3422 banda 12339 MP3 zavádzanie údajov
Kategória
Hirdetés
Események

2011. június 2.

My Small Community és a Trillion a Rohamban

Copyright:

Június 9-én, csütörtökön szerény kis klubkoncerttel kedveskedik a My Small Community és a Trillion, a budapesti Roham Bárban. A modern, dallamos rockzene kedvelőinek nem kell bemutatni a 2006-ban alakult My Small Community-t, akik mostanában írják második nagylemezüket. Összeszokott, energikus rock produkcióra lehet számítani a fiúktól, annak dacára, hogy az elmúlt időszakban inkább akusztikus formában lehetett velük találkozni. Ráadásul aki kimarad, lemarad, hiszen a nyár folyamán nem várható tőlük másik budapesti fellépés.

A Trillion egy egészen friss formáció, mindössze harmadik koncertjüket adják e jeles napon. A tagok ismerősek lehetnek innen-onnan, a frontember-gitáros Áron Andris leginkább az Apey & The Pea élén látható, míg a ritmusszekciót a sokak által már jól ismert Mohácsi Matyi - Szabó Laci páros alkotja, akik már az Idoruban is együtt nyomták, manapság pedig a Grand Mexican Warlock oszlopos tagjai. Az új triumvirátus muzsikája igyekszik mindenben különbözni attól, amit az anyazenekaroktól megszokhattunk, benne van az újító szándék, ám mégis magától értetődő. Hallani kell!
 
Tehát június 9-én mindenki a Rohamba!
 

MY SMALL COMMUNITY ÉS TRILLION A ROHAMBAN! 

 

2011. június 9.

Roham Bár (VIII Budapest, Vas u. 16)

 

Start 21:00

Jegyár 800 Ft

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. augusztus 4.

A Depeche Mode dobosa visszatér Magyarországra

A tavalyi, teltházas MVM Dome-koncert után Christian Eigner, a Depeche Mode legendás dobosa ismét igent mondott a 101 Hang felkérésére. A világhírű zenész december 10-én Budapesten, majd december 16-án a berlini Uber Arénában is színpadra lép a magyar produkcióval. trvať

2026. július 31.

LOOK MUM NO COMPUTER először Magyarországon

LOOK MUM NO COMPUTER olyan, mint egy őrült feltaláló, csak a találmányai nem rakétaként, hanem elsősorban elektromos hangszerekként öltenek testet. Épített már szintetizátoros kerékpárt és Furby orgonát is, de a technikai bravúrok mellett zseniálisan manőverezik a hangok birodalmában is, koncertjei rendre teltházasok, számos előadóval dolgozott már producerként és társszerzőként is. Legutóbb az Eurovízión feltűnt dalával, az Eins, Zwei, Drei-jal futott nagyot, 2027. február 19-én pedig először hallhatjuk Magyarországon is bravúros fellépését a Turbina Kulturális Központban. trvať

2026. július 29.

A brit drill papák a Dürer Kertben koncerteznek

A brit hiphop- és grime-színtér egyik legizgalmasabb jelensége, a Pete & Bas november 25-én a Dürer Kertben lép fel. A londoni duó néhány év alatt vált internetes szenzációból nemzetközi koncertkedvenccé, sajátos stílusukkal és utánozhatatlan karakterükkel pedig teljesen egyedi színt képviselnek a műfajban. trvať

2026. május 29.

Budapestre érkeznek a legnagyobb olasz slágerek

Igazi sztárparádé lesz augusztusban az MVM Dome-ban augusztus 22-én, ahol életre kel az olasz zene aranykora. A nagyszabású, látványos show keretében  a legendás Sanremói Fesztivál csillagainak slágerei idézik meg azt a különleges világot, ahonnan évtizedek óta örökzöld slágerek és ikonok indultak el a világhírnév felé. trvať

2026. április 30.

Felizzik az erőmű: nemzetközi fellépők sora gyarapítja a 2026-os INOTA Fesztivált

Az ország egyetlen, erőműben megvalósuló audiovizuális fesztiválja további, a maguk területén kiemelkedő előadókat jelentett be. Természetesen idén is lesz fényművészeti kiállítás, ami már a fesztivál előtt is megnyitja kapuit. trvať

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky