3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2011. október 13.

Koncerthegyek a hétvégi VersFesztiválon

Copyright:

Változatos zenei programmal várja a vers- és világzenék kedvelőit az október 14-én, pénteken induló 13. Kaleidoszkóp VersFesztivál. Budapesten, a Casa de la Músicában fellép többek között a Csillag születik műsorából is jól ismert Kávészünet együttes, a Kosbor Trió, a Göncölszekér együttes, Gerendás Péter, az Aphonia-Sajtkukacz, az Újhold zenekar, Szennik Gábor basszusgitáros, a Kor-Zár zenekar, valamint Bakos-Kiss Gábor operett-musical színész. A zene mellett versszínházi előadások és a költészet számos formája színpadra kerül, van miből válogatni. A mymusic is ott lesz.

Pénteken Bella István Kossuth-díjas költőre emlékezik a VersFesztivál. Az egykori fővédnök tiszteletére a Magyar Versmondók Egyesülete, a Magyar Írószövetség és Erzsébetváros Önkormányzata 17 órakor emléktáblát avat a költő háza falán, Budapesten, a 7. kerületi István utca 12-ben. Zayzon Márta újságíró, a költő özvegye, Kiss László rendező, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke és Szentmártoni János József Attila-díjas költő, a Magyar Írószövetség elnöke mellett Lutter Imre előadóművész, fesztiváligazgató emlékezik délután 5-kor. Este 7 órakor pedig már a Casa de la Músicában láthatja a közönség az Első Magyar Versszínház „Egyszer egy évben játszani kéne..." című versszínházi ősbemutatóját, amit Bella István és Buda Ferenc költészetéből rendezett Bakos-Kiss Gábor színművész, a debreceni Csokonai Színház társulati tagja, és szerepet kapott benne Aradi Balázs, a Barátok közt sztárja és az Egyesület növendéke is. A Vidnányszky Attila stílusjegyeit is tükröző előadást követően Vasy Géza irodalomtörténész, az Írószövetség korábbi elnöke és Turczi István költő, a Versmondók irodalmi alelnöke beszélget a Hetek költői csoportosulás élő tagjaival, Ágh István, Buda Ferenc és Serfőző Simon költőkkel, az Aphonia-Sajtkukacz együttes részvétele mellett. A program mindenki számára nyitott és ingyenes.
 
A hétvégén, október 15-én és 16-án, szombaton és vasárnap már kora délelőtt, 9 órától kezdetét veszi a VersFesztivál versenyprogramja, amelyben ismert és népszerű színészek, előadóművészek és zenészek lépnek színpadra, és egyben ringbe a rangos Kaleidoszkóp-díjért. Önálló és társas előadóestek, performanszok, költészet ihlette mozgásszínház, verszenei koncertek, klasszikus és kortárs versmondás várja az érdeklődőket szombaton és vasárnap a fővárosban, a Vas utcai Casa de la Músicában. Magyarországi színházak mellett a Felvidékről, Erdélyből, a Kárpátaljáról és a Vajdaságból is érkeznek társulatok és zenekarok. Az egyéni előadók között olyan neves művészek vannak, mint Kézdy György, Turek Miklós, Pregitzer Fruzsina, Gerendás Péter, Bakos-Kiss Gábor, Pálfy Margit, Gál Tamás, Tallós Rita és Murzsa Renáta. Versenyez többek között a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház, a losonci Kármán József Színház, a budapesti Holdvilág Kamaraszínház, a Hangulat Társulat és a Tárt Kapu Színház, a celldömölki Soltis Lajos Színház, az erdőszentgyörgyi Bodor Péter Társulat, a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete, a verszenekarok között pedig láthatjuk a Csillag születik műsorából is jól ismert Kávészünet együttest, a Kosbor Triót, a Göncölszekér együttest, az Újhold zenekart, Szennik Gábor basszusgitárost és a Kor-Zár zenekart is. Az október 15-i hétvégén mindként nap már reggel 9 órakor elkezdődik a versenyprogram, és egészen éjszakába nyúlóan szórakozhat a közönség.
 
A részletes program és a jegyinformáció a www.versfesztival.hu honlapon található. A Kaleidoszkóp VersFesztivál médiapartnere a mymusic.hu.
 

 
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. szeptember 9.

Harmadik X: jubileumot ünnepel a Placebo

Harmincadik évfordulóját ünnepli a brit Placebo, ennek apropóján tíz év után ismét Budapesten koncerteznek: 2026. november 13-án a Budapest Arénában lépnek fel. Jubileumi turnéjukon első két albumuk, a Placebo és a Without You I’m Nothing dalai kerülnek terítékre. Tovább

2026. augusztus 4.

A Depeche Mode dobosa visszatér Magyarországra

A tavalyi, teltházas MVM Dome-koncert után Christian Eigner, a Depeche Mode legendás dobosa ismét igent mondott a 101 Hang felkérésére. A világhírű zenész december 10-én Budapesten, majd december 16-án a berlini Uber Arénában is színpadra lép a magyar produkcióval. Tovább

2026. július 31.

LOOK MUM NO COMPUTER először Magyarországon

LOOK MUM NO COMPUTER olyan, mint egy őrült feltaláló, csak a találmányai nem rakétaként, hanem elsősorban elektromos hangszerekként öltenek testet. Épített már szintetizátoros kerékpárt és Furby orgonát is, de a technikai bravúrok mellett zseniálisan manőverezik a hangok birodalmában is, koncertjei rendre teltházasok, számos előadóval dolgozott már producerként és társszerzőként is. Legutóbb az Eurovízión feltűnt dalával, az Eins, Zwei, Drei-jal futott nagyot, 2027. február 19-én pedig először hallhatjuk Magyarországon is bravúros fellépését a Turbina Kulturális Központban. Tovább

2026. július 29.

A brit drill papák a Dürer Kertben koncerteznek

A brit hiphop- és grime-színtér egyik legizgalmasabb jelensége, a Pete & Bas november 25-én a Dürer Kertben lép fel. A londoni duó néhány év alatt vált internetes szenzációból nemzetközi koncertkedvenccé, sajátos stílusukkal és utánozhatatlan karakterükkel pedig teljesen egyedi színt képviselnek a műfajban. Tovább

2026. május 29.

Budapestre érkeznek a legnagyobb olasz slágerek

Igazi sztárparádé lesz augusztusban az MVM Dome-ban augusztus 22-én, ahol életre kel az olasz zene aranykora. A nagyszabású, látványos show keretében  a legendás Sanremói Fesztivál csillagainak slágerei idézik meg azt a különleges világot, ahonnan évtizedek óta örökzöld slágerek és ikonok indultak el a világhírnév felé. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky