3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2011. március 4.

Bemutatkozik a Your Jovi

Copyright:

A ’80-as évek közepén New Jersey-ben alakított Bon Jovi ikon. Bon Jovit hallgatni pedig életstílus, nem is akármilyen… Hiszen ki az, aki ne ismerné a máig is világsláger „It's my life, Livin'on a Prayer”, vagy  a „Have a Nice Day”című dalaikat...

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

A napszemüveges szőke fickó, - későbbi művésznevén Jon Bon Jovi - alapította amerikai együttes, populáris rockzenéjével iszonyatos mélyen belevéste magát az örök zenei toplistákra, világszerte. Legendás dalaikra máig ezrek buliznak naponta, most pedig a 2010-es Bon Jovi világturné kapcsán, Magyarországon is újraéled a Grammy-díjas ikon… Egy pár éve gyökerezett kezdeményezésből kirobbanva, néhány, - már jól ismert- hazai zenész összeáll, hogy fel-, illetve megelevenítse és itthon is elérhetővé tegye minden idők egyik legsikeresebb hard rock csapatának produkcióját. A magyar Bon Jovi, alias BOND JOVI zenekar csupa már elismert, és bizonyított magyar zenészből verbuválódott, Vörös Gábor (Piramis, Ganxta Zolee és a Kartel, Omen) kezdeményezésére. Jovi hazai lábnyomában Raczkó(Bond)Balázs (ex-Snakeheart) , a doboknál Tobola Csaba (ex-Ossian, Fahrenheit), basszusnál Móritz Norbert (ex-Hooligans), gitáron a mindössze 17 éves gitáros tehetség Németh György adja a dallamokat, a billentyű-felelős pedig Varga.F.Zoltán (ex-Snakeheart). A csapat hamarosan útra kel, hogy rockvilágot láthasson a magyar Bon Jovi Cover Band, és hogy végre itthon is élőben csendülhessenek fel a legnagyobb BJ slágerek...

A „Your Jovi” bemutatkozó miniturné állomásai:
március 18. (péntek) Győr, Black Rock
március 19. (szombat) Budapest, Soho London
március 25. (péntek) Szeged, Fészek
április 9. (szombat) Budapest, Vadvirág Táncház

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky