Mert bár való igaz, hogy a gótikus death metal és doom keverékétől következetesen egy sokkal progresszívebb, a hetvenes évek hangvételét és a svéd folklórt is megidéző zenei közegre lelt formáció az élő DVD-felvételein grandiózus színpadokon lép fel, a hangzásuk mégis új értelmet, intim csodálatot vált ki a rajongókból a kisebb, meghittebb közegben is. Márpedig lássuk be, hogy egy ekkora életmű tud olyan színes és minden igényt kielégítő lenni, hogy abból egy olyan szelekció alakulhasson ki, mely nem csupán a legutóbbi nagylemez, a már teljesen a hetvenes évek vonzásában íródott Heritage nagy ívű, merengő dalaira és sejtelmes dallamvezetéseire épít, hanem nem feledkezik meg a gyökerekről is. Azon gyökerekről, amelyek révén a Blackwater Park epikus sötétsége, a Damnation csendes fájdalma, valamint a Deliverance bolyongó feszültsége alapjaiban nyitott új iskolát az előző évtized metalhangzásain belül. Persze trónbitorlóval nem kellett számolnunk: ennek okát pedig abban kell keresni, hogy az Opeth nem egy ízig-vérig metalbanda, elvégre Mikael Åkerfeldt jóval nyitottabb és megfontoltabb dalszerző annál, hogy egyelten műfajra korlátozza figyelmét, alkotói igényességét. Ennek köszönhetően válhatott a világ egyik legnépszerűbb zenekarává az Opeth, és ennek tudható be az is, hogy folytonos zenei evolúciójuk révén olyan közönséget is el tudnak már érni, amelyre korábban nem volt példa. Így pedig valóban eseményszámba megy az, hogy ismét hazai színpadon köszönthetjük az előző évtized egyik leginkább meghatározó zenekarát, és abban is biztosak lehetünk, hogy a február végi időpont módszeresen gondoskodik majd arról is, hogy egyhamar ne várjuk a tavasz beköszöntését.