3422 bands 12339 MP3 a descargar
Categorías
Hirdetés
Események

2011. január 14.

E-Force ma este a Tündérgyárban!

Copyright:

Szűk hat évvel ezelőtt azt hittük, hogy soha többet nem lesz Voivod-koncert, erre két éven belül a másodikat kapjuk, méghozzá egy teljesen másik zenekartól, mint legutóbb. Noha a kanadai progresszív-pszichedelikus-scifi-punk-metal (stb...) együttes alapítója és fő dalszerzője, Denis D'Amour, művésznevén Piggy 2005-ben távozott közülünk, munkássága elevenebb, mint valaha. Ezúttal 1994 és 2001 között született dalai kelnek életre a színpadon az egykori Voivod énekes-basszer, Eric Forrest vezette E-Force előadásában.

Ez a Voivod-korszak, amelyet a Negatron és a Phobos lemezek fémjeleznek, a mi számunkra talán a legkedvesebb, és nálunk a „valaha volt legjobb metal albumok” listáján is igen előkelő helyet foglal el mindkét lemez. Lehet persze azt mondani, hogy erről az életkorunk tehet, de az ezzel együtt is vitathatatlan, hogy e két albummal egy ritka zenetörténeti bravúrt hajtott végre a zenekar: több mint tízéves fennállás után egy teljesen új közönséget tudott megszólítani nemcsak korszerűnek, hanem előremutatónak is nevezhető dalaival.


Kevesen tudják, de a Negatron és a Phobos mellett készült egyébként egy harmadik Voivod-lemez is Eric Forresttel, ezt azonban a zenekar az eredeti frontember visszatérése miatt már nem rögzítette. A demófelvételek kiadását a Voivod évek óta napirenden tartja, erre azonban a mai napig sem került sor – az E-Force viszont ezen az estén nemcsak a fenti két albumról játszik majd, hanem erről is. Ezenfelül pedig saját dalaiból is válogat, és bizony azok között is akad néhány, ami méltó ehhez a társasághoz, lásd például:


A Doors (Jim Morrisonnal, természetesen) ezúttal 19:00 órakor nyit (már ami a koncerttermet illeti, mert iszogatni már öttől be lehet ülni), a műsort indító Megazetor és a Mörbid Carnage fellépéseire pedig nem kell sokat várni, ugyanis a koncert 23 óra körül véget ér. Innentől azonban a Tündérgyár vendég- és pénztárcabarát alkohol-akciói kíséretében tovább lehet tölteni az estét és a poharakat.

E-Force, Mörbid Carnage, Megazetor
2011.01.14. péntek
Tündérgyár (1094 Budapest, Tűzoltó utca 22.)
Beugró: 1800 Ft

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. augusztus 4.

A Depeche Mode dobosa visszatér Magyarországra

A tavalyi, teltházas MVM Dome-koncert után Christian Eigner, a Depeche Mode legendás dobosa ismét igent mondott a 101 Hang felkérésére. A világhírű zenész december 10-én Budapesten, majd december 16-án a berlini Uber Arénában is színpadra lép a magyar produkcióval. Seguir

2026. július 31.

LOOK MUM NO COMPUTER először Magyarországon

LOOK MUM NO COMPUTER olyan, mint egy őrült feltaláló, csak a találmányai nem rakétaként, hanem elsősorban elektromos hangszerekként öltenek testet. Épített már szintetizátoros kerékpárt és Furby orgonát is, de a technikai bravúrok mellett zseniálisan manőverezik a hangok birodalmában is, koncertjei rendre teltházasok, számos előadóval dolgozott már producerként és társszerzőként is. Legutóbb az Eurovízión feltűnt dalával, az Eins, Zwei, Drei-jal futott nagyot, 2027. február 19-én pedig először hallhatjuk Magyarországon is bravúros fellépését a Turbina Kulturális Központban. Seguir

2026. július 29.

A brit drill papák a Dürer Kertben koncerteznek

A brit hiphop- és grime-színtér egyik legizgalmasabb jelensége, a Pete & Bas november 25-én a Dürer Kertben lép fel. A londoni duó néhány év alatt vált internetes szenzációból nemzetközi koncertkedvenccé, sajátos stílusukkal és utánozhatatlan karakterükkel pedig teljesen egyedi színt képviselnek a műfajban. Seguir

2026. május 29.

Budapestre érkeznek a legnagyobb olasz slágerek

Igazi sztárparádé lesz augusztusban az MVM Dome-ban augusztus 22-én, ahol életre kel az olasz zene aranykora. A nagyszabású, látványos show keretében  a legendás Sanremói Fesztivál csillagainak slágerei idézik meg azt a különleges világot, ahonnan évtizedek óta örökzöld slágerek és ikonok indultak el a világhírnév felé. Seguir

2026. április 30.

Felizzik az erőmű: nemzetközi fellépők sora gyarapítja a 2026-os INOTA Fesztivált

Az ország egyetlen, erőműben megvalósuló audiovizuális fesztiválja további, a maguk területén kiemelkedő előadókat jelentett be. Természetesen idén is lesz fényművészeti kiállítás, ami már a fesztivál előtt is megnyitja kapuit. Seguir

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky