3422 bands 12339 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Események

2011. március 24.

Duke Ellington őrülten szerette...

Copyright:

Duke Ellington unokájának, Paul Ellingtonnak a vezetésével április 5-én Pestre jön a jazztörténet egyik leghíresebb zenekara. Az unoka 1996-ben vette át a családi karmester-pálcát, miután a Manhattan School of Music-on tanult. De eközben sikeres filmessé is vált állandó lakhelyén, Dániában. Rendezője is volt a Love You Madly című egyórás mozinak, amely Duke Ellington pályájának első, felívelő szakaszáról szólt.

A “Herceg” ragadványnevet nem véletlenül elnyerő zenekarvezetőnek ugyanis pont ez volt a szavajárása, nagyon tudott hízelegni hű közönségének. Az Ellington-zenekar utoljára majdnem ötven éve járt Magyarországon, akkor még az Erkel színházban, azóta bizony a közönség és a zenekar is kicserélődött, de a Duke Ellington Orchestra az alapító 1974-es halála után is együtt maradt és hűen viszi tovább a jazz big band örökzöld hagyományát. Jelenleg negyedik éve tartó világkörüli turnéjukon népszerűsítik Ellington zenéjét.

Duke Ellington Orchestra
Budapest Kongresszusi Központ
2011. április 5.
Jegyek a Budapest Kongresszusi Központban megrendezésre kerülő koncertre már kaphatók a Ticket Express jegyirodáiban és az Eventim hálózatában

1 2

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. szeptember 23.

MOVA az Akvában: új hangzás, új felállás, új látvány

Az Akvárium Lokálban lesz MOVA utolsó saját szervezésű bulija ebben az évben. Izgalmas vendégek, új dalok, nagy felhajtás: érdemes jegyet váltani november 29-ére. Weiter

2025. szeptember 22.

Beton.Hofi az Arénában

Beton.Hofi Aréna-koncert, 2026. március 14-én a Papp László Budapest Sportarénában. 4 év: 3 mixtape, 6 Park, 1 Dome, 2 Fonogram, 1 Artisjus Év Könnyűzenei Szövegírója díj és most itt a következő mérföldkő. Weiter

2025. szeptember 21.

A zene körforgását vizsgálja a XIII. Music Hungary Konferencia

Hogyan lesz a zenéből pénz, és hogyan lesz a pénzből zene? A zeneipar körforgását állítja középpontba a XIII. Music Hungary Konferencia és Showcase, amelyet 2025. november 17-19. között rendeznek meg Veszprémben, a Hangvillában. Weiter

2025. szeptember 17.

VALMAR évzáró szuperprodukció az Arénában

A hazai popszíntér egyik legnagyobb sikersztorija, a VALMAR ismét meghódítja a Papp László Budapest Sportarénát! Marics Peti és Valkusz Milán 2025. december 28-án hatalmas évzáró show-val készülnek rajongóiknak – minden eddiginél látványosabb és energikusabb koncertre számíthatunk. Weiter

2025. szeptember 4.

Rúzsa Magdi is színpadra lép a Depeche Mode giga-koncerten

Rúzsa Magdi lesz a 101. hang a 2025. november 27-i Depeche Mode Special Tribute koncerten az MVM Dome-ban – ezzel végleg teljessé vált a line-up. A koncert eseménye mára fesztivállá nőtte ki magát, és országos, sőt európai méretű zenei ünneppé vált. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky