Talán nem nagyképű dolog azt állítani, hogy november 20‐án a 2011‐es hazai koncertkínálat egyik legizgalmasabb eseményét jegyezhetjük. Előfordult már, hogy kurrens és neves alternatív/indie zenei produkció ellátogatott hozzánk valamelyik fesztiválra, de klubkoncerten ez az elmúlt években nagyon ritkán történt meg. November végén azonban megtörik a jég, mivel nem más, mint a The Horrors lép fel a Dürer Kert nagytermében.
A már harmadik lemezének bemutatására készülő zenekar több szempontból is különleges. Első lemezükkel sikerült úgy berobbanniuk a köztudatba, hogy a hirtelen figyelmet generáló karakteres megjelenést és viszonylag egyértelmű zenét sok szkeptikus későbbi sikertelenségük zálogaként állította be.
Az együttes viszont második lemezével, a Primary Colours‐szal sikeresen rácáfolt minden kételkedőre. Olyan változást hoztak mind imázsban, mint zenében, ami rögtön az összes menő zenei blog és magazin megbecsülése mellett egy új közeg elismerését is kivívta. Harmadik lemezük, a július 11‐én megjelent Skying pedig szintén olyan meglepetéseket tartogat, ami egy új szintre röpítheti a zenekart. Bár az eddig elért eredményekről is a legtöbb együttes csak álmodhat. A The Horrors tagjai ugyanis eddigi pályafutásuk során is már olyan sikereket jegyezhetnek, mint egy NME címlapmegjelenés, közös brit stadionturné az Arctic Monkeys zenekarral, több neves fesztiválfellépés és még sorolhatnánk. Utóbbi témában egyébként fontos és viszonylag friss hír, hogy az együttes a híres Reading and Leeds fesztivál egyik idei húzóneve lesz. Mindezek tudatában tehát kihagyhatatlan a november 20‐ai fellépés, pláne úgy, hogy könnyen lehet utoljára láthatjuk ilyen „meghitt” környezetben a vehemens és emlékezetes koncertjeiről ismert zenekart.
A Skalar Music Hungary és a Recorder bemutatja:
2011. november 20., Budapest @ Dürer Kert
THE HORRORS (UK)
Jegyárak: 3.500 (elővétel) / 4.500 (helyszínen)
Jegyelővétel: Dürer Kert, Speed Westend, Retrock, Wave, Musicland, CD Pince és az Eventim országos hálózatában
Legutóbbi, zsinórban harmadik teltház előtt bemutatott koncertjén Moriones bohóc karaktere meghalt, s ezzel egy új, titkokkal átszőtt epizód kezdődött el. Az őszi hosszúhétvégén, november 1-jén az Akvárium Klub nagytermében egy különleges este keretein belül végre megismerkedhetünk a TENEBRIS-történettel. A jegyértékesítés elindult és már most látszik: a TENEBRIS* című album megjelenését követően töretlen az óriási érdeklődés, rohamos tempóban fogynak a szabad férőhelyek. Tovább
Jubileumi évet ír a Mayhem, éppen 40 éve (!) indult útjára az a black metal gépezet, mely most múltidézésre hívja rajongóit és az olykor kaotikus, vagy éppen véres történetéből hoz korábban soha nem látott képeket és felvételeket. Tovább
A Glastonbury, a Wilderness és a Bestival fellépéseikről begyűjtött dicsérő kritikák, valamint az év elején lezajlott, pár fellépésből álló európai turnén debütált vadonatúj show fogadtatása után a dance műfaj úttörője, a Faithless bejelentette 21 állomásból álló egyesült királyságbeli és európai turnéját. Tovább
A tavalyi első INOTA Fesztivál fényművészeti programjának egyenes ági folytatásaképp jelentkezik most augusztus 30-tól a háromnapos INOTA Focus: RADIANCE, hogy ismét összekapaszkodjon az üzemen kívüli Inotai Hőerőmű és a kortárs vizuális kultúra. Az INOTA Fesztivál az ERSTE támogatásával ráadásul fényművészeti pályázatot hirdetett, a nyertes installációkat a Turbinacsarnokban mutatják majd be. Tovább
Cyndi Lauper ma bejelentette a Girls Just Wanna Have Fun búcsúturné angliai és európai dátumait. A hosszú turné jövő februárban Európában jár majd, és egy évtized után ismét fellép Glasgow-ban, Manchesterben, Londonban, Birminghamben és Belfastban, majd elviszi búcsúturnéját Budapestre, Lodzba, Prágába, Berlinbe, Düsseldorfba és Párizsba is. Tovább