3422 bands 12339 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Események

2010. november 26.

Fenyő Miklós búcsúja a 2010-es évtől

Copyright:

Élje át idén is Fenyő Miklós fergeteges év végi koncertvarázsát! Fenyő Ünnep 2010. december 27-én, hétfőn este a Syma Rendezvényközpontban óriási slágerekkel, utánozhatatlan koncert-hangulattal és sztárvendégekkel!

Fenyő Miklós neve mára összefonódott a rock and roll műfajjal, melybe 43 évvel ezelőtt szeretett bele Amerikában, és amelyet olyan sikeresen megszerettetett a hazai közönséggel, hogy már el sem tudjuk képzelni, mi lett volna velünk a "Hotel Menthol", a "Limbó Hintó", a "Rock and Roll Party", a "Duci Juci", a "Napfény a jégen" vagy a "Made in Hungária" nélkül. A '70-es és '80-as évek slágergyárosa már 28 lemezt tudhat magáénak előadóként, és 7 másikon végezte ő a menedzseri feladatokat, hogy ezzel is segítse 3 pártfogoltját.

Az általa képviselt zenei stílusnak olyannyira hiteles képviselője, hogy nemcsak évekkel, de évtizedekkel a legendás Hungária zenekar feloszlása után is töretlen az érdeklődés a műfaj, valamint a csapatban töltött évek után készült Fenyő-szólóalbumok és -koncertek iránt - különös tekintettel a már hagyománynak számító év végi koncertre!

Fenyő Miklós minden évben igyekszik valami újjal előrukkolni, mellyel hűséges közönsége számára is meglepetést okozhat, valami azonban minden koncertjén állandó: a lélegzetelállító hang- és fénytechnika, a kivetítők, a látványvilág, na és az elmaradhatatlan, különleges énekhang mind hozzájárulnak, hogy a show mindenki számára felejthetetlen legyen. Egy kiváló művész, számtalan remek sláger - ha a korábbi években is részt vett a koncerten, azért, ha pedig nem, akkor azért kell ellátogatnia a SYMA Rendezvényközpontba erre a csodálatos ünnepi eseményre december 27-én!

Az idei koncerten a sztárvendégek Kovács Kati és Cipő lesznek!

Fenyő Ünnep - Fenyő Miklós koncert
2010. december 27. hétfő, 20 óra
SYMA Sport- és Rendezvényközpont

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. november 6.

Suicide Silence, Fleshgod Apocalypse, To The Grave és The Gloom In The Corner a Dürerben

A 2027-es év egyik legbrutálisabb és legváltozatosabb koncertjének ad helyet május 11-én a Dürer Kert: a Cursed Since Birth European Tour 2027 keretében együtt érkezik Budapestre az amerikai deathcore-titán Suicide Silence, az olasz szimfonikus death metal maestro Fleshgod Apocalypse, illetve két kemény kötésű ausztrál banda, a To The Grave és a The Gloom In The Corner. Weiter

2026. október 15.

Valós eseményeken alapuló erotikus sci-fi vallási horroreposz

Az Evanora: Unlimited a projekt mögött álló művész saját meghatározása szerint „valós eseményeken alapuló erotikus sci-fi vallási horroreposz”. Egy biztos, a többféle médiumot összekapcsoló projekt egy izgalmas zenei kísérlet, folyamatosan változó világában nincs két egyforma pillanat, de erről mi is meggyőződhetünk november 13-án, a Turbina Kulturális Központban. Weiter

2026. október 13.

Búcsúzni jön Budapestre Rod Stewart

Sir Rod Stewart, a hangfelvételek történetének egyik legnagyobb példányszámban eladott énekese és az elmúlt fél évszázad egyik legsikeresebb koncertelőadója ma bejelentette The Final Encore című turnéját. A több mint hat évtizedes, kivételes pályafutás csúcspontját jelentő koncertsorozat Stewart utolsó turnéja lesz. A 2027 tavaszán induló koncertkörút ismét a legnagyobb arénákba viszi el a legendás énekest, köztük a Budapest Arénába is, ahol 2027. június 18-án lép fel. Weiter

2026. október 5.

A Bullet For My Valentine és a Pendulum a Budapest Arénában

A Bullet For My Valentine márciusban érkező Social Apocalypse című új lemeze beharangozó turnéjával érkezik a Budapest Arénába 2027. február 15-én. A turnén velük tart különleges vendégként a Pendulum, valamint a Dark Divine előzenekarként, így egy igazán erős estére készülhetünk. Weiter

2026. október 3.

Jövő áprilisra kerül át Ghostkid budapesti koncertje

Ghøstkid idén őszre tervezett turnéját elhalasztja, így a 2026. október 13-ára, a az Analog Music Hallba meghirdetett koncertje is jövő tavaszra kerül át. Azonban máris megvan az új dátum: Ghøstkid április 10-én hozza el az Analog Music Hallba Follow The White Rabbit-re keresztelt turnéját. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky