Hatodik alkalommal készül meghódítani december 29-én, az ország második legnagyobb koncerthelyszínét, a Főnix Csarnokot a Tankcsapda. Egy éve, mínusz tizenkét fokban búcsúztatták Debrecen Főterén az évet, idén már sem a zenekarnak sem pedig a közönségnek nem kell az időjárási nehézségekkel dacolnia.
„Tavaly nagyon nehéz volt megküzdeni a mostoha téli időjárással…” - idézte szilveszteri emlékét Lukács László frontember. – „Ennek ellenére, mind a mai napig úgy tekintünk vissza, mint az egyik legjobb koncert és szilveszteri emlék… Az, hogy Debrecenben zárjuk az évet immár húsz éves hagyomány: ’92 decemberében volt az első ilyen évzáró koncert. Idén visszatérünk a Főnix Csarnokba, ahol mindig izgalmasabb játszani. Az a tapasztalatunk, hogy nagyon sokan vidékről, vagy a környező országokból is erre a koncertre készülnek, ugyanis híre ment már, hogy Debrecenben a Tankcsapda igyekszik valamiképp, kissé szerencsétlen kifejezéssel élve, önmagát is felülmúlni…”
December 29-én két fellépő melegíti be a közönséget. Egy budapesti feltörekvő tehetséges csapat a Leander, és egyenesen az Egyesült Államok beli Brooklynból érkező Verismo.
„Mi szoktuk kiválasztani, hogy kik játszanak a Főnix Csarnokban.”- nyilatkozta a Tankcsapda gitárosa Cseresznye. „A Verismo dobosával, aki egyébként magyar, és Vajda Tamásnak hívják, Los Angelesben találkoztunk. Megismerkedtünk, és tartottam vele a kapcsolatot, idén pedig felvetődött az ötlet, hogy mi lenne, ha átjönnének játszani.”
„A másik zenekar a Leander.” – folytatja Fejes Tamás a Tankcsapda dobosa. „A gitárosával, Vörös Attilával, nagyon régóta személyes a viszony, jó bandája van, mi meg szeretünk jó bandákkal játszani. Igyekszünk időről időre olyan zenekaroknak lehetőséget biztosítani, akikről lehet tudni, hogy amit csinálnak jó, viszont még nem ismerik túlságosan sokan. A Főnixben pedig végre több ezer ember előtt megmutathatják, hogy mire is képesek.”
A Tankcsapda 2004-ben gondolta először, hogy bevonul a debreceni rendezvénycsarnokba. Azóta két év kivételével folyamatosan itt zárják az évet. A zenekar elmondása alapján, a közönség kitartó szeretetének hála, mindig ez a legjobb hangulatú Tankcsapda buli.
A régió egyik legnagyobb és legnépszerűbb szezonális koncerthelyszíne, a Gyárkert Kultúrpark 2025-ben már harmadszor hozza el az egész nyáron át tartó fesztiválélményt Veszprémbe. A telt házas nyitóhétvégén a Halott Pénz és Majka indította el a koncertsorozatot. A nyár folyamán hétvégenként a hazai zenei élet kiemelkedő előadói, legendái – többek között Charlie, a Ganxsta Zolee és a Kartel, Ákos, a Carson Coma, Pogány Induló, Dzsúdló, Rúzsa Magdi, Desh, a Quimby, Krúbi és a Bagossy Brothers Company – lépnek majd színpadra. Tovább
A regionális és országos sajtót az utóbbi hetekben egyaránt futótűzként járta be a hír, miszerint a dunaújvárosi vasmű dolgozói tömegesen veszítették el állásukat alig néhány nap leforgása alatt. Ez a szám csupán munkavállalói szinten többezres nagyságrendű, nem beszélve az elbocsátottak családjairól, akik valamennyien hihetetlenül nehéz helyzetbe kerültek. Tovább
Amikor valaki azt mondja, hogy 2025 a metál éve Magyarországon, aligha lehet vele vitatkozni. Tavasszal az Iron Maiden robbantotta fel az Arénát, most pedig egy újabb legendás zenekar érkezik Budapestre: június 19-én az Avenged Sevenfold csap le a Budapest Park színpadán. A kaliforniai srácok nem először járnak kishazánkban, 2018-ban felléptek a VOLT Fesztiválon. Azóta sok változáson mentek át, részben ezért is lesz olyan különleges a koncert. Tovább
A 2024-es telt házas Aréna-koncert és a több nagy sikerű, exkluzív Erkel Symphonic előadások után a ByeAlex és a Slepp 2026-ban újra szintet lép: február 7-én visszatérnek az Arénába egy különleges és látványos produkcióval, olyan egyedi vizuállal és zenei élménnyel, amelyet a közönség már megtapasztalhatott az Arénában és az Erkel Színházban. Tovább
Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Tovább