3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2011. március 29.

Gipsy Kings Megasztárokkal a Budapest Sportarénában

Copyright:

Az 1970-es években Dél-Franciaországban alakult Gipsy Kings zenekar két zenészcsalád sarjaiból állt össze. A Reyes és a Baliardo-család elődei közül többen is népszerű muzsikusok voltak. José Reyes, aki mögött időnként fiai is vokáloztak, a Baliardo-család gitáros apjával Manitas de Plata-val alakított duója már az 1950-es években is jelentős koncertsikereket aratott.

Fellépéseik során rengeteget tettek azért, hogy a flamenco nemzetközileg is ismertté váljon. John Steinbeck, Charlie Chaplin, Pablo Picasso, Miles Davis és Salvador Dali mind a duo csodálói közé tartoztak. Apjuk elvesztése után a Reyes-fiúk egy cigány-zarándokúton kerültek közelebb a Baliardo-családhoz, ahol egymásnak átadva a gitárt közösen énekeltek, boroztak és közben szépen lassan összeállt a zenekar. Mikor egy amerikai csodálójuk elmondta, hogy nevük a Los Reyes angolra fordítva Kings-t (azaz királyok-at) jelent, azonnal nevet változtattak, és így lett belőlük Gipsy Kings. Kezdetben a Reyes és a Baliardo-fiúk Cannes utcáin zenéltek, esküvőkön, cigány ünnepeken és fogadásokon léptek fel. Mivel állandóan úton voltak zenéjüket saját életük ihlette. Ifjúként a flamencot a nyugati poppal és latin ritmusokkal fűszerezték.

Az életvidám gitárjáték és a szenvedélyes vokál pályafutásuk alatt a csapat védjegyévé vált.

Az 1987-ben kiadott Bamboleo és Djobi Djoba című számaik, majd a következő évben a Volare hatalmas sikert aratott hazájukban és egész Európában. Később az Egyesült Államokat is meghódították, sikerük azóta is töretlen.

Dalaikkal azóta is folyamatosan uralják a slágerlistákat, világszerte több mint 14 millió albumukat adták el. Platina válogatáslemezük, a The Best of the Gipsy Kings több, mint 1 évig szerepelt a slágerlistákon. Zenéjüket számtalan filmhez kölcsönözték, mint például A nagy Lebowski vagy a Félelem nélkül című alkotások.

Előzenekar a Megasztár 5-ből ismert FIVÉREK együttes.

Gipsy Kings
Előzenekar: Fivérek
május 7. (szombat), 20:00, Papp László Budapest Sportaréna

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 11.

4 nap varázslat a Dunakanyarban, 60 zenei program a VéNégy Fesztiválon

A kiemelkedő színházi-, és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – 4 napon át 5 színpadon 60 zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A brit Kosheen mellett koncertet ad többek között a 30Y, Analog Balaton, Aurevoir., AWS, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Belau, Beton.Hofi, Brains, Dzsúdló, Elefánt, Firkin, Irie Maffia, Mehringer, Platon Karataev, Subscribe, valamint a Tankcsapda. Tovább

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky