlékezne olyan páratlan dalokra, mint a Repül a bálna, Szeretni valakit valamiért, A 67-es út, Ha itt lennél velem, Szállj el, kismadár vagy a 16 tonna fekete szén.
 
A legnagyobb régi slágerek mellett természetesen az idén megjelent új albumról is (Miért, maga bohóc?) várhatók majd dalok. A télűző koncertet a Club 202-ben nézhetjük meg január 21-én, jegyünket pedig megvásárolhatjuk a Ticketportal országos bolthálózatában - köztük az ismert rockboltokban - továbbá a www.ticketportal.hu oldalon - itt az otthoni jegynyomtatás kényelmes és kezelési költség nélküli lehetősége is adott.
 

A Club 202 bemutatja:

2012. január 21., szombat 20.00 óra

Budapest, Club 202

Republic koncert

Belépő: 2400 Ft elővételben, 2900 Ft a koncert napján

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. július 4.

Idén nyáron is fesztiválhangulatot ígér a veszprémi Gyárkert

A régió egyik legnagyobb és legnépszerűbb szezonális koncerthelyszíne, a Gyárkert Kultúrpark 2025-ben már harmadszor hozza el az egész nyáron át tartó fesztiválélményt Veszprémbe. A telt házas nyitóhétvégén a Halott Pénz és Majka indította el a koncertsorozatot. A nyár folyamán hétvégenként a hazai zenei élet kiemelkedő előadói, legendái – többek között Charlie, a Ganxsta Zolee és a Kartel, Ákos, a Carson Coma, Pogány Induló, Dzsúdló, Rúzsa Magdi, Desh, a Quimby, Krúbi és a Bagossy Brothers Company – lépnek majd színpadra. Tovább

2025. június 30.

Ingyenes belépési lehetőséget kínálnak a Rockmaraton szervezői az elbocsátott dunaújvárosi dolgozók számára

A regionális és országos sajtót az utóbbi hetekben egyaránt futótűzként járta be a hír, miszerint a dunaújvárosi vasmű dolgozói tömegesen veszítették el állásukat alig néhány nap leforgása alatt. Ez a szám csupán munkavállalói szinten többezres nagyságrendű, nem beszélve az elbocsátottak családjairól, akik valamennyien hihetetlenül nehéz helyzetbe kerültek. Tovább

2025. június 18.

Metálóriások egymás után - Avenged Sevenfold

Amikor valaki azt mondja, hogy 2025 a metál éve Magyarországon, aligha lehet vele vitatkozni. Tavasszal az Iron Maiden robbantotta fel az Arénát, most pedig egy újabb legendás zenekar érkezik Budapestre: június 19-én az Avenged Sevenfold csap le a Budapest Park színpadán. A kaliforniai srácok nem először járnak kishazánkban, 2018-ban felléptek a VOLT Fesztiválon. Azóta sok változáson mentek át, részben ezért is lesz olyan különleges a koncert. Tovább

2025. június 17.

ByeAlex és a Slepp - Sypmhonic Aréna 2026-ban

A 2024-es telt házas Aréna-koncert és a több nagy sikerű, exkluzív Erkel Symphonic előadások után a ByeAlex és a Slepp 2026-ban újra szintet lép: február 7-én visszatérnek az Arénába egy különleges és látványos produkcióval, olyan egyedi vizuállal és zenei élménnyel, amelyet a közönség már megtapasztalhatott az Arénában és az Erkel Színházban. Tovább

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky