3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2010. november 29.

Most majd jönnek és szétrúgják a hátsónkat!

Copyright:

Blackie Lawless és zenekara a W.A.S.P. az utóbbi években újra magára talált: a Babylon lemezzel egy zseniális korongot készítettek el, a népszerűsítő turnén pedig többek között nálunk is osztatlan sikert arattak. Ha valami ilyen jól működik, akkor adja magát a folytatás - december 3-án érkezik a sokk-rock csapat ismételten a Diesel Klubba, hogy szétrúgja a hátsónkat.

A W.A.S.P. valószínűleg most próbálja bepótolni a korai éveik kihagyásait, ugyanis 2006 óta immáron negyedik alkalommal érkeznek Magyarországra. Ez persze nem véletlen, hiszen a rajongók részéről mindig hatalmas az érdeklődés, a legutóbbi alkalommal is csordultig telt klub fogadta a legendás csapatot. Talán még a zenekar tagjainak is furcsa belegondolni, hogy bizony a W.A.S.P. 1982-ben alakult és mára már 12 millió eladott lemez van a hátuk mögött. Karrierjük elején az Alice Cooper és Kiss által híressé vált sokk-rock vonal jelentette az elsődleges irányt - persze kellő mennyiségű glam metallal vegyítve. Ennek fényében természetesen élő fellépéseiknek mindig is nem titkolt célja volt a polgárpukkasztás, nem kis ellenszenvet váltva ki a különböző hivatalos szervektől. (Nyers hús közönségbe dobálása, dominák és különféle kínzóeszközök, fűrészek mind-mind a színpadi show szerves részét képezték.) Ekkortájt a bandatagok több száz halálos fenyegetést kaptak, Blackie-t meg is próbálták lelőni… - szerencsénkre sikertelenül.

Az évek során a társaság folyamatosan cserélődött az örökifjú Blackie Lawless mellett - akinek a hangja semennyit sem kopott -, viszont mára az újkori felállás is megszilárdulni látszik. Basszusgitáron Mike Duda már több mint egy évtizedet bírt ki a nem éppen könnyű természetéről hírhedt mester mellett, Mike Dupke pedig lélegzetelállító dobolásával biztosította be helyét a zenekarban. Noha Doug Blair gitáros nem játszik minden szólót hangról-hangra úgy, ahogy a klasszikus lemezeken szerepelnek, egyéni stílusa miatt ő is kellőképpen illik a társaságba.

Ezen a turnén a női énekessel működő brazil Shadowside lesz a W.A.S.P. kísérője, akik hazájukban már hatalmas népszerűségnek örvendenek. Ha szereted az igazi kemény power metalt, mindenképpen ajánlott időben érkezni! A bulira már nem kell sokat várni, hiszen december 3-án érkeznek a csapatok Budapestre, a Diesel klubba. A belépőjegyeket megválthatjuk szokás szerint a Ticketportal országos hálózatában (beleértve az ismert rockboltokat), vagy akár kezelési költség nélkül a számítógép mellől - otthoni jegynyomtatással - a www.ticketportal.hu weboldalról.

A Concerto Music és a SkalarMusic bemutatja: The Return To Babylon Tour
2010. december 3., péntek 19.00 óra
Budapest, Diesel
W.A.S.P., Shadowside koncertek
Belépő: 6500 Ft.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Tovább

2025. április 11.

Újra a montreux-i színpadon: magyar tehetségek a jazz világában

Három fiatal magyar zongorista, akik tíz évvel ezelőtt bejutottak a Montreux Jazz Festival zongoraversenyének legjobb 10 helyezettje közé, amire azóta sem volt példa. 2025. május 5-én, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül, az Eiffel Műhelyházban lehetőségünk lesz felidézni Gayer Mátyás, Oláh Krisztián és Tálas Áron zongorajátékát. A doboknál az amerikai Gregory Hutchinsont, nagybőgőn pedig az ír Conor Chaplint láthatjuk. Tovább

2025. március 4.

CAMPUS 2025 - Zene minden mennyiségben

A decemberben már bejelentett amerikai sztárok, Jason Derulo és a The Chainsmokers elektropop-duó mellett újabb külföldi zenei produkciók kerültek fel az idei Campus Fesztivál fellépőinek listájára. Megérkezett a napi bontás is, mától már azt is tudhatjuk, a hazai kedvencek mikor érkeznek Debrecenbe. Tovább

2025. február 28.

Egy nappal hosszabb lesz a STRAND Fesztivál

Nulladik nappal bővül, így egy nappal hosszabb lesz az idei STRAND Fesztivál. Augusztus 20-án igazi ünnepi eseménnyel várják Zamárdi Szabadstrandján a közönséget. A MOL Nagyszínpadon több korosztály elektronikus zenei ikonjai váltják egymást. Fellép Paul Kalkbrenner, a Purple Disco Machine és a Kruder & Dorfmeister páros is. Tovább

2025. február 19.

A Postmodern Jukebox is fellép a VeszprémFesten

Újabb világsztár előadót jelent be a VeszprémFest: 2025. július 11-én fellép a kétezres évek egyik legizgalmasabb formációja, a Postmodern Jukebox. Látványos koncertshow, izgalmas zenei időutazás: világslágerek jazz, swing, soul, blues és doo-wop stílusban a veszprémi História kertben. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky